
Adam Wilde személy
1 hozzászólásIdézetek




Az életért, amit élek, rengetegen a fél veséjüket odaadnák, nekem mégis arra van szükségem, hogy újra és újra emlékeztessem magam a napok időlegességére, és hogy győzködjem magam: ha a tegnapot túl bírtam élni, a mát is túl fogom.
7. oldal




Nem volt senki, akiért érdemes lett volna összeszednem magam. Úgyhogy csak hagytam, hogy minden darabokra hulljon, és megállt körülöttem a világ.
63. oldal




Az elengedés gesztusa. Mindenki úgy beszél róla, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Hajtsd ki szépen az ujjaidat, egyiket a másik után, amíg ki nem nyílik a tenyered. De az én kezem már három éve szorul ökölbe, az ujjaim elgémberedtek. Én magam is elgémberedtem. És hamarosan végleg összezárulok.
199. oldal





Ez meg hogy történhetett? Mi történt velem? Hogy lett belőlem ez a két lábon járó önellentmondás? Emberekkel körülvéve egyedül érzem magam. Azt állítom, hogy nem vágyom másra, csak hogy normális lehessek, és mikor kóstolót kapok belőle, milyen is az, azt se tudom, mihez kezdjek vele. Már nem tudom, hogyan viselkednek a normális emberek.
38. oldal