Amren személy
Idézetek
Amren fújtatott egyet, és a körmeit kezdte piszkálni, miközben
elnyúlt a kényelmes kanapén.
– Hallotta már az előbb is, tízszer elmondtad neki, Cassian.
– Ha nem fogod be a szádat, Amren, akkor beráncigállak a
ringbe, és kiderül, valójában mennyit edzettél az utóbbi időben.
Amren csak tovább tisztogatta a körmeit, és ekkor vettem csak
észre, hogy egy apró csonttal.
– Ha egy ujjal is hozzám érsz, Cassian, megszabadítalak a
kedvenc testrészedtől, akármilyen kicsike is.
„Don't bother answering him,” Amren said to Varian, sipping from her own wine. „Cassian is precisely as stupid as he looks. And sounds,” she added with a slashing glance.
Cassian lifted his glass in salute before drinking.
149. oldal
Nesta volt az, aki megtörte a hirtelen beálló csendet.
– Mi az a Rémtár?
Amren szemében felragyogott a maradék ereje.
– Az Üst számtalan, mágiával átitatott tárgyat teremtett még régen, olyan fegyvereket, amikkel semmi sem veheti fel a versenyt. A többségük odaveszett a történelem és a háborúk folyamán, és mire én a börtönbe kerültem, már csak három maradt. Akkoriban az a hír járta, hogy négy van, sőt olyan pletykák is szárba szökkentek, hogy a negyediket megfosztották erejétől, de a mai legendák már csak háromról szólnak.
– A Maszk – mormolta Rhys –, a Hárfa és a Korona.
Nestának volt egy olyan érzése, hogy egyik sem lehet valami jó dolog. Feyre homlokráncolva a párjára nézett.
– De ezek mások, mint a Kőbe vájt város nagy hatalmú tárgyai? Mire képesek?
Nesta próbálta elfelejteni azt az éjszakát, amikor Amrennel elmentek kipróbálni a képességét azok ellen az iszonyú katakombákban tárolt holmik ellen. A tárgyakat félig a kőbe zárták: kések, nyakláncok, gömbök és könyvek, mind-mind ragyogott a mágiától. Egyik sem volt kellemes. Ha a Rémtár még annál is rosszabb, mint amit ott látott…
– A Maszk visszahozza a holtakat – válaszolta Amren Rhys helyett. – Halotti maszk, egy rég elfeledett király arca alapján készült. Ha felveszed, magadhoz hívhatod a halottakat, teljesítik a parancsaidat. A Hárfa bármilyen ajtót kinyit, legyen szó valódiról vagy bármilyen másikról. Vannak, akik szerint világok között is nyit átjárókat. A Korona pedig… – Amren a fejét rázta. – A Koronával bárkit a befolyásunk alá vonhatunk, még a legerősebb mentális pajzsot is áttöri. Az egyetlen nehézség, hogy kezdetben közel kell lenni az áldozathoz, anélkül nem tudja belevájni a karmait az illető elméjébe. De ha valaki fején ott pihen a Korona, irányíthatja az ellenségeit. Olyan erős, hogy egy szülő is készséggel lemészárolná a gyermekét, miközben pontosan tudná, milyen iszonyatos dolgot művel, mégsem lenne képes megakadályozni.
– És ezek a dolgok elvesztek? – fortyant fel Nesta.
Rhys felvont szemöldökkel nézett rá.
– A tulajdonosuk gondatlanul bánt velük. Ősrégi háborúk során vesztek el, árulások miatt, vagy egyszerűen azért, mert elrakták őket, aztán elfelejtkeztek róluk.
– És mi köze ennek az egésznek az Üsthöz? – faggatózott tovább Nesta.
– A hasonlóak vonzzák egymást – mormolta Feyre. Amrenre nézett, aki bólintott. – Mivel a Rémtárat az Üst készítette, a Rémtár megtalálhatja a teremtőjét. – Oldalra billentette a fejét. – De Briallynt is így teremtették. Ő nem tudja megtalálni az Üstöt?
Amren a fotel karfáján dobolt az ujjaival.
– Az Üst megöregítette Briallynt, hogy megbüntesse. – Nestára pillantott. – Vagy hogy téged büntessen, végül is. – Nesta nem engedte, hogy bármilyen érzelem kiüljön az arcára. Amren így folytatta: – Szerintem elvettél tőle valamit, amikor megkaptad az erődet, kislány.
260-262. oldal
– Mi az a vad hajsza? – kérdezte Nesta.
[…]
Rhys fújt egyet, hátradőlt a székében.
– Hogy őszinte legyek, azt gondoltam, puszta legenda. Az, hogy Lanthys ilyesmire emlékszik… Hát, persze hazudhatott is, de ha mégis igazat mondott, akkor több mint tizenötezer éves volt.
– Szóval mi az? – kérdezte Feyre.
Rhys felemelte a kezét, mire a kezébe röppent egy legendákkal teli könyv a háta mögötti polcról. Az asztalra tette. Kinyitotta, és a lapon szereplő kép egy csapat magas, különös lényt ábrázolt, koronával a fejükön.
– Nem a tündérek voltak ennek a világnak az első urai. A legrégebbi, mára már szinte teljesen a feledés homályába merült legendáink szerint minket már-már isteni hatalommal bíró lények teremtettek. Szörnyetegek voltak. Daglannek hívták őket. Évezredeken át uralkodtak, rabigába hajtottak minket és a halandókat is. Kicsinyesek voltak, kegyetlenek, és borként itták a vidék mágiáját.
Rhys szeme előbb Ataraxiára, majd Cassianre rebbent.
– A legendák egy része arról szól, hogy Fionn volt az egyik tündér hős, aki megdöntötte az uralmukat, ő kapta a Gwydiont Oleanna főpapnőtől, aki magába az Üstbe mártotta a pallost. Fionn a Gwydionnal legyőzte a daglaneket. Ezer év béke következett, és a vidéket nagyjából felosztották, ezekből a területekből alakultak ki a jelenlegi udvarok, de az ezer év végére már egymás torkának estek, háború fenyegetett. – Rhys vonásai megfeszültek. – Fionn összefogta őket, és főkirályként föléjük helyezte magát. Az első és egyetlen főkirály, aki ezen a vidéken uralkodott.
[…]
– Mi történt vele?
Rhys végigsimított a könyv lapján.
– Fionnt elárulta a királynéja, aki a saját területének vezetője volt, meg a legkedvesebb barátja, aki pedig a tábornoka. Megölték őt, elvették a vérvonalának néhány legerősebb és legértékesebb fegyverét. A hét főúr a halálát követő káoszban ragadta magához a hatalmat, és azóta is udvarokban élünk.
– Amren emlékszik erre?
Rhys a fejét rázta.
– Csak homályosan. Az alapján, amit én leszűrtem, akkoriban érkezett meg, amikor Fionn a Gwydionnal hatalomra tört, és a legendák korában került a börtönbe, akkor, amikor ez a vidék tele volt hősökkel, akik vadásztak a korábbi gazdáik fajtájából fennmaradtakra. Féltek Amrentől, azt gondolták, ő is az ellenségük, és börtönbe vetették. Mire kiszabadult, Fionn elesett, a Gwydion is elveszett, és már a főurak uralkodtak.
626-627. oldal
Nesta továbbra is rezzenéstelen arccal nézte a zacskót.
A nővéred minden tiltakozás nélkül jött, amikor hívattam,mondta Rhys. Szerintem Cassian sérülése megszelídítette. Legalábbis átmenetileg.
Vagy Nesta úgy döntött, hogy megmutatja a karmait.
Felemelte a zacskót.
– Ezeket a cuccokat kell valahova eldobnom, mint egy sarlatán, és akkor meglátom az Üstöt?
Amren halkan nevetett.
– Körülbelül igen.
629. oldal