Angus Keith Caldwell személy

Becca Prior: Festett testek 3.
Becca Prior: Festett testek 4.
Becca Prior: Aby

Idézetek

shadowhunter1975 P>!

Aby vele nevetett. Imádta, hogy ekkora családja lett, akkor is, ha nyolc meleg pasi néha kicsit soknak érződött. Persze nem dicsekedett vele a suliban. Bár azt mindenki tudta, hogy Elijah Prescott-Chambers a nagybátyja és a gyámja is, meg azt is, hogy a másik nevelőapja Leonard Chambers, de Aby arról gondosan hallgatott, hogy a tágabb családba beletartozik a komplett baráti kör, vagyis másik három meleg pár, akikkel szinte összenőttek az évek alatt.
Együtt jártak nyaralni, telente síelni, minden pénteken együtt vacsoráztak, és hét közben is gyakran találkoztak velük. Jesse, Brody Neville párja Heath iskolatársa volt a művészeti suliban, és bár már végzett, most is gyakran bejár, mert úgy érzi, van még mit tanulnia. Russell, Ely legjobb barátja a férje Ink Beaumont-nak, aki Leon legjobb barátja, és ott van Sky és Angus, a két elcseszett idióta, akik képtelenek komolyan venni bármit, és mindig fuldoklós röhögéssel végződik az este, amikor ők is ott vannak. Egyszóval a „család” valami olyan jelentést kapott az elmúlt két évben, amit Aby elképzelni sem tudott. Egy vidám, összetartó, szerető közeget, ahol önmagad lehetsz, ahol nem számít a korod, sem az, hogy kihez vonzódsz. Az elfogadás törvényszerűen következett az emberekből, akiket látszólag csak összefújt a szél, mégis ezer szállal kötődtek egymáshoz.

21. oldal, 2 (newkids, 2020)

shadowhunter1975 P>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Sky már tátotta volna a száját, hogy belekössön, de még éppen időben harapott rá a saját nyelvére. Mégis mi a franc történik vele? Most azért akar veszekedni, mert Angus teret hagy neki, és nem faggatja, nem mászik rá, nem erőszakoskodik vele?
Minden ép agysejtje azért könyörgött, hogy hallgasson néha rájuk is.
Ha valaha meg kellett volna fogalmaznia, mit vár egy partnertől, ez lett volna az első: hogy megőrizhesse a szuverenitását.
Hát most kurvára szuverén volt, és pont ennyire csalódott és elkeseredett.

106. oldal, Kákazöld (newkids, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: Angus Keith Caldwell · Francis Summers (Sky)
Dilaida P>!

– Edward, ő itt Angus. Jó barátok lesztek! – mondta határozottan, és bólintott is hozzá.
A kecske nem vette komolyan, amit mondott, mert egyetlen mozdulattal megrázta a fejét, és fel is pattant, hegyes végű patáin lábujjhegyre állva a horgolt takarón.
– Meeeeek – mondta komolyan, amitől Keith lemerevedett.
– Ne tojj be! Csak köszön.
– Mekkfagyott a vér az ereimben – válaszolta Keith, és egyet hátralépett.

360. oldal, Őzbarna

Kapcsolódó szócikkek: Angus Keith Caldwell · Francis Summers (Sky)
Dilaida P>!

Angus olyan volt, mint az oldtimerek, amiken dolgozott. Ha nem ismered elég jól, esélyed sincs, hogy rájöjj, mi a nyitja.

66. oldal, Galagonyapiros

Kapcsolódó szócikkek: Angus Keith Caldwell · Francis Summers (Sky)
Dilaida P>!

Az a fajta volt, amilyen Keith mindig lenni szeretett volna. Aki már az iskolában kiemelkedik a többiek közül. A különc, aki mégis úgy tesz, mintha minden cselekedete természetes lenne. Aki képes felvenni a ruhákat, amiket más soha az életben nem hordana, akkor sem, ha fegyvert fognak a halántékához. Az, aki más zenét hallgat, és nem érdekli, hogy a többiek mit szólnak hozzá. Aki furán viselkedik, végig kívülálló marad, mégis mindenki szeretne a kegyeibe férkőzni. Keith nagyon jól ismerte ezt a típust. Ő volt az ellentéte.

47. oldal, Égkék

Kapcsolódó szócikkek: Angus Keith Caldwell · Francis Summers (Sky) · különc
shadowhunter1975 P>!

– Még nem tudom, de eljött az idő, hogy pasi után nézzek… – válaszolta, mire a fiú szemöldökei összezártak a homlokán.
– Csak így?
– Miért, hogy kell? – kérdezte a látszatnál sokkal kíváncsibban Aby.
– Fogalmam sincs – vallotta be Heath, és az ujjaival próbálta a helyükre zavarni a renitens szemöldököket, de nem sok sikerrel járt. Szíve szerint visszaküldte volna a húgát, hogy húzzon farmert és pólót, mint máskor. Persze tudta, hogy sem joga, sem oka nincs rá, de azért mégis…
– Kérdezd meg Meltől – javasolta végül, aztán hirtelen elvigyorodott. – Vagy Elytól, Russelltól, Angustól meg a többiektől. Ebben a házban csak én nem pasizok.
Abigail is elnevette magát. Heath-nek igaza volt. Ő volt az egyetlen, akinek az érdeklődési köre kilógott a sorból.

20. oldal, 2 (newkids, 2020)