!

Alby személy

James Dashner: The Maze Runner
James Dashner: Az útvesztő
James Dashner: Halálkúra
James Dashner: Lázkód

Idézetek

>!
No_Exist

– Ha nem félsz – mondta Alby –, akkor nem vagy ember.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alby
>!
Annie04

Te semmit se tanultál, mióta kibújtál a Dobozból. Itt szó sincs szeretetről vagy gyűlöletről vagy barátságról. Itt a túlélés a tét.

Kapcsolódó szócikkek: Alby
>!
Amy_Cahill

Alby észrevette, hogy Thomas őt bámulja.
– Bökd meg, mit nézel?

190. oldal, Harmincegyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Thomas
>!
Amy_Cahill

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Zöldfül, te nem vagy gonosz. Bökött igen, fafejű igen, de gonosz, az nem.- Alby szigorú arca mintha kissé felderült volna. – Amit csináltál, hogy kockára tetted az életed, hogy megments engem és Minhót, az nem gonosz, legalábbis szerintem nem. Nem. Csak azt hiszem, valami bűzlik az Ellenszer meg az Átváltozás kapcsán. Nagyon remélem mindkettőnk érdekében.

192. oldal, Harmincegyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Thomas
>!
taylor95

buh-bump, buh-bump, buh-bump.
Still alive.

119. oldal; Random House (2009)

Kapcsolódó szócikkek: Alby
>!
mrsp

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Akarod tudni, hogy miért bicegek, Tommy? Elmeséltem neked valaha? Nem, nem hinném, hogy beszéltem róla.
– Mi történt? – kérdezte Thomas, időhúzásra játszva. Közben ujjai a pisztolyra kulcsolódtak.
– Öngyilkos akartam lenni az Útvesztőben. Félig sikerült felmásznom azokra a rohadt falakra, és aztán leugrottam. Alby rám talált, és visszavonszolt a Tisztásra, épp mielőtt bezárultak volna a Kapuk. Gyűlöltem azt a helyet, Tommy. Gyűlöltem minden egyes nap minden egyes másodpercét, amit ott töltöttem.

298. oldal - Ötvenötödik fejezet (Cartaphilus, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Newt · Thomas
Hirdetés
>!
Balu_

Vigyázzatok a lánnyal.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alby
>!
Törpillaa

– Most komolyan – kérdezte feladva színlelt bátorságát.
– Hol vagyok?
Alby odasétált, és keresztbe tett lábbal leült mellé. A fiúk falkaként követték. Fejek bukkantak fel jobbra és balra, ahogy mindenki jobb rálátást keresett.
– Ha nem félsz – mondta Alby –, akkor nem vagy ember. Ha máshogy viselkednél, már lehajítottalak volna a Szikláról, mert az azt jelentené, hogy elmebajos vagy.
– A Szikláról? – kérdezte Thomas, és kiszaladt a vér az arcából.
– A francba! – Alby megdörzsölte a szemét.
– Nem is tudom, hol kezdjem. Mi itt nem öljük meg a vacadékokat, erre a szavamat adom. Csak ne ölesd meg magad, maradj életben, oké?
Szünetet tartott, és Thomas rájött, hogy az utolsó mondatot meghallva csak még inkább elsápadhatott.
– Figyelj – mondta Alby, majd nagyot sóhajtva kezével végigsimított rövid haján.
– Én ehhez nem értek. Te vagy az első zöldfül, mióta Nicket megölték.
Thomas szeme elkerekedett, amikor egy másik fiú előlépett, és játékosan fejbe vágta Albyt:
– Várd ki a francos körbevezetést, Alby – mondta fura akcentussal.
– A kölyköt már így is a szívroham kerülgeti, pedig még semmit se hallott. – Eztán lehajolt, és kezet nyújtott Thomasnak.
– Newt vagyok, Zöldfül. Minden okés lesz, csak ne hallgass az agyatlan, új főnökünkre.
Thomas kezet fogott vele – sokkal rokonszenvesebbnek találta, mint Albyt. Newt magasabb volt Albynél, de úgy egy évvel fiatalabbnak tűnt. Hosszú, szőke haja a pólójára omlott, izmos karján csak úgy dagadtak az erek.
– Pofa be, tökfej – morogta Alby, és magához húzta Newtot.
– Ő legalább megérti a szavaim felét. – Gyér nevetés hallatszott, és mindenki Alby és Newt köré gyűlt, egyre szorosabbra vonva a kört, hogy mindent halljanak.
Alby felfordított tenyérrel kitárta a karjait.
– Ez a Tisztás, nem? Itt élünk, itt eszünk, itt alszunk. Mi vagyunk a tisztársak. Ez minden, amit…
– Ki küldött engem ide? – tudakolta Thomas, amint a félelem utat engedett szívében a dühnek.
– Hogy ju…
Mielőtt befejezhette volna a mondatot, Alby keze előrelendült, s lerántotta Thomast a földre. A vezér a fiú fölé hajolt.
– Kelj fel, bökött, kelj fel! – Alby felsegítette Thomast.
A fiú felegyenesedett, de ismét elöntötte a félelem. A fához hátrált, próbálva minél távolabb kerülni Albytől, aki azonban végig a nyomában maradt.
– Ne szakíts félbe! – kiabálta Alby megmarkolva Thomas mellén az inget.
– A francba, ha mindent elmondanánk, akkor itt helyben plottyos nadrággal halnál szörnyet. Elvisznek a Zsákolok, úgy meg nem fogjuk sok hasznodat venni, vagy tévedek?
– Azt se tudom, miről beszélsz – mondta Thomas, kissé meglepődve a hangja nyugodtságán.
Newt megragadta Alby vállát.
– Alby, nyugi. Többet ártasz, mint segítesz.
Alby elengedte Thomas ingét, és zihálva hátralépett.
– Nincs időm jópofizni, Zöldfül. A régi életednek annyi, kezdődik az új. Tanuld meg a szabályokat minél gyorsabban, figyelj, és ne beszélj. Értve vagyok?
Thomas segítségkérőn Newtra nézett. A gyomra görcsben állt, mindene fájt. A még ki nem csordult könnyei égették a szemét.
Newt bólintott.
– Megértetted, amit mondott, Zöldfül?
Thomas bólintott. Rettenetesen dühös volt, legszívesebben megütött volna valakit, de csak annyit mondott: „Ja.”
– Rendben – mondta Alby.
– A mai az első napod, bökött. Jön az éjszaka, nemsokára visszatérnek a Futárok. Ma későn jött a Doboz, nincs idő a körbevezetésre. Majd holnap, rögtön ébresztő után. – Newt felé fordult.
– Keríts neki egy ágyat, és valahogy vedd rá, hogy aludjon.
– Rendben – mondta Newt.
Alby összevont szemöldökkel Thomasra nézett.
– Pár hét alatt mindenbe beletanulsz, bökött. Egyikünk se tudott semmit az első napon. Holnap kezdődik az új életed.
Alby sarkon fordult, és keresztülnyomakodott a tömegen, majd a sarokban álló, düledező faépület felé vette az irányt. A kölykök szétszéledtek, de előtte mindegyikük végigmérte Thomast.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Newt · Thomas
>!
Törpillaa

Egyszer csak előrelépett a csoport vezetője, aki talán tizenhét éves lehetett. A ruházata átlagosnak tűnt: fekete póló, farmer, tornacipő és egy digitális karóra. Öltözéke valamilyen okból meglepte Thomast. Arra számított, hogy mindenki valami fenyegetőbb, börtönruhához hasonló szerelést visel. Mogorva tekintetét leszámítva, a sötét bőrű, rövid hajú, frissen borotvált arcú fiú nem tűnt. ellenségesnek.
– Ez egy hosszú történet, vacadék – mondta a fiú.
– Apránként majd mindent megtanulsz. Holnap mindent elmondok a körbevezetésen. Addig is… ne nyúlj semmihez. – Kinyújtotta a kezét.
– Alby vagyok.
Nyilván arra várt, hogy kezet rázzanak.
Thomas erre nem volt hajlandó. Valami ösztön vehette át az irányítást az énje felett, egy szót se szólt, csak elfordult Albytől, odasétált egy közeli fához, és hátát a durva kéregnek támasztva leült. Megint elöntötte a kétségbeesés, szinte elviselhetetlen fájdalmat érzett. Mély levegőt vett, és megpróbálta rávenni magát, hogy elfogadja a helyzetét. Gyerünk, alkalmazkodj, gondolta. Nem fogsz megérteni semmit, ha engedsz a félelemnek.
– Akkor gyerünk – szólt Thomas. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne remegjen a hangja.
– Mondd el ezt a hosszú történetet.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Thomas
>!
Törpillaa

– Nicsak, itt a Zöldfül! – kiáltotta az egyik idősebb fiú. Thomasnak bevillant, hogy ő volt az a gyilkos tekintetű, sötét hajú srác. Olyan tizenöt éves lehetett, magas és vékony. Az orra akár egy kisebb ököl, és egy göcsörtös krumplira emlékeztetett.
– Ez a bökött biztos teleplottyolta a nadrágját, amikor meghallotta, hogyan sikít a kis Benny baba. Nem kell egy pelus, tökfej?
– A nevem Thomas.
Messziről el kell majd kerülnie ezt a srácot. Elindult a lépcső felé, csak mert az volt a legközelebb, és mert nem tudta, mit tehetne vagy mondhatna. A kellemetlenkedő srác előlépett és feltartóztatta.
– Állj csak meg, Zöldfül! – Hüvelykujjával a lépcső felé bökött.
– Az újoncok nem láthatnak senkit, akit… elvittek. Newt és Alby megtiltotta.
– Mi a bajod? – kérdezte Thomas, megpróbálva elrejteni a félelmét, igyekezve nem gondolni arra a szóra, hogy „elvitték”.
– Fogalmam sincs, hol vagyok. Csak egy kis segítséget szeretnék kapni.
– Figyelj, Zöldfül. – A fiú összeráncolta a szemöldökét, és keresztbe fonta a karját.
– Már láttalak valahol. Valami nem stimmel az érkezéseddel, és ki fogom deríteni, hogy mi az.
Thomast forró düh öntötte el.
– Soha életemben nem láttalak. Fogalmam sincs, ki vagy, és őszintén szólva, nem is érdekel.
Köpött egyet. De tényleg, hogyan lehetne biztos benne? És ez a srác hogyan emlékezhetne rá?
A másik először elfintorodott, majd elnevette magát, bár a hang, amit hallatott, inkább egy taknyos horkantásnak tűnt. Az arca elkomolyodott, összevonta a szemöldökét.
– Már… láttalak, bökött. Errefelé nem sokan tudják milyen az, ha megszúrnak. – Hátramutatott az emeletre.
– Én igen. Tudom, hogy Benny baba min megy most keresztül. Én is végigcsináltam. És téged láttalak, amikor átváltoztam.
Az ujjával Thomas mellkasára bökött.
– A vacsorámat rá, hogy Benny is ezt fogja mondani.
Thomas fenntartotta a szemkontaktust, de eldöntötte, hogy egy szót se szól többé. Megint elkezdte emészteni a félelem. Lesz majd egyszer jobb is?
– Mi van, beszartál a Siratóktól? – kérdezte gúnyosan a fiú.
– Csak nem félsz? Nem akarod, hogy megszúrjanak, mi?
Megint ez a szó. Megszúrni. Thomas igyekezett nem gondolni rá, és felfelé mutatott. Az emeleten kínlódó fiú nyöszörgése bejárta az egész házat.
– Ha Newt odafenn van, beszélni akarok vele.
A fiú nem reagált, néhány másodpercig némán meredt Thomasra.
Aztán megrázta a fejét.
– Tudod mit? Igazad van, Tommy. Nem kéne szívatnom az újoncokat. Menj csak fel, biztos vagyok benne, hogy Alby és Newt majd eligazítanak. Tényleg. Menj csak. Én kérek elnézést.
Könnyedén megpaskolta Thomas vállát, hátralépett, és a lépcső irányába intett. Thomas tudta, hogy valami rosszban sántikál. Az emlékezetkieséstől még nem hülyül el az ember.
– Hogy hívnak? – kérdezte Thomas, egy pillanatra elbizonytalanodva, hogy tényleg felmenjen-e.
– Gally. És akárki akármit mond, én vagyok itt az igazi főnök, nem a fenti két szerencsétlen bökött. Hanem én. Ha akarod, hívhatsz Gally Kapitánynak is.

Kapcsolódó szócikkek: Alby · Gally · Newt · Thomas