Andrew Parrish személy
Idézetek
– Azért nem, mert mindketten tudatában vagyunk a veszélynek – kezdtem magyarázni. – Mert a sors hozott össze minket azon a buszon Kansasben, és mert mindketten tudjuk, hogy mit akarunk az élettől. Lehet, hogy a részletekkel még nem vagyunk tisztában – és ez nem is szükséges – , de mindketten tudjuk, hogy milyen irányba nem akarunk menni.
22. oldal
– Valami meleg és békés helyen szeretnék letelepedni. Néha elképzellek a strandon, ahogy mezítláb sétálsz a homokban, a lágy szellő fújja a hajadat. Nem messze tőled, én egy fa alatt ülök, gitározom…
– Azon, amelyet tőlem kaptál?
– Természetesen.
Elmosolyodom, és hallgatok, a lelki szememmel látom magam előtt a képet.
– És fogod a kezét.
– Kinek a kezét?
Andrew egy pillanatra elhallgat.
– A kislányunkét – feleli olyan távoli hangon, mintha a gondolatai sokkal messzebb járnának, mint az enyémek. Nyelek egyet, de érzem, hogy gombóc van a torkomban.
– Tetszik nekem ez a kép. Szóval, le akarsz telepedni?
– Egyszer majd igen. De csak akkor, amikor helyesnek érzem.
Begurult, amikor azzal vádoltam, hogy Bieber-lázban szenved (engem meg az akaszt ki, hogy egyáltalán ismerem ezt a kifejezést – a társadalom a hibás)
94. oldal
– Andrew, ígérem, soha nem hagyom, hogy gépekkel tartsanak életben, és szenvedj, amikor a szívem mélyén már tudom, hogy vége az életednek. Ígérem, ha valaha elveszel vagy eltűnsz, akkor… soha nem hagyom abba utánad a kutatást. Soha. Ígérem, hogy amikor meghalsz, gondoskodom róla, hogy a Dust in the wind szóljon a temetéseden, és nem temetlek olyan helyre, ahol hideg van.
…
Ígérem, hogy örökké szeretni foglak, ebben az életben, mert tudom, hogy nem élhetek nélküled.
33. fejezet
Tényleg elfeledkezem mindenről. Mert az ehhez hasonló pillanatok ilyen hatással vannak az emberre. Nagyon aprónak érzi magát valami óriásinak a belsejében, és ez felfoghatatlan. Ettől eltűnnek a problémák, a nehézségek, az összes e világi szükséglet, igény és vágy, és kénytelen vagy rádöbbenni, mennyire jelentéktelen mindez. Mintha a Föld teljesen elcsöndesedne és megállna, és az agyad csupán annyit ért az egészből, hogy milyen mérhetetlenül nagy az univerzum, és hol van benne a helyed.
Kinek kell pszichiáter? Kinek van szüksége gyásztanácsadóra, életvezetési és motivációs segítőre? A francba velük! Csak nézz fel néha az éjszakai égboltra, és engedd, hogy elvesszél benne.
Egyetlen méretben gyártják csak, bébi. Mondtam már, hogy jobban feszül a gumi, ha végre sikerül felállítanod.
217. oldal
Imádom azt a kifejezést az emberek arcán, azt a meghökkent, „nem hiszem el, hogy tényleg ezt mondta” kifejezést.
— Ha pedig Olaszország — szólalok meg öntelten vigyorogva akkor szerenádot adsz nekem a Spanyol lépcsőn… olaszul. — Tudom, hogy ez utóbbi kiüti a biztosítékot.
Keresztbe teszem a lábamat.
— Ezt nem gondolhatod komolyan — vitatkozik. — Hogy a pokolba csináljam ezt?
— Nemtom — vigyorgok. — Attól tartok, hogy ki kell találnod valamit, ha én nyerek.
Megcsóválja a fejét, dühösen összeszorítja az ajkát. — Rendben. Megegyeztünk.
