Anglia helyszín

– Tud fogadni engem? – hallottam odakintről.
– Igen, monsieur – válaszoltam, mire védelmezőm belépett. És azonnal eltakarta a szemét.
– A fenébe is, kislány, azt mondta, hogy tud fogadni engem! – rikácsolta.
– És tudom is – tiltakoztam.
– Micsoda? Hiszen hálóinget visel.
– De tudom fogadni.
A kézfeje mögött láttam, hogy rázza a fejét.
– Nem, nem. Nézze, Angliában, ha azt kérdezzük, hogy „tud-e fogadni”, az azt jelenti, hogy „fel van öltözve”.

Amikor megszülettem a második világháborús Angliában, Adolf Hitler meg akart ölni. De nem hiszem, hogy személyes okokból.

43. oldal

Nagyon fáj

Angliában láttam azt a József Attila-kötetet.
Nagy becsben tartották, szem előtt, a kandalló fölötti polcon, elkülönítve.
A vásott papíron fakuló betűk: Nagyon fáj.
Kultusz és érettségi tétel. Iskolai szavalat, doktori disszertáció, ellenzéki összejövetel.
Három földrészen átnyúló meneküléseket-hurcolkodásokat túlélt, számozott és dedikált példány volt. A címoldalon kézzel írt, halványuló sorok – az asszonynak
a házigazda feleségének szóltak. Sütött belőlük a vágy, a szorongás, a szerelem.
[…]
Belelapoztam volna. Nem lehetett.
Felvágatlan kötet volt. Szűz, olvasatlan.

104. oldal

Az emberek állandóan panaszkodnak, hogy az amerikai kultúra maga alá temette a világot. Egy frászt, a brit kultúra valószínűleg a mai napig sokkal dominánsabb a világon. Anglia nem csak a nemzeti sportjait exportálta a világ minden zugába, hanem a kultúráját is. Az elmúlt száz év hat legnagyobb példányszámú könyve mind angol: négy Harry Potter-könyv, egy Agatha Christie-regény és J.R.R. Tolkientől A Gyűrűk Ura. A Beatles adta el a legtöbb albumot a világon.

251. oldal

Egyelőre még mindig szerencsét kívánhatunk önmagunknak. 1928 és 1989 között, megszakításokkal, 45 év alatt mintegy 24-25 országban jártam, többnyire Nyugaton, és hosszú esztendőket töltöttem Ausztriában, Német- és Franciaországban, Máltán, Angliában, az USA-ban és Kanadában. 1950 óta, mikor a rothadás mindenüvé beütött, nem láttam országot, ahol a nevelés liberális szelleme – a kommunista uralom ellenére – ennyire életben maradt, mint minálunk. Ezen még a szemét tankönyvek sem tudtak változtatni, sem azok a tanárok és akadémikusok, akik eladták magukat.
Sok orvos-, tanár-, mérnök- és biológusnövendéket ismerek. Azt hiszem, egyetlen sincs közöttük, aki a telefonkönyv mellett legfeljebb az Everyman’s Library féltucat, soha ki nem nyitott díszpéldányát tartaná könyvtárában, mint az angliai vagy amerikai orvosok. A kiváló orosz-angol színdarabíró, színész, humanitárius és tréfamester Peter Ustinov írta: „Arra vagyunk ítélve, hogy szellemünk börtönében töltsük el életünket. Bútorozzuk be tehát, tegyük lakályossá szellemünket, amennyire csak lehet.” Örülök, hogy még a közepes nevelésű magyar is pontosan tudja, hogy e szavak mit jelentenek, és örüljünk, hogy – talán a csehekkel és lengyelekkel együtt – még itt tartunk.
A jövendőtől én is nagyon félek, ha már nem is látom meg. A bunkófejű nacionalizmus uszítani tud, verekedni, esetleg gyilkolni is, de a magyarság nevelésügyi gyarapodásához még semmiben sem járult hozzá. A másik oldalon viszont a nyugati pedagógia közeleg és ez a XX. század végén azt jelenti, hogy egy jól bebútorozott villa sokkal többet ér, mint egy jól bebútorozott emberi szellem.

Szellemi bútorok

Noha a Szajna és a Latin negyed közötti terület évszázadokon át otthont adott a könyvárusoknak, a környék csak azután vált a világ irodalmi fővárosává, hogy a Rue l'Odéonon megjelent két különc könyvesbolt – mindkettő egy-egy asszony kezében. Az elsőt, a francia üzletet a melegszívű Adrienne Monnier nyitotta. A másodikat, szinte éppen átellenben, tulajdonosa, Sylvia Beach a Shakespeare és Társai névre keresztelte.
Claire messze jobban ismerte a könyvesboltokat.
– A francia szerzők Monnierhez járnak, azután átkelnek az utca túloldalára, Sylvia Beachhez, míg az angolok és amerikaiak Sylviánál kezdenek, de ugyanúgy felfedezik Monniert is. Mindketten nagyon kedvesek, s ami a legjobb, egymásba szerettek. Már együtt is élnek.
– Ó! Nem botránkozott meg senki?
– Nem hinném, hogy bárkit érdekelne. – Elmosolyodott. – A Shakespeare és Társai afféle könyvklub. Sylvia nem csupán elad, kölcsönöz is. Támogatja az írókat. Úgy egy éve a saját költségére kiadta az ír James Joyce Ulysseét, amit Írországban és Angliában jószerével betiltottak. Vannak, akik még nála is alszanak. Őt mindenki szereti.

Huszonkettedik fejezet - 1924, 535. oldal

[…] Amióta Angliában élek, lépten-nyomon látom, hogy mi jellemzi legjobban ennek az országnak a népét. Az angolok nem tűrik, hogy szabadságukat megnyirbálják. Ha valaki jogaikhoz próbál nyúlni, akkor törnek-zúznak, ízekre szednek valamit.
– Mégpedig többnyire a miniszterelnököt – nevetett Townsend.

419. oldal, Ötvennegyedik fejezet (Forum, 1966)

Idén ősszel teljes magányhoz és zavartalan elmélkedéshez volt kedvem, ezért Anglia legelhagyatottabb részén vettem ki szállást, vagyis Londonban.

London aranykora

Az a nagyszerű az angol éghajlatban, hogy a szabályok nem köteleznek. Az időponttól függetlenül bármely évszak bekövetkezhet, és feltűnően sokszor éppen az, amelyik után vágyik az ember.

234. oldal, Mary

Senki sem tudta pontosan, hogy mikor jutott el a sakkjáték Angliába. Az biztos, hogy Kanut király már sakkozott. Keletről származott a játék, de nyugaton bizonyos változásokon ment át. Ami keleten a király minisztere volt, abból királynő lett, a két pompás elefántot pedig, amelyek hátán baldachinos ülések voltak – ez az európaiak számára ismeretlen volt – két püspökre változtatták, mert azok a baldachinos elefántülések valamennyire a püspöksüvegre hasonlítottak.

163. oldal, 4. fejezet - A hódító