Alejandro Fuentes (Alex) személy
Idézetek
Mit képzel, hogy elfelejtem a múltat?
Kizárt. A múlt tesz azzá, aki vagyok.
18. oldal
Először lenéz, majd körbe, meg mindenhova, csak rám nem. – Á, nem. Jól vagyok.
– Fenét vagy jól. Nézz rám!
Tétovázik. – Jól vagyok – mondja, és most a folyosó másik végére, a szekrényre mered. – Felejtsd el, amit mondtam!
– Ha nem nézel rám, esküszöm, itt vérzem el a folyosón, még vérátömlesztésre is szükségem lesz. Nézz már rám, a fenébe!
Még mindig nehezen veszi a levegőt, amikor felpillant. – Mi van? Ha azt akarod közölni, hogy uralkodnom kellene magamon, köszönöm, de tisztában vagyok vele.
– Tudom, hogy nem akartál bántani – mondom neki. – Vagy ha akartál, valószínűleg megérdemeltem. – Igyekszem felvidítani, nehogy itt kapjon idegösszeomlást a folyosó közepén. – Nem bűn hibázni, te is tudod. Mi értelme az illúzióknak, ha néha nem rombolnánk le őket?
– Ne próbálj megvigasztalni Alex! Gyűlöllek.
– Én is gyűlöllek. Így aztán légy kedves elállni az útból, különben a szegény gondnok egész délután nyalhatja a véremet. A rokonom, mellesleg.
99. oldal
Bezárja maga mögött az ajtót, leguggol mellém, átölel és magához
húz. Aztán beleszagol a levegőbe. – Hú, bazd meg! Paco
volt bent előtted?
Bólintok.
[…]
Na, jó, mi folyik itt? – Ő is beleszagol párszor a levegőbe. – Paco volt bent előttetek?
Alex és én bólogatunk.
[…]
Fogalmam sincs, mit mondott Elena, de az biztos, hogy
valami szaftosat.
– Soy Jorge.
Vállat vonok, és Alextől várom a magyarázatot.
– Megjött a vőlegény – világosít fel.
Jorge is beslisszan az ajtón. Nem olyan faragatlan, mint
mi, mert említést sem tesz a mosdóban terjengő
dögszagról. Ám amikor beleszagol a levegőbe, könnyezni
kezd a szeme.
– Gyere már ki, Elena! – mondja Jorge, és próbálja
feltűnés nélkül eltakarni az orrát, de rossz színész.
239-240. oldal
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– Te mikor jöttél rá, hogy beleszerettél Brittanybe? Mindig tudtad, vagy volt valami különleges esemény, ami után rájöttél?
Alex először nem válaszol, már azt gondolom, hogy elaludt. De nem, hosszú sóhajtás töri meg a csendet. – Peterson kémiaóráján történt… amikor azt mondta nekem, hogy gyűlöl. De most már fogd be a lepénylesődet, és aludj.
Az oldalamra fordulva végigpörgetem az éjszaka eseményeit, attól a pillanattól fogva, hogy megláttam Kiarát a fekete ruhában. – Alex?
– Mi van már? – kérdezi bosszankodva.
– Megmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé.
– És az vagy?
Komolyan nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy ez a lány az egész világomat a feje tetejére állította. Milyen csaj már az olyan, aki minden nap bő pólóban parádézik, akinek homokos a legjobb barátja, aki dadog, amikor ideges, aki napirendet tűz a fürdőszobai tükörre, aki kekszmágnest gyárt, csak hogy felbosszantson, aki úgy szereli a kocsiját, mint egy férfi, és aki kihívásnak tekinti, hogy ő rakhatja fel az óvszert a pasijára? Kibaszott bolond, az. – Jó nagy szarban vagyok, Alex, mert azt gondolom, hogy mást sem akarok az élettől, csak vele ébredni minden reggel.
– Igazad van, Carlos. Tényleg jó nagy szarban vagy.
316-317. oldal
– Ja, ami nem mellékes – ordítja Alex a nappaliból –, Enriquétől kaptál egy hét szabadságot.
Lassan leereszkedem az ágyamra, igyekszem kizárni a fájdalmat. Akkor sem tudnék dolgozni, ha akarnék.
– És még egy dolog – vonyítja Alex. A kémiatanárod idejön korrepetálni, amíg fel nem gyógyulsz. Ha így jelensz meg az iskolában, Aguirre azonnal hívja a zsarukat.
– Mondd, hogy csak viccelsz, és Peterson nem jön ide!
– Dehogy viccelek, tesó. Kapva kapott az alkalmon – feleli Alex.
297. oldal
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Bezárja maga mögött az ajtót, leguggol mellém, átölel és magához húz. Aztán beleszagol a levegőbe. – Hú, bazd meg! Paco volt bent előtted?
260. oldal
