!

Alby személy

James Dashner: The Maze Runner
James Dashner: Az útvesztő
James Dashner: Halálkúra
James Dashner: Lázkód

Idézetek

>!
Törpillaa 

– Kóroncok!
Thomas elgondolkozott azon, mit jelenthet ez a szó, tudta, hogy már hallotta valahol, de a gondolatmenete megszakadt, amikor valaki durván félrelökte. Két idősebb fiú vágott utat magának a tömegben. Egyikük magas volt, rövidre nyírt hajjal és citromnyi nagyságú orral, a másik alacsony, és a halántékánál mintha már őszült volna. Thomas csak remélte, hogy ők majd rendbe teszik a dolgokat.
– Mihez kezdjünk vele? – kérdezte a nagyobbik. A hangja magasabb volt, mint amilyennek Thomas elképzelte.
– Honnan tudjam? – mondta Alby.
– Ti vagytok a Kóroncok, találjátok ki.
Kóroncok, ismételte el Thomas magában, aztán beugrott neki: biztos valami itteni orvosfélék. Az alacsonyabbik már a lány mellett térdelt, és próbálta kitapintani a pulzusát, majd előrehajolt, hogy meghallgassa a szívverését.
– Hogyhogy Clint próbálkozhat először nála? – kiáltotta valaki a tömegből. Hangos nevetés hallatszott több helyről is.
– Én vagyok a következő!
Hogyan képesek viccelődni?, gondolta Thomas. A lány alig él.
Felfordult a gyomra.
Alby hunyorított, a szája kényszerű mosolyra húzódott, de ez a mosoly nem a jókedv jelének látszott.
– Aki egy ujjal is hozzáér – mondta –, az a Siratókkal tölti az éjszakát az Útvesztőben. Kitoloncoljuk. – Szünetet tartott, és lassan körbefordult, hogy mindenki láthassa az arcát.
– Senki sem ér hozzá. Senki.
Ez volt Alby első megnyilatkozása, amit Thomas szívesen hallott.
Az alacsony Kóronc, Clint, ha a bekiabáló igazat szólt, elvégezvén a vizsgálatot felállt.
– Úgy tűnik, mindene rendben van. Jól lélegzik, a szívverése normális, bár egy kicsit lassú. Nem tudok sokkal többet, mint te, de azt hiszem, kómában van. Jeff, vigyük be a Táborba.
A társa, Jeff a karjánál fogta meg a lányt, míg Clint a lábát tartotta.
Thomas szeretett volna többet tenni a bámészkodásnál, minden múló másodperccel jobban kételkedett abban, amit az előbb mondott. A lány ismerősnek tűnt, mintha valami kapcsolat lett volna köztük, de hogy milyen, arra nem tudott rájönni. A gondolattól ideges lett, és körbenézett, nem hallotta-e meg valaki a gondolatait.
– Háromig számolok – mondta Jeff, a magas Kóronc. Nevetségesen nézett ki, ahogy az ő magasságával kétrét hajolt, mint valami imádkozó sáska.
– Egy… kettő… há-rom!
Gyors mozdulattal felemelték a lányt, majdnem feldobták a levegőbe. Nyilvánvalóan könnyebbnek bizonyult, mint amire számítottak. Thomas majdnem rájuk kiáltott, hogy legyenek óvatosabbak.
– Majd meglátjuk, mire jutunk vele – mondta Jeff csak úgy a levegőbe.
– Ha nem ébred fel egyhamar, majd levesfélékkel fogjuk etetni.
– Figyeljétek – mondta Newt.
– Biztos van benne valami különleges, különben nem küldték volna fel.

Kilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Newt · Thomas
>!
Törpillaa 

– Ülj le – mondta Chuck.
– Kerítek neked valamit, de most utoljára. Örülj, hogy Serpenyő nincs itt, gyűlöli, ha kifosztják a hűtőjét.
Thomas megkönnyebbült annak hallatán, hogy egyedül vannak.
Miközben Chuck az edényekkel és a hűtőből előszedett dolgokkal ügyetlenkedett, Thomas kihúzott egy széket, és leült.
– Őrület. Hogy lehet mindez valódi? Valaki ideküldött minket. Egy gonosz valaki.
Chuck egy pillanatra leállt.
– Ne panaszkodj már annyit! Fogadd el a helyzetet, és ne gondolj rá.
– Ja, igen. – Thomas kinézett az ablakon. Megfelelőnek tűnt az alkalom, hogy feltegye a fejében kavargó milliónyi kérdés egyikét.
– Honnan jön az áram?
– Kit érdekel? Engem nem.
Micsoda meglepetés, gondolta Thomas. Semmi válasz.
Chuck két tányéron szendvicseket meg répát tett az asztalra. A kenyér vastag volt és fehér, a répa csillogó narancssárga. Thomast már nagyon sürgette a gyomra, fel is kapta az egyik szendvicset, és elkezdte befalni.
– Ó, haver – motyogta teli szájjal.
– Legalább az étel jó.
Thomas úgy fejezte be az étkezést, hogy egy szót se hallott Chucktól. Örült is, hogy a kölyök nincs beszédes kedvében, mert a nap végtelenül furcsa eseményei ellenére is újra nyugodtnak érezte magát. A gyomra teli volt, újra feltöltődött energiával, és eldöntötte, hogy köszönetképp a néhány csendes percért, mostantól abbahagyja a nyafogást, és alkalmazkodik.
Az utolsó falat után Thomas hátradőlt a székében.
– Szóval, Chuck – kezdte, miközben egy szalvétával megtörölte a száját.
– Mit kell tennem ahhoz, hogy Futár lehessek?
– Ne gyere ezzel megint.
Chuck felnézett a tányérjából, ahonnan eddig a morzsákat szedegette. Eleresztett egy mély, bugyborékoló böfögést, ami igencsak zavarta Thomast.
– Alby azt mondta, hogy nemsokára letesztelnek a különféle Elöljárók. Szóval, mikor próbálnak ki a Futárok?
Thomas türelmesen várta, hogy végre tényleges információkhoz jusson.
Chuck drámaian körbeforgatta a szemét, kétséget kizáróan jelezve, hogy mennyire ostobának tartja az ötletet.
– Pár óra múlva visszatérnek. Miért nem őket kérdezed?
Thomas rá se hederített a gúnyolódásra, és tovább kutakodott.
– Mit csinálnak, miután visszatértek? Mi van abban a betonépületben?
– Térképek. Azonnal összegyűlnek, amint visszaértek, nehogy bármit is elfelejtsenek.
Térképek? Thomas nem értette.
– De ha egy térképen dolgoznak, akkor miért nem hordanak magukkal papírt?
Térképek. Ez minden eddiginél jobban érdekelte. Ez volt az első olyan lehetséges megoldás, amely a kiutat jelentheti számukra.
Persze hogy visznek magukkal papírt, de vannak más dolgok is, amiket meg kell beszélniük, meg értékelniük, meg ilyesmik. Tudod, az idejük nagy részében futnak, és nem írnak. Ezért hívják őket Futároknak.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Chuck · Serpenyő · Thomas
>!
Törpillaa 

Újabb támadásra készülve meggörnyedt, valahonnan előkerült egy kés, amit most a jobb kezében szorongatott. Thomast elöntötte a félelem, el se hitte, hogy ez történik vele.
Ben!
Thomas a hang felé fordult, és legnagyobb meglepetésére Albyt pillantotta meg a temető szélénél. Olyan nesztelenül érkezett, mint valami kísértet. Thomas fellélegzett, mivel Alby egy méretes, felhúzott íjat tartott a kezében, amit egyenesen Benre irányzott.
– Ben – ismételte Alby –, higgadj le, vagy nem éled meg a holnapot.
Thomas odapillantott Benre, aki dühödten meredt Albyre. A nyelve ki-bejárt a szájában. Mi ütött ebbe a kölyökbe?, gondolta Thomas. Szörnyeteggé változott. Miért?
– Ha megölsz – rikoltotta Ben, és a nyála olyan messzire repült, hogy Thomas is kapott belőle –, akkor a rossz embert fogod megölni. – Újra Thomasra nézett.
– Ezzel a bököttel kellene végezned.
A hangjából sütött az őrület.
– Ne legyél hülye, Ben – mondta nyugodtan Alby, még mindig célra tartva az íjat. – Thomas csak most érkezett, miatta nem kell aggódni.
Még mindig össze vagy zavarodva az Átváltozástól, nem kellett volna felkelned.
– Ő nem közülünk való! – kiáltotta Ben. – Láttam, ő… ő gonosz. Meg kell ölnünk! Hadd belezzem ki!

Tizenegyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Thomas
>!
Törpillaa 

Alby továbbra is Benre célzott.
– Ezt majd a Elöljárók eldöntik, tökfej. – Teljesen mozdulatlanul tartotta az íjat, mintha valaminek nekitámasztotta volna.
– Most viszont húzd vissza a segged a Táborba.
– Haza akar minket vinni – mondta Ben.
– Ki akar majd vezetni az Útvesztőből. Inkább vessük le magunkat a Szikláról! Inkább tépjük szét egymást!
– Miről besz… – kezdte Thomas.
Pofa be! – rikoltotta Ben. – Fogd be az ocsmány áruló pofádat!
– Ben – mondta Alby nyugodtan. – Háromig számolok.
– Gonosz, gonosz, gonosz, gonosz… – Ben suttogott, szinte kántált.
Előre-hátra hajlongott, egyik kezéből a másikba tette a kését, és meredten nézte Thomast.
– Egy.
– Gonosz, gonosz, gonosz, gonosz, gonosz… – Ben elmosolyodott, a fogai mintha zölden világítottak volna a halvány fényben.
Thomas félre akart nézni, el akart menekülni, de nem tudott mozdulni, túlságosan félt.
– Kettő – mondta Alby hangosabban, parancsolóbb hangnemben.
– Ben – kezdte Thomas, és megpróbált magyarázkodni.
– Én nem… Én azt se tudom, mit…
Ben őrülten, artikulálatlanul felordított, és a késsel hadonászva előreugrott.
Három! – kiáltotta Alby

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Thomas
>!
Törpillaa 

– Gyere – mondta Alby.
– Majd holnap elviszik a Zsákolok.
Mi történt itt az előbb?, töprengett Thomas, és ahogy a hullát nézte, forgott körülötte a világ. Mit tettem én ellene?
Válaszokat keresve felnézett, de Alby már messze járt, csak egy remegő ág emlékeztetett arra, hogy valaha ott volt.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Thomas
>!
Törpillaa 

Thomas pár másodpercig meg se mozdult. A fiú a földön hevert, és alig mozgott. Thomas nem tudta, mit tegyen, félt közelebb menni. Mi van,ha valami komoly baja van a srácnak? Mi van, ha… megszúrták? Mi van, ha…
Thomas összeszedte magát: a Futárnak segítségre van szüksége.
– Alby! – kiáltotta.
– Newt! Valaki segítsen!
Odaszaladt a fiúhoz, és mellé térdelt.
– Jól vagy?
A futár feje a karján nyugodott, még mindig zihált. Tudatánál volt, de Thomas még soha nem látott ennyire kimerült embert.
– Én… megvagyok – mondta két lélegzetvétel között, majd felnézett.
– De te ki a plotty vagy?
– Új vagyok itt. – Thomasnak eszébe jutott, hogy a Futárok egész nap odakinn vannak, és a közelmúlt eseményeit csak hallomásból ismerhetik. Egyáltalán tud ez a srác a lányról? Minden bizonnyal, valaki csak beszámolt róla.
– Thomas vagyok, csak pár napja érkeztem.
A futó lassan felült, fekete haja az izzadságtól a koponyájához tapadt.
– Ja igen, Thomas – zihálta.
– Újonc. Te és az a csaj.
Ekkor befutott Alby, szemmel láthatóan morcosán.
– Miért jöttél vissza, Minho? Mi történt?
– Nyugodj le, Alby – válaszolt a Futár, akinek lassan kezdett visszatérni az ereje.
– Keríts nekem vizet, valahol odakinn hagytam a táskámat.
Alby egy tapodtat se mozdult, csak belerúgott Minho lábába. Egy csöppet sem játékosan.
Mi történt?
– Alig tudok beszélni, bökött! – kiáltott rekedten Minho.
– Hozz már vizet!

Tizenkettedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Minho · Newt · Thomas
Hirdetés
>!
Törpillaa 

– Minho az egyetlen bökött, aki így beszélhet velem anélkül, hogy lehajítanánk a Szikláról.
Majd, Thomast még jobban meglepve, Alby sarkon fordult, és elszaladt, valószínűleg vízért.
Thomas Minho felé fordult.
– Engedi, hogy ugráltasd?
Minho megvonta a vállát, és letörölt pár izzadságcseppet a homlokáról.
– Te félsz ettől a nyavalyástól? Még sokat kell itt tanulnod. Francos újoncok.
Ez sokkal jobban sértette Thomast, mint gondolta. Alig három perce ismerte csak a srácot.
– Nem ő a vezér?
– Vezér? – Minho röffentett egyet, ami valószínűleg nevetés akart lenni.
– Nyugodtan hívd vezérnek, ha ahhoz van kedved. Vagy talán inkább El Presidentének. Nem is, Alby Admirális, ez még jobb.
Kuncogva megdörzsölte a szemét.
Thomas nem tudta, mennyire kell komolyan vennie ezt a beszélgetést. Fogalma sem volt, hogy most Minho viccel-e vagy sem.
– Ha nem ő a vezér, akkor ki?
– Csak maradj csendben Zöldfül, mielőtt még jobban összezavarodsz. – Minho unottan sóhajtott egyet, majd mintegy magának megjegyezte.
– Miért jönnek mindig ezek a girnyók a hülye kérdéseikkel? Nagyon bosszantó.
– Mégis, mit vársz? – kérdezte Thomas dühödten. Mintha te más lettél volna az első pár napon, akarta mondani.
– Tedd, amit mondanak neked, és fogd be a pofád. Én ezt várom el.
Ez után Minho egyenesen a szemébe nézett, és Thomas akaratlanul hátrahőkölt. Azonnal rájött, mekkorát hibázott. Nem engedheti, hogy így beszéljenek vele.
Feltérdelt, hogy felülről nézhessen az idősebb fiúra.
– Ja, te is biztos ezt csináltad újoncként.
Minho végigmérte Thomast. Majd újra a szemébe nézve ezt válaszolta:
– Én voltam az egyik legelső tisztárs, fafej. Fogd be a szád, ha nem tudod, miről beszélsz.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Minho · Thomas
>!
Törpillaa 

– Ülj vissza, haver, csak szórakozom veled. Nagyon jó móka, majd meglátod, ha megjön a következő újonc. – Elgondolkodott, majd a homlokát ráncolva folytatta.
– Persze nem is nagyon lesz több újonc, ugye?
Thomas megnyugodott és visszaült. Meglepődött, milyen könnyen ment. A lányra gondolt, és az üzenetre, amin az állt, hogy ő a legutolsó.
– Nem, gondolom.
Minho hunyorított, mintha Thomast tanulmányozná.
– Te láttad a csajt, nem? Mindenki azt mondja, hogy ismered.
Thomas védekezni kezdett.
– Láttam, de nem ismerős.
A hazugság miatt azonnal bűntudatot érzett, még akkor is, ha ez apró hazugságnak számított.
– Jól néz ki?
Thomas nem gondolt így a lányra, mióta az átadta az üzenetet, és kimondta azt az egy mondatot, hogy Minden meg fog változni. De emlékezett rá, mennyire szép.
– Aha, azt hiszem, jól néz ki.
Minho hátradőlt, és behunyta a szemét.
– Persze, azt hiszed. Ha az embernek bejönnek a kómás csajok, mi?
Megint kuncogni kezdett.
– Persze. – Thomas nem tudta eldönteni, hogy kedveli-e Minhót vagy sem. Mintha a fiú személyisége folyamatosan változott volna.
Hosszú szünet után úgy érezte, itt az ideje kihasználni az alkalmat.
– Szóval… – kérdezte óvatosan – találtál ma valamit?
Minho szeme kikerekedett, és Thomasra nézett.
– Tudod, Zöldfül, általában ez a legnagyobb marhaság, amit egy Futártól kérdezhetsz. – Újra becsukta a szemét.
– De nem a mai napon.
– Hogy érted? – próbálkozott tovább Thomas. Egy választ, gondolta, egy egyenes választ akarok!
– Várd csak meg, amíg visszatér az admirális. Nem szeretem ismételni magam. Meg aztán lehet, hogy Alby nem szeretné, hogy te is halld a beszámolómat.
Thomas felsóhajtott. Már meg se lepte a használhatatlan válasz.
– Legalább azt mondd meg, miért vagy ilyen hullafáradt. Nem futsz mindennap?

Kapcsolódó szócikkek: Alby · bűntudat · hazugság · Minho · Thomas
>!
Törpillaa 

– De igen, Zöldfül, mindennap futok. Fogalmazzunk úgy, hogy egy kicsit fellelkesültem, és extra gyorsan vissza akartam jutni.
– Miért? – Thomas kétségbeesetten próbálta megtudakolni, mi történt az Útvesztőben.
Minho feltartotta a kezét.
– Haver. Megmondtam, várj türelemmel. Várd meg Alby tábornokot.
Thomast valami miatt most kevésbé bosszantotta, amit hallott, ezért úgy döntött, kedveli Minhót.
– Oké, befogom. Csak érd el, hogy Alby engedje, hogy én is halljam a híreket.
Minho még egyszer végigmérte.
– Oké, Zöldfül. Te vagy a főnök.
Nemsokára felbukkant Alby egy nagy, vízzel teli műanyag pohárral a kezében, amit átnyújtott Minhónak. A futár egyben lehúzta az egészet, még levegőt se vett a kortyok között.
– Rendben – mondta Alby –, ki vele. Mi történt?
Minho kérdő tekintettel Thomasra mutatott.
– Nincs gond – válaszolta Alby.
– Nem érdekel, mit hall a bökött. Csak mondd!
Thomas csendben megvárta, amíg Minho feláll. Minden mozdulata kimerültségről árulkodott. A Futár a falnak támaszkodott, és hűvösen rájuk nézett.
– Találtam egy dögöt.
– Mi? – kérdezte Alby.
– Milyen dögöt?
Minho elmosolyodott.
– Egy döglött Siratót.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Minho · Thomas
>!
Törpillaa 

Alby olyan képet vágott, mintha valaki azt ígérte volna neki, hogy szárnyakat növeszthet és elrepülhet.
– Most nincs idő tréfákra – mondta.
– Figyelj – válaszolta Minho.
– A helyedben én se hinnék magamnak. De bízz bennem, tényleg találtam egy jó kövéret.
Még biztos nem történt ilyesmi, gondolta Thomas.
– Találtál egy döglött Siratót – ismételte Alby.
Igen, Alby – mondta Minho. Kezdett elege lenni.
– Pár kilométerre innen, a Sziklánál.
Alby kinézett a labirintusba, majd vissza Minhóra.
– Hát akkor miért nem hoztad ide?
Minho felnevetett, pontosabban félig horkantott, félig kuncogott.
– Te rájársz Serpenyő itókájára? A dög van vagy fél tonna. Még akkor se érnék hozzá, ha cserébe itt hagyhatnám ezt a helyet.
Alby folytatta a kérdéseket.
– Hogy néz ki? Fémtüskék állnak ki a testéből? Mozgott? Nyirkos volt még a bőre?
Thomast is majd’ szétvetették a kérdések. Fémtüskék? Nyirkos bőr?
Mi a fene? Mégis hallgatott, nem akarta felhívni magára a figyelmet, meg arra, hogy mindezt talán nem nyilvánosan kéne megbeszélni.
– Nyugi – mondta Minho.
– Látnod kell, nagyon… fura.
– Fura? – kérdezte Alby meglepetten.
– Figyelj, fáradt vagyok, mindjárt éhen veszek, és egy napszúrást is összeszedtem. De ha most akarod iderángatni, akkor még meg tudjuk járni az utat, mielőtt bezárulnak a falak.
Alby az órájára nézett.
– Inkább váljunk a holnapi ébresztőig.
– Ez a legbölcsebb dolog, amit a héten tőled hallottam. – Minho felegyenesedett, megpaskolta Alby karját, és bicegve megindult a Tábor irányába. A válla fölött még hátraszólt:
– Vissza kéne mennem, de a francba mindennel! Inkább eszem egy kicsit Serpenyő szörnyű rostélyosából.

Tizenharmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Minho · Serpenyő · Thomas