Adam Wilde személy

– Miért nem? Mondd el! Tartozol nekem ennyivel!
Egyenesen a szemembe néz. Céloz. Aztán meghúzza a ravaszt.
– Mert gyűlöltelek.
A szél, a zaj, minden elhallgat egy pillanatra, csak a fülem csöngését hallom, mint egy koncert végén, mint mikor vízszintest rajzol a szívmonitor.
– Gyűlöltél? Miért?
– Mert rávettél, hogy maradjak.

Akárki mondta is, hogy a múlt halott, tévedett. Pont fordítva van. A jövő az, ami halott, az már lejátszott meccs. Ez az egész éjszaka egy hatalmas baklövés volt. Nem lehet visszatekerni az elmúlt éveket. Nem fogom tudni már jóvátenni a hibákat, amiket elkövettem vagy mégsem ígérni meg, amit megígértem. Nem fogom már visszakapni sem Miát, sem pedig magamat.

Mia elhallgat, felém fordul, és a tekintete a szemembe fúródik. – De nem kell karriert csinálnia nekem. Nem az tölti be az űrt. De ezt neked nem kell megmagyaráznom, igaz? Te mindig is tudtad.
Hirtelen minden szarság visszajön a mai napról – Vanessa és Bryn meg a Pocakriadó és a Random, és a láthatáron fenyegetően tornyosuló hatvanhét nap, amit elkülönítve, külön szállodában, kínos csöndben töltök majd, és a koncertek egy olyan bandával magam mellett, akik nem állnak már igazán mellettem.
És szívem szerint megkérdezném, hogy „hát nem érted, Mia? A zene maga az űr! És te vagy az oka, hogy így alakult”.

Adam zokog, és valahol belül én is vele tartok, mert végre én is mindent érzek. Nemcsak a testi fájdalmat, hanem veszteségeimet is, és ez így, együtt olyan átütő és katasztrofális, olyan mélységes krátert hagy bennem a becsapódás nyomán, amit soha, semmi be nem tölthet majd. De azt is érzem, hogy van még életem, amibe beletartozik mindaz, amit ma elvesztettem, de az ismeretlenül előttem elnyúló jövő is, mindazzal, amit tartogat még számomra. Nem tudok megbirkózni ennyi felhalmozódó érzéssel, ez több a kibírhatónál, szét fogok szakadni tőle. Csak egyféleképpen élhetem túl: ha Adam kezére koncentrálok, amelyikkel az enyémbe kapaszkodik.
És hirtelen rájövök, hogy meg kell fognom a kezét; fontosabb most ez, mint bármi az eddigi életem során. Hogy ne csak ő fogja az enyémet, de hogy viszonozhassam is.

– Maradj. – Egyetlen szó elég hozzá, és a hangja máris elcsuklik, de lenyeli az érzelmeit, és nem adja fel. – Kimondhatatlan, ami veled történt. Nincsen jó oldala. De akkor is van miért élned. És nem magamra gondolok. Csak azt… nem tudom. Talán csupa marhaságot hordok össze. Sokkos állapotban vagyok, még fel se tudtam fogni, ami a szüleiddel történt és hogy Teddy is… – mikor kimondja Teddy nevét, a hangja végképp elhal, és elerednek a könnyei. Arra kell gondolnom, hogy mennyire szeretem.
Hallom, hogy levegő után kapkod és újra összeszedi magát. És hamarosan mondja tovább is.
– Csak arra tudok gondolni, hogy milyen elcseszett dolog lenne, ha itt és most érne véget az életed. Persze, tudom, hogy a hátralévő életed így is elég elcseszett lesz. És nem vagyok olyan hülye, hogy azt higgyem, visszacsinálhatom… senki sem tudja helyrehozni. De képtelen vagyok elképzelni, hogy ne öregedj meg, hogy ne legyenek gyerekeid, ne menj a Juilliardra, ne csellózhass hatalmas közönségek előtt, hogy senki ne tapasztalhassa meg, micsoda élmény, amikor mosolyogva felemeled a vonódat. Ha maradsz, bármit megteszek érted, amit csak akarsz. Otthagyom az együttest, New Yorkba költözöm veled. De ha azt akarod, hogy hagyjalak békén, azt is megteszem. Beszéltem Lizzel, és szerinte túlságosan fájdalmas volna a régi életedet élni tovább, és könnyebb lenne neked, ha mindörökre kitörölnél bennünket az életedből. Ez ugyan nagyon szar lenne, de a kedvedért ezt is vállalom. Hajlandó vagyok hosszú távon lemondani róad, ha ma még nem veszítelek el. El foglak engedni, ha maradsz.

Egy jó darabig nem szóltunk egymáshoz, és Adam egy számomra ismeretlen dallamot játszott. Megkérdeztem, mi az.
– Úgy hívom, hogy A Barátnőm New Yorkba Megy Egyetemre, És Apró Darabokra Törve Hagyja Itt A Szívem blues – mondta eltúlzottan éneklő hangon a címet. Aztán felöltötte azt az idétlen, szégyenlős mosolyát, amiről mindig úgy éreztem, hogy a lelke legmélyéből fakad. – Csak vicceltem.
– Örülök – mondtam.
– Félig meddig vicceltem – igazította ki magát.