Alina Starkova személy

– De hiszen te remegsz – szólalt meg a férfi.
– Nem igazán szoktam hozzá ahhoz, hogy meg akarnak ölni.
– Tényleg? Én már szinte észre sem veszem, amikor végezni akarnak velem.

84. oldal

– Felség…
– Nyikolaj – javított ki. – De közismert, hogy hallgatok az édesem és a fess uram megszólításokra is.

154. oldal, 9. fejezet

– Tudod, mi a gond a hősökkel és a szentekkel, Nyikolaj? – kérdeztem, ahogy becsuktam az atlaszt, és az ajtó felé indultam. – Hogy végül mindig meghalnak.

187. oldal

– […] Te honnan származol?
A kalóz elvigyorodott. Ismét belém hasított a gondolta, hogy van valami furcsa a vonásaiban.
– Az anyám egy osztriga volt – kacsintott rám. – Én pedig egy gyöngy vagyok.

116. oldal, 7. fejezet

344. oldal

– Miért teszel úgy, mintha halálosan megsértettelek volna?
– Te talán nem így viselkednél a helyemben?
– Fogalmam sincs. Én mindig is gyönyörű voltam.
– És ráadásul még szerény is?

107. oldal

– […] Legyen koldus vagy királyfi, de minden ember megvehető.
Egy újabb bölcsesség Nyikolaj Lancov szájából.

190. oldal, 11. fejezet

– Csak a terhedre lennék. A hatalom szövetséget jelent – emlékeztettem.
– Annyira szeretem, amikor engem idézel. – Felsóhajtott. – Bárcsak ne lennék olyan átkozottul bölcs!

– Na gyerünk már! – kiáltotta. – Jobb lábat a bal után. Tudod, hogy kell menetelni.
– Na most jól beleköptél a levesembe!
– Tényleg?
– De még mennyire. Épp arra készültem, hogy elájuljak, a karaván meg összetaposson, és a testemet elborítsák az iszonyatos sebhelyek.
– Ez aztán a lenyűgöző haditerv!
– Szerintem is. Ha ugyanis erősen megcsonkítanak, akkor nem leszek képes átmenni a Zónán.
Mal megértően bólintott.
– Értem én. Szívesen belöklek egy szekér alá, ha ezzel segíthetek.

20. oldal