Afrika helyszín
Idézetek
In 2003, I wrote a novel called Purple Hibiscus, about a man who, among other things, beats his wife, and whose story doesn't end too well. While I was promoting the novel in Nigeria, a journalist, a nice, well-meaning man, told me he wanted to advise me. (Nigerians, as you might know, are very quick to give unsolicited advice.)
He told me that people were saying my novel was feminist, and his advice to me – he was shaking his head sadly as he spoke – was that I should never call myself a feminist, since feminists are women who are unhappy because they cannot find husbands.
So I decided to call myself a Happy Feminist.
Then an academic, a Nigerian woman, told me that feminism was not our culture, that feminism was un-African, and I was only calling myself a feminist because I had been influenced by Western books. […]
Anyway, since feminism was un-African, I decided I would now call myself a Happy African Feminist. Then a dear friend told me that calling myself a feminist meant that I hated men. So I decided I would now be a Happy African Feminist Who Does Not Hate Men. At some point I was a Happy African Feminist Who Does Not Hate Men And Who Likes To Wear Lip Gloss And High Heels For Herself And Not For Men.
Of course much of this was tongue-in-cheek, but what is shows is how that word feminist is so heavy with baggage, negative baggage…
A hidegháború során a két fő ellenfél, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kerülték a közvetlen konfrontációt, és ehelyett több pótháborút vívtak Afrikában, Afganisztánban és máshol. A hideg béke emez új korszakában az Ukrajna-válság is egy ilyen pótháborúvá vált.
292. oldal
Richard Sakwa: Háború a határon 86% Ukrajna üllő és kalapács között
Én ismerem Afrika dalát – gondoltam ilyenkor –, a zsiráfét, a hanyatt heverő afrikai újholdét, az ekékét a földeken, a kávészedők izzadt arcáét, de ismeri-e Afrika az én dalomat? Vibrál-e a levegőben a puszta felett egy szín, amelyet valaha én viseltem, ráveti-e a telihold árnyékomat a kocsifelhajtó kavicsára, a ngongi sasok keresnek-e még a hegyeik között?
82. oldal, Egy gazella (Árkádia, 1987)
Afrikában minden reggel arra a tudatra ébred a gazella, hogy gyorsabban kell futnia, mint a leggyorsabb oroszlánnak, különben felfalják. Afrikában minden reggel arra a tudatra ébred az oroszlán, hogy gyorsabban kell futnia a leglomhább gazellánál, különben éhkoppon marad. Mindegy, oroszlán-e az ember, vagy gazella, legokosabb, ha napkeltekor mindjárt nekilát a futásnak.
20. oldal
Christopher McDougall: Futni születtünk 90% Egy rejtőzködő indián törzs, néhány szuperatléta és minden idők legnagyobb ultrafutó versenyének története
Van egy afrikai mondás: amíg az oroszlánoknak nincs saját történészük, addig a vadászatokról szóló történetek mindig a vadászokat dicsőítik majd.
491. oldal - Hetvenharmadik fejezet
ANOMA KANIÉ
MIND, AMIT NÉKEM ADTÁL
TOUT CE QUE TU M'AS DONNÉ
Mind, amit nékem, Afrika, adtál,
erdők, tavak, ködsujtásos öblök,
mind, amit nékem adtál,
tánc, zene, tűz körül virrasztók történetei,
mind, amit napod bőrömbe mart,
az ősök feketesége,
mely véremből ki nem törülhető,
mind, amit nékem, Afrika, adtál,
oly lépéssel kényszerít
járni, mely semmi másra nem hasonlít,
a csípő összetört az idő súlya alatt,
a lábak szélesek a gyalogolástól,
mind, amit adtál örökömül,
s még a talpamra tapadt restséget is,
büszkén viselem homlokomon,
egészségem nem hagyhat el már,
s elindulok,
fajtámat dalolva, mely se jobb,
se rosszabb, mint a többi.
Mind, amit nékem, Afrika, adtál,
pusztákat, melyeket zenited aranyoz,
vadjaidat – perverz hirükkel,
bányákat, méhed rejtett kincseit,
ellenségeid csábitóit,
fájdalmadat a vesztett édenek felett,
mindezt könyörtelen kézzel oltalmazom,
ameddig a láthatár fénye ér,
hogy csorbítatlanul maradjon fenn örökre
a küldetés, amit rádbíztak az egek.
Hárs Ernő fordítása
155-156. oldal
Hárs Ernő – Keszthelyi Tibor (szerk.): Fekete lángok Nyugat- és Közép-Afrika költészete
– Kérem, én őszintén köszönöm… – hebegte hálásan, még mindig remegő hangon a fiatalember, de Rozsdás jóindulatúan legyintett:
– Ugyan, hagyd! Nem vagyunk tánciskolában. Nekem már rég gusztusom volt odasózni egyet ennek a baromnak. Különben is elég már Pireuszból. Fel tehát! Menjünk a vidám Észak-Afrikába! Halihó! Gyerünk a festői Port Szaidba! Téged pedig ezentúl Kölyöknek nevezünk, mert úgy nézel ki, mint aki most szökött meg a rövidnadrágból.
1. fejezet
Zaire, Afrika
1976. szeptember 7.
John Nordyke, a Yale egyetem huszonegy éves biológia szakos hallgatója hajnalban ébredt egy zaire-i falu szélén, Bambától északra. Megfordult izzadságtól nyirkos hálózsákjában, kinézett a műanyag hegymászósátor bejáratát fedő hálón keresztül, és hallgatta a trópusi őserdő hangjait, az ébredező falu neszeit. Tehéntrágya meleg, csípős szagát és a tűzhelyekről fölszálló füst fanyar illatát sodorta felé a gyenge szellő. Magasan fönt, az eget eltakaró dús növényzet közt ugrándozó majmok tűntek föl egy-egy pillanatra.
Nyugtalanul aludt; ahogy föltápászkodott, gyöngének érezte magát, szédült. Határozottan rosszabbul volt, mint előző este, amikor úgy egy órával vacsora után belázasodott, és hidegrázás tört rá. Maláriám van, gondolta, bár megelőzésül gondosan, szedte a klorokinolin-foszfátot. Az volt a baj, hogy alig lehetett elkerülni a moszkitófelhőket, amelyek estén ként előrajzottak a mocsaras dzsungel rejtett pocsolyáiból.
Mászai barátaim (a mászaiak harcias, nomád pásztornép) érdekes mesét mondtak el nekem, hogy mi okból kapar ennél az aktusnál a „amuny” (mászai neve az orrszarvúnak).
"A rinók valamikor régen is gonoszak voltak, sokkal gonoszabbak, mint most. Támadták az embereket szétzavarták nyájaikat, úgyhogy az emberek megsokallták a dolgot és elindultak,hogy végezzenek velük. De akkor az emberek még nagyon ostobák voltak (mesélőm bevallása szerint még a mászaiak is), mindig összetévesztették az elefánt nyomát a rinóéval, és így gyakran felverték délutáni szunyókálásából a nyugalmat szerető elefántot. Az elefánt ráunt a zaklatókra, és arra kérte az orrszarvút, hogy vagy javuljon meg, és ne kellemetlenkedjék, az embereknek, vagy ha nem akar megváltozni, akkor hagyjon maga után valami jelet, amiről a ostoba emberek is felismerik a nyomát. Persze az orrszarvú rá sem hederített, s még inkább alkalmatlankodott az embereknek, akik megint az ártatlan elefántot verték fel nyugalmából.
Az elefánt erre megsokallta a dolgot, a bozót sűrűjében elcsípte a rinót, és egy frissen kicsavart faderékkal olyan huszonötöt vert a fenekére, hogy az „amuny” minden nemzetsége bizonyos dolga végeztével az elefánt kívánsága szerint azóta is szorgalmasan kikaparja hátsó lábával a jelet, és messzire elkerüli az elefántot."
135. oldal, Az afrikai orrszarvú (Móra kiadó, 1981)