Alexander személy
Idézetek
Ósdi és ronda láncú óra volt, amit Bruno az ingzsebében tartott, aranyozott fedelére hajmeresztő oroszlánfejet véstek.
– A nagyapám ajándéka – mondta nekik. […]
– Bizonyára nem szeret túlságosan – mondta Adrian. – Nagyon csúnya.
Bruno felemelte a fejét és egyenesen a szemébe nézett. Felkavaró volt a tekintetének metsző hidegsége.
– Mégis milyen jogon mered azt mondani valamira, hogy ronda, miközben ezt a pizsamát viseled? – kérdezte Lizbeth, kiváltva ezzel Alex nevetését.
137. oldal
– „Őfelsége… izé, Arachnihentheradon hátborzongató dicsőségének, akinek virágzó és agresszív megbízatása alatt emeltetett Margalar erődtornya." Van egy másik szöveg is, még kisebb betűkkel, mintha később adták volna hozzá. – Erősen hunyorított. – „Hogy az istenek átkozzák el ezerszer!" – olvasta.
– Úgy látszik, valakit nem tartottak túl nagyra – suttogta Hector.
– Nem is csodálom. Ez a dög legalább olyan ronda, mint a neve – viccelődött Alexander.
162. oldal
Hector nagyot fújtatott. Már éppen megkérdezte volna, hogy hol van most ez az árnyék, mikor hirtelen, akaratlanul is elnevette magát. Olyan képtelen volt az egész. Így együtt látva teljességgel képtelen: árnyak, melyek követik őket, félelmetes sötétségek, melyek varázslattal kerülnek a fejükbe, repülő kádak, amiket daloló madárijesztők vezetnek, lángoló denevérek, rongymadarak… Semminek sem volt értelme. Mintha egy vidámpark borús ellentettjében lettek volna. Hector szeméből potyogtak a könnyek nevettében.
Natalia zavartan nézte.
– Édes istenem! A kövér megőrült! – kiáltotta Alexander. – Mindenki fedezékbe! Fussatok! Fussatok!
Hector ránézett, a nevetéstől kettégörnyedve. És attól, hogy meglátta a vörös hajú fiút a fekete rongyokban, az övébe dugott tőrrel, mintha most lépett volna ki egy alacsony költségvetésű filmből, csak még jobban nevetni kezdett.
Az ég megtelt lángoló denevérekkel. A hegy felől elhangzott az első éjszakai vonítás. És Hector csak egyre nevetett.
224-225. oldal