alkoholista személy
Idézetek
Az alkoholista olyan társat választ, aki jó ideig elviseli ezt a helyzetet, elhiszi a felhozott ürügyeket, mert sajnálja a társát.
239. oldal Az alkoholista játszma
F. Várkonyi Zsuzsa: Hoztam, kaptam, átszabtam! 90% A személyiségformálás lehetőségei
Alkoholbetegeknél gyakran találkozunk azzal, hogy a felelősséget és a döntést elhárítva arra hivatkoznak, hogy a fennálló problémák miatt isznak, és ha azok nem lennének, nem folytatnák ezt az életmódot. A realitás azonban az, hogy amikor valaki szenvedélybeteg, akkor a legtöbb problémája a függőségből adódik.
185. oldal
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig 92% Szenvedély, elégedettség, biztonság
Ha egy családban valaki elkezd változtatni, akkor hiába egészséges és pozitív a változás, a család többi tagja gyakran mindent megtesz, hogy fenntartsa a régi állapotot, és helyreállítsa a homeosztázist. Ha például egy alkoholista abbahagyja az ivást, a családtagok sokszor tudattalanul szabotálják a gyógyulási folyamatot, mert a homeosztázis akkor áll helyre a rendszerben, ha valaki átveszi a gondokkal küszködő egyén szerepét. És ki akarná átvenni? Néha a barátaink pozitív változásait is nehezen viseljük: Minek jársz ennyit edzőterembe? Miért nem tudsz tovább maradni a buliban? Nem kellene ennyit aludnod! Miért dolgozol ennyit az előléptetésért? Már nem vagy olyan jó fej, mint régen!
Második rész, 21. fejezet - Terápia kotonban
Az alkoholista karakter sok jelét mutatja annak, hogy rossz a feszültségtűrése, hogy nagyon kedves és játékos tud lenni, ameddig elfogadást kap, de amint követelményekbe ütközik, azonnal kicsúszik, majd föllázad, majd nem bírja tovább a feszülést, és ennek oldására valami külső segítséget keres, például a pohárhoz nyúl.
104. oldal Harc a szülők között
F. Várkonyi Zsuzsa: Hoztam, kaptam, átszabtam! 90% A személyiségformálás lehetőségei
A régi példabeszéd szerint az alkoholista szülőknek három gyermekük volt. Az egyik alkoholista lett, a másik antialkoholista, a harmadik meg szociális munkás.
190. oldal
Ábel is találkozott olyan emberrel, aki elitta volna a tehetségét, ahogyan mondani szokás, az agyát, vagy azt a nem kevésbé fontos készségét, hogy kezelje, becsülettel bánni is tudjon vele. Veszendőbe rendszerint a személyiség megy. Amikor lassanként megváltozik, külsőre-belsőre átalakul egy régi barát: ő az, akinek újabban a homloka mindig egy kicsit nyirkos, aki egy kicsit fésületlen és gyűrött, nikotinos a körme, egy kicsit szagos, és tekintete előtt, mint a nyári forró úttest fölött a levegő, a bizonytalanság sárga és lila ködei remegnek. És egy kicsit már megbízhatatlan, kicsit hazudós, néha lódít, tudja ezt ő is, emiatt molesztálja a bűntudat, nyomasztják a mulasztásai, magyarázkodik, füllentései készségesen bevonulnak az életrajzába, és végül már nem is bír szabadulni a mámorban
keletkezett világ kellékeitől.
És ha Alois Hitler nem lett volna alkoholista? Ugyanolyan brutális apa lett volna? Mi lett volna, ha Adolf csecsemőkorában meghal, és Klara asszony feleségül megy egy nem-alkoholistához? Mi lett volna, ha Adolf Hitlernek gyermekkorában nem kell elszenvednie az apja alkoholizmusét, ha nem veri az apja, ha nem kell végignéznie, amint az apja veri az anyját? Akkor is ugyanolyan szörnyeteg vált volna belőle? Másként fogalmazva: ha nincs az az egy szem alkoholista, az emberiség elkerülhette volna a második világháborút, a Holocaustot és mindazt a szörnyűséget, amelyet az a megfélemlített gyerek követett el, akiből Adolf Hitler lett? Ezekre a kérdésekre természetesen nem lehet válaszolni. Mégis akadnak kérdések, amelyekre ugyan nincs válasz, mégis vannak annyira fontosak, hogy föl kell tenni őket.
176. oldal, 9. Gyilkos utódok (Holistic, 1996)