Annabel Greene személy

A gyűrűt súlyosnak éreztem a tenyeremben, az ezüst vastag volt.
– Ezt ő csinálta?
– Nem a gyűrűt – mondta. – Csak a gravírozást. Belül.
– Oh. – kissé megdöntöttem a gyűrűt, és a belső ívére sandítottam. Ott csupa nagybetűvel, hivatalos, elegáns betűtípussal az állt: MENJ A KURVA ANYÁDBA. – Szép. – mondtam.
– Elegáns, mi? – kérdezte. Elhúzta a száját. – Az még a letartóztatásom előtt volt. Akkor még egy kicsit…
– Mérges voltál ?
– Mondhatjuk. Ezt akkor csinálta, amikor befejeztem a dühterápia tanfolyamot. – Lehúzta a gyűrűt a másik középső ujjáról, és az arcom elé tartotta. Ugyanazzal a betűtípussal, ugyanolyan méretben az állt benne: VAGY NE.

– Behúztam egyet Will Cashnek.
– Ezt mégis hogy gondoltad?
– Hát, nyilvánvaló, hogy nem gondolkoztam.

– Csak hallgasd – mondtam.
– Igen. Ne gondolkozz, ne ítélkezz. Csak hallgasd.
– És aztán?
– És aztán – mondta – dönthetsz róla. Igazságos, nem?
Ez így valóban igazságosnak tűnt. Legyen szó egy dalról, egy emberről vagy egy történetről, sok minden van, amit nem lehet megmondani egy részből, egy pillantásból vagy a refrén egy részéből.