Anchorage helyszín
Idézetek
– Ismeri őt? Mármint Wren Fletchert.
– Igen, hölgyem. – A nyomaték kedvéért bólint. – Már húsz éve csinálom ezt a munkát. Egy idő után felismeri az ember az arcokat, és Wrené elég gyakran tűnik fel Anchorage-ban ahhoz, hogy felismerjem. Ami azt illeti, nemrégiben volt vele egy fuvarom a kórházba. Elég ocsmányul köhögött, és meg kellett nézetnie magát. Valami nyavalya volt. – Összeszorul a gyomrom. Ja, nyavalya. Olyan fajta, ami lassan megöli őt. – Hé, várjon egy percet! – Összeráncolja a homlokát, és felemeli a csíptetős táblát a felirattal, amit akkor tartott, mikor kijött elém. – Rokonok?
Habozok.
– Az apám.
Arra gondoltunk, amit Hiley mondott Susitnában az öreg Tomról, meg amit az anchorage-i townmarshall beszélt az erdőlakókról általában. Az intelligens és jó humorú marshall kerek-perec azt állította, hogy egyetlen oldtimert sem lehet szellemileg teljesen normálisnak tekinteni.
– Nagyon kevés ember bírja el a tartós magányt anélkül, hogy meg ne sínylené – magyarázta. – És azok a fickók odakint olyan magányosak, mint farkas a vadonban. Legtöbbjük csak évente egyszer lát embereket – amikor felkeresik a telepeket, hogy eladják a prémjeiket, bevásároljanak, no meg hogy alaposan leigyák magukat. És száz közül ha egynek van felesége odakint, mert hát a mai amerikai nők már nem pionírok, mint voltak valaha. Nem követik a férfit a rengetegbe, ahol nincs rádió, mozi, autó, sem elektromos burgonyahámozó és hajszárító, ahol nincsenek hölgyklubok és divatlapok. Úgyhogy ezek az erős, robusztus férfiak egész életüket társtalanul élik le. Well, ön is tudja, milyen hatással van ez a pszichére. Persze egyikük sem hajlandó elismerni magáról, hogy ilyen vagy olyan bogara van. De a többieket annál inkább bolondnak tartja! Általában nem veszélyesek a rögeszméik. Erre mifelénk az a mondás járja: „Amíg odakint a vadonban a csizmádhoz, a kályhádhoz vagy az ajtó előtt álló fához beszélsz, addig nincs semmi baj. A baj csak akkor kezdődik, ha a csizma, a kályha vagy a fa felelgetni kezd neked. Akkor menj orvoshoz!”
50. oldal, Negyedik fejezet - Tamás bátya kunyhója
Mielőtt a Denali Nemzeti Park őrei megengedik valakinek, hogy megmássza a Mount McKinleyt, videón és diákon végignézetik vele, milyen veszélyek fenyegetik az Észak-Amerika legmagasabb hegyére merészkedőket. Nagyjából olyan ez, mint amikor a hadseregben az újoncoknak eltávozás előtt a nemi betegségek súlyos következményeit bemutató filmeket vetítenek. A tízperces denali műsorban mennydörgő lavinák, vihar letarolta sátrak, borzalmas fagysérülésektől eltorzult kezek képei váltakoznak olyan holttestek látványával, amelyek groteszk módon kifacsarodott tagokkal kerültek elő feneketlen gleccserhasadékok mélyéről. Akárcsak a katonai nemi bajos mozik, a denali előadás is elég szemléletes ahhoz, hogy a legszívósabb néző is beleborzongjon. Ami pedig a józan viselkedésre ösztönzést illeti, e tekintetben legalább olyan hatástalan is, mint amazok.
Vegyük például a fekete hajú, jóképű, huszonöt körüli Adrian Popovich, ismertebb nevén a román Adrian esetét. A nagy hangú, lobbanékony természetű Adrian néhány évvel ezelőtt valahogy meg tudott szökni a keleti tömb örömtelenebb csatlós államai közé tartozó hazájából, és eljutott az Egyesült Államok nyugati felébe. Romániában már eleget mászott ahhoz, hogy fölismerje veleszületett tehetségét, így miután Amerikába érkezett, úgy döntött, komolyan fogja művelni ezt a sportot. Ezért ideje legnagyobb részét a seattle-i „Sziklánál” a Washingtoni Egyetem területén található, tízméteres betonfalnál töltötte, amely hemzsegett az acélos ujjú, sztreccsruhába bújt fiataloktól, akik 5.13-as (X-es) mozdulataikat csiszolgatták, és szenvedélyes boulderező párviadalokba bocsátkoztak.
Adrian a Szikla egyik legmenőbb mászójává nőtte ki magát és ez fölszította a becsvágyát. Bejelentette, hogy 1986 tavaszán szólóban megmássza a McKinleyt, ezzel ő lesz az első román, aki Észak-Amerika legmagasabb csúcsára áll. Ennek hallatán cinikus bírálók siettek leszögezni, hogy a McKinley nehézségei némileg különböznek még a Szikla legkacifántosabb útjaitól is. Azt is meg jegyezték, hogy a szó szoros értelmében véve lehetetlenség „szólózni” vagy háromszáz másik ember közvetlen közelében, ugyanis ennyi mászó jelenlétére számíthatott Adrian azon az útvonalon, amellyel meg akart próbálkozni. Adriant azonban nem téríthette el szándékától effajta kicsinyes akadékoskodás.
Alaszkába érkezvén az sem riasztotta vissza, hogy a mászás előtti nyilvántartásba vétel során egy jóindulatú parkőr, Ralph Moore úgy vélte, öngyilkosság a McKinleyvel kísérleteznie annak, akinek se sátra, se hólapátja, amellyel hóbarlangot áshatna, se főzője, márpedig Adrian ezek egyikével sem rendelkezett. Moore érdeklődött, hogy mivel az utóbbi híján nem tud havat olvasztani, mit kíván inni abban a három hétben, amennyit a hegy megmászása jellemzően igényel. „Van pénzem – válaszolta Adrian, mintha mi sem lenne természetesebb – ‚ majd veszek a többi hegymászótól.”
Megmutatták neki a vérfagyasztó diasorozatot; tájékoztatták arról a tényről, hogy a McKinley több hegymászó életét követelte, mint az Eiger; elmagyarázták, hogy mire a 6194 méteres csúcshoz vezető út feléhez ér, már zordabb körülményekre számíthat, mint az Északi-sarkon, a hőmérséklet 40 fokkal a fagypont alá csökken, napokon, sőt olykor heteken át egyfolytában 130-160 kilométer per órás szél süvít; kapott egy brosúrát, amely egyebek között arra figyelmeztette hogy a MclKinleyn „a hideg, a szél és a tengerszint feletti magasság összhatása a földkerekség legmostohább időjárási viszonyait hozhatja létre”. Adrian mindezen intelmekre dühösen odavágta, hogy a parkőrök törődjenek a maguk dolgával.
Moore, akinek nem állt hatalmában visszatartania Adriant a hegytől (viszont őrá hárult a kötelezettség, hogy szükség esetén kimentse Adriant, illetve lehozza a hegyről a holttestét), végül beletörődött, hogy ezt a forrófejű románt semmi sem tántoríthatja el a tervétől. Mivel a parkőr többet nem tehetett, legalább megpróbált gondoskodni arról, hogy valaki sátrat meg gázfőzőt kölcsönözzön Adriannek, és reménykedett, hogy a szerencse majd a fickó mellé áll.
Úgy is történt, annyira mindenesetre, hogy Adrian életben maradt. Sőt egészen 5800 méterig följutott anélkül, hogy rejtett hasadékba zuhant vagy fagysérülést szenvedett volna. A fölfelé mászás során azonban nem volt türelme, hogy kellőképpen akklimatizálódjék, és súlyosan ki is száradt, vagyis a nagy magasságokban szükséges egészségmegóvás két legalapvetőbb szabályát sértette meg. Ahogy magányosan küszködött fölfelé az utolsó előtti meredélyeken, és kapkodva szedte a ritka, jéghideg levegőt, egyre erősebb hányinger meg szédülés fogta el, botladozni kezdett, mintha berúgott volna.
Az agyi ödéma tüneteit érzékelte ugyanis. Ezt az életveszélyes agyduzzanatot az idézi elő, ha az ember túl rövid idő alatt túl nagy tengerszint feletti magasságba kerül. Adrian megrémült attól, ami vele történt, egyre nehezebben tudott világosan gondolkodni vagy akár fölállni, mindazonáltal sikerült levonszolnia magát 4400 méterig, ahonnét azután egy másik szólózni szándékozóval, egy japánnal együtt – akinek olyan csúnyán lefagyott a lába, hogy mind a tíz lábujját amputálni kellett – Lowell Thomas gleccserpilóta szállította egy anchorage-i kórházba. Amikor Adrian kezébe nyomták a kockázatos légi mentés költségeiből őrá eső számlát, megtagadta a kifizetését, a nemzetipark-felügyeletre hagyta, hogy rendezze a cechet.
67-68. oldal
Jon Krakauer: Álmok az Eigerről 88% Az ember és a hegy találkozása
Simon and I could get a flat in Anchorage. Or Casablanca. Or Prague.
I’d read and write. He’d sleep and eat. And we’d both live to see the far end of 19. Maybe even 20.
I’d do it. I’d take him away—if I didn’t believe he was the only one who could make a difference here.
If I stole Simon and kept him safe …
I’m not sure there’d be a World of Mages to come back to.
Évekig tanulmányozhatja valaki a Thomas Cook-könyvet, mégsem érti igazán a mélyebb összefüggéseket. Évente bizonyára több tucat ember keveredik el több száz kilométerre úti céljától, mert elfelejtett elolvasni egy lábjegyzetet, amiben ez áll: „Karlskona után megállás nélkül az Északi-sarkkörig – lásd 721a/b táblázat. Forró vizes palack javasolt. Murmanszk után csak keksz. Visszaút Anchorage-en és Mexicalin keresztül. Ajaj, most jól elcseszted, haver.”
43. oldal
Bill Bryson: Egyik lábam itt… 72% Utazások Európában
Vigyázat! Felnőtt tartalom.