Ady Endre személy

Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái
Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn
Márton László: Ne bánts, Virág!
Vágó Márta: József Attila
Bartis Attila: A nyugalom
Borgos Anna: Portrék a Másikról
Kőrössi P. József (szerk.): Csók a Palatinuson
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában
Závada Pál: Idegen testünk
Szabó Magda: Régimódi történet
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Illés Endre: Mestereim, barátaim, szerelmeim I–II.
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Kassák Lajos: Egy ember élete
Örkény István: Lágerek népe
Nagy Lajos: Budapest nagykávéház
Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
Levendel Júlia: Így élt Kosztolányi Dezső
Dániel Anna: Hiányzik Szecső
Cserna-Szabó András: Fél négy
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Benedek István: Ady Endre szerelmei és házassága
Robotos Imre: Az igazi Csinszka
Fekete István: Erdély
Babits Mihály: Az európai irodalom története
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Tibor Fischer: Under the Frog
Baráth Katalin: A fekete zongora
Sohonyai Edit: Engem szeress
Tevan Andor: A könyv évezredes útja
Márai Sándor: Összegyűjtött versek
Krúdy Gyula: Az emlékek szakácskönyve
Örkény István: Nászutasok a légypapíron
Révész Béla: Ady trilogiája
Kosztolányi Dezső: Egy ég alatt
Karinthy Frigyes: Címszavak a Nagy Enciklopédiához
Paulinyi Tamás: Utak az ismeretlenhez
Milosevits Péter: A szerb irodalom története
Esterházy Péter – Szebeni András: A vajszínű árnyalat
Bella István: Tudsz-e még világul?
Ungvári Tamás: A feledés enciklopédiája
Tandori Dezső: Raszternyak
Kácsor Zsolt: István király blogja
Antal Imre: Pami
Bertók László: Háromkák
Forró Tamás – Havas Henrik: Ki tudja, merre…
Passuth László: Kutatóárok
Rockenbauer Zoltán: A halandó múzsa
Borbély Sándor: Így élt Ady Endre
Balázs Mihály – Fényi András – Hegedűs András: Írók, képek
Antal Szerb: The Pendragon Legend
Vargha Balázs: Csokonai Vitéz Mihály
Bőhm Antal: A XX. századi magyar társadalom
Kenyeres Zoltán: Ady Endre
Baranyi Ferenc: Epiprológus
Csokonai Vitéz Mihály: Vitéz Mihály ébresztése
Gyurkó László: Látlelet Dr. G.-né Simon Izabella szerelmi életéről
Esterházy Péter: Daisy
H. Vidra Gabriella: A fekete kő titka
Bisztray Gyula: Színházi esték
Tüskés Tibor: Nagy László
László Noémi: Feketeleves
Erki Edit (szerk.): Négyszáz éves kapucíner
Széchenyi Ágnes (szerk.): Menedékház
Kelecsényi László: A múlt lépcsői
Fábián Janka: Az angyalos ház
Vezér Erzsébet: Lesznai Anna élete
Zilahy Gyula: Ötven év
Weöres Sándor: 111 vers
Kertész Imre: Mentés másként
Balázs Imre József: A Dél-Párizs nyárikert
Vezér Erzsébet: Ady Endre – Alkotásai és vallomásai tükrében
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon
Déry Tibor: Kyvagiokén
Ady Endre: „Legyetek emlékezéssel hozzám”
Szajbély Mihály: Csáth Géza
Benedek Szabolcs: A vérgróf
Péter I. Zoltán – Tóth János: Ady Endre nagyváradi sajtópere és börtönnapjai
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Görömbei András: Nagy László költészete
Szabó Dezső: Megered az eső
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Kosztolányi Dezsőné: Karinthy Frigyesről
Zubánics László – Vargáné Katona Mária: Boszorkányok pedig nincsenek?!
Sárközi Mátyás: Párban magányban
Révai Gábor: A kisközösségekről
Vezér Erzsébet: Szeretném magam megmutatni
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
Karinthy Frigyes: Miniatűrök
Juhász Gyula: Könyvek és könnyek
Zsille Gábor: Gondolj néha Zalalövőre
Tornai József – Móser Zoltán: Amor Patriae II.
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Matuscsák Tamás: Rejtő Jenő elveszett naplója
Berkes Péter (szerk.): Tanárszöveg / Diákduma
D. Nagy András – Hack Ferenc: A gyulai Szent Kereszt (kolera) temető
Benkes Mihály – Borsányi György (szerk.): Történelem IV.
Nényei Pál: A Paradicsomkerttől a Pokol kapujáig
Barsy Irma: Pincenapló
Csanádi István: Mezőhegyesi műemlékek és emlékezések
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Csepella Olivér: Nyugat + zombik
Benyhe Bernát (szerk.): Közösség
Gubcsi Lajos – Gubcsi Anikó: A csillagokban Bubik István
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság
Tóth Ágnes: Pokol az emeleten
Háy János: Kik vagytok ti?
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Csillag Péter: Ady stoplisban
+– 30
Bauer Barbara: Az aranyműves fia
Csunderlik Péter – Pető Péter: Újabb top 10-es történelmi slágerlisták
Vámos Miklós: Hetvenkedő
Nagy Gerzson: Délután Apámmal
Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma
Vakulya Norbert: Trianon
Markó Béla: Egy mondat a szabadságról

Idézetek

Frank_Spielmann I>!

Ady egyik orvos ismerőse a lipótmezei tébolydában dolgozott, akit időnként felkeresett, és ilyenkor elbeszélgetett a betegekkel is. Nagyot derült, amikor levelet kapott egyiküktől: „Baj van, Bandikám, itt a tébolydában rajonganak érted a bolondok, s azt mondják, hogy értik a verseidet.”

A fekete zongora

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre
2 hozzászólás
Kuszma P>!

Pontosan tudjuk ugyanis, hogy Orbán a 2000-es évek elején rádöbbent: „Ezeknek Kádár kell! S ha nekik ez kell, miért ne éppen én legyek az ő új Kádár Jánosuk?” Ezt az értesülést több forrás is megerősíti, Körömi Attila meg is írta ennek lényegét egy kitűnő publicisztikai dolgozatban (Polgári társadalom vagy Kádár-rendszer). Ebben az esetben tehát a dolog történeti magva nem kíván komolyabb kutatást, itt a probléma sokkal inkább személyiségpszichológiai. Kissé sarkítva: hogyan lesz egy lázadó, félelmet nem ismerő forradalmárból (akit volt szerencsém közelről ismerni, és akit nem lehetett nem kedvelni és követni, aki egykor a barátom volt) egy autokratikus, ellenforradalmi rendszer vezére? Hogyan lett Petőfiből Ferenc József? Ady Endréből Tisza István? József Attilából Horthy Miklós? Angyal Istvánból Kádár János? Létezik egyáltalán ilyen személyiségváltás, és meg lehet-e úszni egy ilyen transzformációt személyiségtorzulás nélkül? (…) Miközben Orbán Kádár szerepében tetszeleg, teljesen mégsem tudott kilépni régi énjéből, s állandó lázban és feszültségben tartja csapatát és országát. El tudja-e viselni azonban egyetlen társadalom is, különösen a magyar, ezt az állandó feszültséget és félelmet, jöjjön az hol az ördögi ellenzéktől, hol a Soros-bérencektől, hol a brüsszeli bürokratáktól, hol pedig az országot elözönlő migránsoktól? Orbánnak tudnia kellene: Kádár titka a konszolidációban rejlett!

129-130. oldal, Gyurgyák János: A reménytelen reményről

+– 30 Esszék a közelmúltról és a közeljövőről

45 hozzászólás
Chöpp P>!

Ady Endrének két nagy „átka” volt: a vérbaj és az iszákosság. Tőle tudjuk, hogy vérbaját 1902 nyarán szerezte, hiszen ezt megírta a Mihályi Rozália csókjában.
{…}
Ady Endre másik nagy átka, ahogy ő is nevezte, a „havibaja” volt. A Nyugat folyóirattal kötött szerződése értelmében ugyanis minden hónap másodikára verset kellett írnia.

Dr. Czeizel Endre: Sorsunk és a gének (53, 54.o.) · Czeizel Endre

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre
2 hozzászólás
Dün P>!

– A vers azért sokkal jobb, mint a próza – vallotta be a költő –, mert versíráskor a sorokat nem kell végigírni. A próza rabszolgameló. Női dolog. Öregasszonyos. Az öregasszony és az író nem sokban különbözik. Mindkettő egész nap ül a székében és sorokat köt egymás alá. Semmi szabadság. Én a sort ott hagyom abba, ahol jólesik. Ez férfias szabadságot ad. A költő kérem az férfi, az író nyámnyila némber. Csak hasonlítsunk össze kérem egy Ady Endrét, aki talpig férfi és talpig költő, egy Mikszáthtal, aki nagy író, ám a sok üléstől olyan vastagra hízott, mint egy szakácsné.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre · író · költő · Mikszáth Kálmán · vers
29 hozzászólás
nesh>!

    – A mai órán játszani fogunk.
    – Azta! Kimehetünk focizni? – kiáltotta Zsolti lelkesen.
    – A játék az irodalommal kapcsolatos – tette hozzá Kardos.
    – Ráírom a mezemre, hogy „Ady”. Jó? – kérdezte Ricsi.

376. oldal, Március 30., péntek, 8/1. (Ciceró, 2013)

dorcy01>!

    Ennél már csak az volt jobb, amit Kingával játszottunk. Mivel ő őrült, és a barátságunk miatt kicsit én is azzá váltam, vele a „hirtelen halál” típusú kikérdezést választottuk, ami abból állt, hogy a nap bármely pillanatában felhívhattuk egymást egy villámkérdéssel (bármelyik tárgyból), és kapásból kellett rá válaszolni. Hajnali négykor két csengésre felvettem a telefont, és elmondtam neki Csokonai életrajzát. A fürdőkádban relaxálva fogadtam a hívását, és csukott szemmel ledaráltam a matek definíciót. Vacsora közben elnézést kértem anyuéktól, és gyorsan felkaptam a telefonom, majd elégedett vigyorral válaszoltam franciául. Mondjuk, Kinga sem járt jobban: futás közben csörögtem rá a beugratós nyelvtan kérdésemmel, aztán a táncórája ideje alatt sem hagytam pihenni, így salsázva mondott fel nekem egy Ady-verset. Haha. ☺

92-93. oldal, Április 22., vasárnap, 8/2. (Ciceró, 2013)

Csabi P>!

„Modernek és az iskola” — volt a címe az előadásnak, amelyet a nyolcadikosok eminense, egy pulykatojásképű „példás jó fiú" tartott. Valláserkölcsi maximákból indult ki, majd megtámadta — Ady Endrét. „Mocskos magánéletet", „szennyes és parázna magatartást" kezdett emlegetni, mely már maga is alkalmas arra, hogy a tanulóifjúság tekintetét elfordítsa a „megtévelyedettről". Akkor egyszerre megelenevedett az arc. Visegrádi tanár úr megmozdult. Kinyílt mindig lehunyt szeme, a beszélő felé fordult, kinyújtotta félelmesen kemény ujját: megálljunk! Erre még soha nem volt példa, hogy a „Savanyú" valaha megszólalt volna. Szó szerint (hogyne emlékeznék erre a jelenetre) ezt mondta: „Nem kívánatos, hogy költőink magánéletében turkáljunk. Ez nem tartozik az irodalomra! Ha nagyon vizsgálnánk ugyanis, különös dolgokra jönnénk rá. Igy például megemlíthetném, hogy Vörösmarty Mihályt, egyik legnagyobb költőnket, élete alkonyán, nap mint nap a kocsmából cipelték haza derék iparos-emberek. Egyébként Ady Endrét a legnagyobb költőnek tartom minden magyar poéták között! Térjünk át a tárgysorozat következő pontjára."

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre
Cheril>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Amikor egyszer a rendőrkapitány megtiltotta Aschernek, hogy Ady-verseket mondjon, Reisingerné tanácsára Ascher azzal kezdte a műsorát, hogy „most elmondom Szép Ernő Csingilingi című versét” és elszavalta Adytól a Harci Jézus Máriát. Az ügyeletes rendőrhadnagy irodalmi műveltsége ugyan nem volt akkora, hogy a csalást észrevegye, mégis odafordult hozzám: „De elkurvult ez a Szép Ernő az utóbbi időben!”.

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre · Szép Ernő
vargarockzsolt>!

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i -t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat…”
De már tudod: igen, lehet… És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív…” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz?… Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad…”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad…”
S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten…”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „Rosszabb voltam mint e z e k ?…” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román… Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk.

(Possilipo,1951. Nyár)

Goofry>!

Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak,
és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
ezt-azt kívánó kordivat előtt.

Kölyök-időm mennykárpitján lobogtak
mint csillagok, vezérlő tűzjelek.
Hol e gyönyör már? Jaj, csak a gyerek
érzi minden pompáját a daloknak.

De mit tőlük tanultam: őrzöm egyre.
Három kanyargó lángnyelv sisteregne,
ha fejemet izzó vasrácsra vetnék.

Oltáromon vadmacska, páva, bárány:
három költő előtt borul le hálám.
Bár a homokban lábnyomuk lehetnék.

117. oldal, 10. szonett, Hála-áldozat

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre · Babits Mihály · Kosztolányi Dezső