Adam Wilde személy
1 hozzászólásIdézetek
a határozottsága felszeleteli a dühömet, és rémületté illeszti össze a darabkáit.
Felteszek egy CD-t Adam Wilde-tól, attól az énekes-zeneszerzőtől, akit pár hete hallgattunk meg Maxszel, azután nekilátok.
325. oldal (Egy nap, ötvenkettő)
– Nem a szüleid kapták ajándékba a jegyeket, ugye? – kérdeztem.
Azt hittem, nevetni fog vagy megadóan égnek emeli a kezét, ahogy szokta néha, amikor én kerültem ki győztesen egy vitából. Nem nevetett, csak mélyen a szemembe nézett, és nem láttam mást, csak a zöldben, barnában, szürkében játszó íriszét. Megrázta a fejét.
– Egészen pontosan kétheti borravalómat költöttem rá – ismerte be. – Alkalmi pizzafutár voltam.
Meg kellett állnom. Hallottuk a víz csobogását a part alatt.
– Miért? – kérdeztem. – Miért pont én?
– Senkit sem láttam még, aki ennyire feloldódik a zenében. Ezért is szeretem nézni, ahogy gyakorolsz. A homlokodon megjelenik a világ legédesebb kis ránca, pontosan itt – mondta, és megérintett egy pontot az orrnyergem fölött.
– Nem abbahagyni nehéz. Csak a döntést nehéz meghozni. Ha ezt a mentális lépést megtetted, a többi már gyerekjáték.
– Igazán? Így hagytál fel velem is?
Csak így, egyszerűen, gondolkodás nélkül, anélkül, hogy fejben akár csak egyszer is megfogalmaztam volna, anélkül, hogy napokon át gyötrődtem volna, hogy kimondjam-e, már kinn is van.
– Na – állapítja meg Mia, mintha közönséghez beszélne –, hát csak kinyögte végre.