Albus Dumbledore személy
Külseje: „Magas volt, ösztövér és igen öreg. Ez utóbbira ősz haja és szakálla engedett következtetni – mindkettő olyan hosszú volt, hogy be tudta tűrni őket a derékszíjába. Hosszú talárt viselt, földet söprő bíborpalástot és magas sarkú, csatos csizmát. Kék szeme szinte szikrázott félhold alakú szemüvege mögött; orra hosszú volt és olyan görbe, mintha legalább két helyen eltört volna.”
Idézetek
– Hébe‐hóba a Próféta is kénytelen igazat írni – bólogatott Dumbledore. – Igen, ezen vitatkoztunk. De hát úgy tűnik, Rufusnak végül mégis csak sikerült becserkésznie téged.
– A fejemhez vágta, hogy ízig‐vérig Dumbledore embere vagyok.
– Ez igazán nem volt szép tőle.
– Mondtam neki, hogy így is van.
Dumbledore szólásra nyitotta a száját, de aztán újra becsukta. Hátul, az ajtó mellett Fawkes, a főnixmadár halkan, dallamosan felbúgott. Harry szörnyen zavarba jött, mert észrevette, hogy Dumbledore égszínkék szemét könny fátyolozza el – gyorsan bámulni kezdte hát a térdét. Mikor azonban az igazgató megszólalt, a hangja nyugodt volt.
– Meghatottál, Harry.
342-343. oldal, Ködös emlék (Animus, 2006)
277-278. oldal
– […] Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni – ezt jól vésd az eszedbe.
200. oldal, Tizenkettedik fejezet - Edevis tükre
– Hogy van, professzor úr? – Rita Vitrol felállt, és lapátkezét Dumbledore felé nyújtotta. – Remélem, olvasta a Mágusok Nemzetközi Szövetségének nyári konferenciájáról írt cikkemet.
– Elbűvölően otromba volt – felelte mosolyogva Dumbledore. – Különösen azt a részt élveztem, ahol vaskalapos tökfilkóként jellemez engem.
292. oldal
Amire most a legnagyobb szükséged van, az egy jó vacsora és egy kiadós alvás.
309. oldal, Dobby jutalma (Animus, 2014)