Túl korán keltettek. Éppen egy álom kellős közepén voltam, mikor hallottam, hogy valaki a torkát köszörüli a folyosón.
Kezdtem magamhoz térni, majd éreztem, hogy Jack elhúzza a karját. Belekapaszkodtam, mire belenevetett a hajamba, ami csak felidegesítette a folyosón várakozó betolakodót.
– Khm! – köszörülte meg még hangosabban a torkát. Már tudtam, hogy Mae az.
– Mi van? – nyögött fel Jack.
– Ideje felkelni – mondta Mae.
– De én még alszom – ásította Jack.
– Elég baj az – válaszolta Mae, és összecsapta a tenyerét, hogy ezzel adjon nyomatékot a dolognak. – Felkelni!
– Jól van, kelek már – mondta Jack, és kiszabadította magát a karomból.
Ahogy felült, megláttam a folyosón ácsorgó Maet. Elegáns köntöst viselt, két keze a csípőjén pihent. Úgy nézett Jackre, hogy attól nekem lett bűntudatom.
– Mégis mit művelsz? – kérdezte elgyötörten.
– Kelek fel, ahogy kérted – mondta Jack, azzal hátradőlt és kinyújtózott. Nem tudtam levenni a szemem a pólója alatt táncoló csodálatos hátizmokról.
– Úgy értem, mit művelsz az ágyban… vele? – Felém bökött az állával, de a szemét egyetlen pillanatra sem vette le Jackről. – Azt hiszed, hogy csak azért, mert égve hagytad az éjjeli lámpát, már rendben van a dolog?
– Ja, valami ilyesmi – mosolygott Jack Maere, de ő nem volt a megfelelő hangulatban.