Alex Austin személy

– Szép neved van. (…)
– Köszönöm. Igazából elírták a szülészeten.

– Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne engedjem előre a nőt, ne nyissam ki előtte az ajtót, és ne hozzak neki virágot.

– Ketten a világ ellen – suttogtam.
– Ketten – ismételte utánam.

207. oldal

– Ettől a lármától még a halottak is felkelnek – felelt, ahogy kitárta a bejáratot.

90. oldal

(…) Szeretem, ha az emberek ki merik mondani azt, amit gondolnak.

49. oldal

Rohadtul én vagyok Vasember, és elveszem tőle azokat a tetves köveket, aztán csettintek egy akkorát, hogy elporlad az egész kibaszott kertvárosi kartell!

– Eddig nem éreztem azt, hogy élnék. Történt sok rossz, de mióta te itt vagy, a Nap is másképpen süt.

114. oldal

– Hol az a kakaó? – Nagyot pislantottam a kérdésére. Közel hajolt hozzám. – Hmm?
– Most tényleg kérsz?
– Persze. Hol van? – elkapta a karom, aztán a nyakamba dugta az arcát.

– Rabod lévén, más dolgom mi legyen, mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
– Életem üres, vesztegethetem, célom sincs semmi, míg csak te nem adsz. – Befejezte a mondatot. Ismerte a verset Shakespeare-től. Kicsusszant egy könnycsepp a szememből, majd átöleltem.

– A lényeg, hogy pár napja eléggé elintéztem magam előtte is meg a baráti köre előtt is. Ugyanezt teszem most is, meg általában mindig, amikor találkozunk. Csak bukdácsolok – ráztam meg a fejem. Lesütöttem a szemem.
– De én eddig mindig elkaptalak. – Az a válasz pedig telitalálat volt.