Alexander Ridgely (Ashbourne hercege) személy
Idézetek
Dunford hagyta, hogy a hercegné elvezesse. Öt évig tartott, míg Henry megfogant. Olyan nagyon akartak gyereket, hogy valóságos csodának tűnt. De most, hogy Henry szül, már nem tűnt olyan nagyon szükségesnek a gyermek.
Henrynek nagy fájdalmai vannak. És Dunford nem tehet semmit. Ez facsarta a szívét.
Emma és Dunford visszament a szalonba, ahol Alex a gyerekeivel játszott. A hatéves William párbajozósdit játszott apjával és nyerésre állt apjával szemben, akit kissé akadályozott a négyéves Julian a hátán. Nem is beszélve a bal bokáján csimpaszkodó kétéves Claire-ről.
– Megszülte már? – kérdezte Alex, egy kissé túl könnyeden, legalábbis Dunford ízlésének.
Dunford felmordult.
– Ha jól értelmezem, ez nemet jelent – szólt Emma.
– Most megöltelek! – kiáltott fel William vidáman, a fakardot Alex hastájékára bökve. Alex igen ferde pillantással nézett barátjára.
– Biztos, hogy ilyet akarsz?
Dunford lerogyott egy székre
– Tényleg benyúltál a méhkasba? – kérdezte Emma, érdeklődéssel előrehajolva. – Szeretném tudni, hogyan kell csinálni.
– Örökké hálás lennék neked – szólt Alex, szavait Henryhez intézve –, ha soha nem tanítanád meg erre a feleségemet.
A férjhez menni óhajtó kisasszonyok és anyáik számára elég rossz volt a felhozatal az idén a házassági piacon. Először is, mert erre a szezonra már elkelt az 1816-ban leginkább áhított férfiú, Ashbourne herceg, Maccesfield gróf pedig már tavaly nősülésre adta a fejét.
A helyzeten sokat ront, hogy a két nőtlen Bridgerton fivér (nem számítva természetesen Gregoryt, aki csak tizennégy éves és nincs abban a helyzetben, hogy a házassági piacon bármely kisasszonynak segítségére legyen) nagyon ritkán jelenik meg a Társaságban.
295. oldal, 18. fejezet (GABO - 2010)
Lady Whistledown mindig értesült a legújabb híresztelésekről, és más pletykalapokkal ellentétben, nem tétovázott teljes nevükön nevezni azokat, akikről írt. Múlt héten például úgy találta, hogy Kate-nek nem áll jól a sárga és a napnál világosabban le is írta: „A sárga színtől a sötét hajú Miss Katharine Sheffield úgy néz ki, mint egy megperzselődött nárcisz."
…
– Mit ír még? – kérdezte, érdeklődéssel előrehajolva. – Nem is volt alkalmam látni a második oldalt.
Kate mosolygott húga megjegyzésén.
– Nem sokat. Egy kicsit valami Hastings hercegről és hercegnéről, akik a hét elején érkeztek a városba, és felsorolja, milyen ételeket szolgáltak fel Lady Danbury bálján, amiket „meglepően ízletesnek" talált, és van egy meglehetősen kedvezőtlen leírás arról, hogy Mrs. Featherington milyen ruhát viselt múlt hétfőn.
Edwina elfintorodott.
– Úgy tűnik, eléggé pikkel a Featherington családra.
– Ezt nem is csodálom – mondta Mary, azzal letette hímzését és felállt. – Az a nő akkor sem tudna megfelelő színű ruhát választani a lányainak, ha szivárvány vetülne a nyakukra.
– Anya! – kiáltott fel Edwina.
Kate a szájához kapta a kezét, igyekezett nem nevetni. Mary ritkán fejezte ki véleményét, de amikor megtette, mindig nagyon találóak voltak a megjegyzései.
– így van. A legkisebb lányát folyton narancssárgába öltözteti. Pedig mindenki látja, hogy szegény kislánynak a kék vagy a mentazöld állna jól.
– Rám sárga ruhát adtál – emlékeztette Kate.
– Sajnálom. Ebből megtanultam, hogy hallgassak az eladólányokra. Sosem kételkedtem volna a saját véleményemben. Azt a ruhát átalakíttatjuk Edwinának.
Mivel Edwina egy fejjel alacsonyabb volt, mint Kate, és lényegesen vékonyabb, ez nem lehetett probléma.
– Ha átalakíttatod – mondta Kate húgához fordulva –, feltétlenül vetesd ki az ujj fodrot. Szörnyen zavaró. És csiklandoz. Az Ashbourne-bálon egész idő alatt az járt az eszemben, hogy letépem.
Mary ferde szemmel nézett rájuk.
– Meglep, és hálás vagyok, hogy végül mégiscsak sikerült türtőztetned magadat.
– Engem is meglep, de nem vagyok hálás – szólt Edwina pajkos mosollyal. – Gondolj csak bele, milyen szép kis írást kerekített volna belőle Lady Whistledown!
– Képzelem – mondta Kate szintén hamiskásan mosolyogva. – Már látom is: „A kókadt nárcisz letépi szirmait".
23., 25.-26. oldal, 1. fejezet (GABO - 2010)
… szándékomban áll életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy biztosítsam, minden napod boldogabb legyen, mint az előző
– Ó, ne! – szólt Penelope félig suttogva, félig bosszúsan sóhajtva. – Itt van Cressida Cowper.
Kate feltűnés nélkül követte Penelope pillantását. Ha Edwinának van versenytársa az 1814-es szezon legszebb kisasszonya címért, az csakis Cressida Cowper lehet. Magas, karcsú, haja mézszőke, szeme élénkzöld. Cressida körül szinte mindig hódolók kis csoportja sürgölődött. De míg Edwina kedves és nagylelkű, Cressida, legalábbis Kate megítélése szerint önző, rossz modorú boszorkány, aki élvezetét leli mások kínzásában.
– Gyűlöl engem – suttogta Penelope.
– Mindenkit gyűlöl – felelte Kate
– De engem különösen gyűlöl.
– Miért? – fordult Kate kíváncsian barátnője felé. – Mit árthattál neki?
– Tavaly véletlenül belebotlottam, és miattam leöntötte magát és Ashbourne herceget punccsal.
– Ennyi?
Penelope bűnbánón lesütötte a szemét.
– Ennyi elég volt Cressidának. Meggyőződése, hogy a herceg megkérte volna a kezét, ha ő nem lett volna olyan ügyetlen.
Kate felhorkant, meg sem próbált nőiesnek hatni.
– Mindenki tudja, hogy Ashbourne nem mostanában veti a nyakát a házasság szent kötelékébe. Majdnem olyan hírhedt élvhajhász, mint Bridgerton.
– Aki azonban minden valószínűség szerint még az idén megnősül – emlékeztette Penelope. – Ha hinni lehet a pletykáknak, persze.
– Ugyan már! – csattant fel Kate. – Maga Lady Whistledown írta, nem hiszi, hogy Bridgerton még az idén nős ember lesz.
– Ezt hetekkel ezelőtt írta – felelte Penelope legyintve – Lady Whistledown folyton változtatja a véleményét. Ráadásul mindenki számára nyilvánvaló, hogy a vikomt a húgodnak udvarol.
Kate a nyelvébe harapott, aztán azt súgta: – Ne is emlékeztess rá, kérlek!
203.-204. oldal, 11. fejezet (GABO - 2010)