Amy Nelson-Barak személy

– Az apád megkért, szóljak neked, hogy mindenki most eszi náluk azt, amit ti ebédnek hívtok. Ha szeretnél hozzájuk csatlakozni, akkor gyere utánam.
Odalépek hozzá, és el is indult, de én megtorpanok.
– Miért nem ő maga szólt?
– Arra is megkért, hogy kérjek tőled bocsánatot, amiért láttalak ruha nélkül az első este – vet rám futó pillantást.
– Nos?
– Az izraeliek nem kérnek bocsánatot azért, amit nem bánnak.

84. oldal

Ismered a mondást, hogy a zsák úgyis megtalálja a foltját? Na, te szerintem elég spéci zsák vagy.

125. oldal

Anya szokta mondani, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de a másikét büdösnek gondolja. Ez így igaz.

90. oldal

A történelem olyasmi, amire emlékezni kell, de megismételni sohasem.

180. oldal

– Általában véve nem bízom az emberekben.
– Pedig akkor kinyílna a szemed, és sokkal színesebb lenne a világ.
– Biztos. De így legalább nem csalódom túl gyakran, mert eleve arra számítok, hogy az emberek csalódást fognak okozni.

195. oldal

Kezdem azt hinni, hogy normálisnak lenni abnormális.

128. oldal

Olyan, mintha rátaláltam volna önmagam egy darabjára, ami addig hiányzott. Apró darabka csupán, de az ilyenek megtalálásakor úgy érzem, egyre közelebb vagyok hozzá, hogy egész legyek.

87. oldal

Miért lenne más a huszonegyedik század, mint az első?

185. oldal

– Csak adj neki egy esélyt. Ne ítéld meg, amíg nem ismered.
[…]
– Jó – hagyom rá.
– És ne hívd többé Takonypócnak.
Jesszusom! Ha a kisujjamat nyújtom ennek az embernek, rögtön az egész karom kell neki.

51. oldal

Mindannyian követünk el hibákat.

235. oldal