Allison Sekemoto személy
Idézetek
– Nem kell tudnom a nevüket, sem azt, hogy van-e családjuk, vagy mi a kedvenc színük. Mert vagy hosszabb ideig élek, mint ők, vagy feltépem a torkukat, és kiszívom minden csepp vérüket. És máris egyszerűbb lett az életem, amint ezt beláttam.
– Feladtad – vádoltam meg. – Egyszerűen túl nehéznek találtad, hogy küzdj.
– Elgondolkoztál már azon, hogy miért? Mert nem is kellene küzdenünk! Mégis miért harcolnék az ösztöneim ellen?
– Attól még, mert vámpír vagy, nem kell gyilkos szemétládának lenned.
– Ezt te sem hiszed! – gúnyolódott.- Még Kanin sem hitt ebben, és nála jóindulatúbb barmot nem ismerek. Mármint rajtad kívül. – Sötét pillantásomat gúnyosan fogadta. – De tessék csak, mondogasd magadnak a hazugságaidat! Remélem, hogy szemtanúja leszek, amint megdől az elméleted.
6. fejezet, 108. - 109. oldal
A kölyök Sakálra nézett, és elsápadt.
– Kettesben akarsz hagyni vele?
– Nem fog próbálkozni semmivel. – Résnyire húzott szemmel a vámpírra néztem. – Igaz?
– Még hogy én? – Sakál a fogait kivillantva mosolygott. – Hiszen én vagyok az önmegtartóztatás és az önuralom mintaképe, húgom. Kezd rám is átragadni a lágyszívűséged.
7. fejezet, 121. oldal
– (…) Úgyhogy ne aggódj, nem fog visszajönni ma este a hiányzó karjáért.
A sápadt, leválasztott testrészre sandítottam, ami egy vértócsa közepén feküdt a földön, és megborzongtam. És ahogy épp elképzeltem, hogy hosszú, csontos ujjain végigmászik a földön, Sakál hozzám hajolt, és azt suttogta:
– Nehogy elképzeld, ahogy odamászik hozzád, hogy megfojtson álmodban!
20. fejezet, 394. oldal
Új-Covington. Így hívják a várost, ahol születtem, felnőttem és végül meghaltam.
23. oldal