Adam Wilde személy

– Miért nem? Mondd el! Tartozol nekem ennyivel!
Egyenesen a szemembe néz. Céloz. Aztán meghúzza a ravaszt.
– Mert gyűlöltelek.
A szél, a zaj, minden elhallgat egy pillanatra, csak a fülem csöngését hallom, mint egy koncert végén, mint mikor vízszintest rajzol a szívmonitor.
– Gyűlöltél? Miért?
– Mert rávettél, hogy maradjak.

– Maradj. – Egyetlen szó elég hozzá, és a hangja máris elcsuklik, de lenyeli az érzelmeit, és nem adja fel. – Kimondhatatlan, ami veled történt. Nincsen jó oldala. De akkor is van miért élned. És nem magamra gondolok. Csak azt… nem tudom. Talán csupa marhaságot hordok össze. Sokkos állapotban vagyok, még fel se tudtam fogni, ami a szüleiddel történt és hogy Teddy is… – mikor kimondja Teddy nevét, a hangja végképp elhal, és elerednek a könnyei. Arra kell gondolnom, hogy mennyire szeretem.
Hallom, hogy levegő után kapkod és újra összeszedi magát. És hamarosan mondja tovább is.
– Csak arra tudok gondolni, hogy milyen elcseszett dolog lenne, ha itt és most érne véget az életed. Persze, tudom, hogy a hátralévő életed így is elég elcseszett lesz. És nem vagyok olyan hülye, hogy azt higgyem, visszacsinálhatom… senki sem tudja helyrehozni. De képtelen vagyok elképzelni, hogy ne öregedj meg, hogy ne legyenek gyerekeid, ne menj a Juilliardra, ne csellózhass hatalmas közönségek előtt, hogy senki ne tapasztalhassa meg, micsoda élmény, amikor mosolyogva felemeled a vonódat. Ha maradsz, bármit megteszek érted, amit csak akarsz. Otthagyom az együttest, New Yorkba költözöm veled. De ha azt akarod, hogy hagyjalak békén, azt is megteszem. Beszéltem Lizzel, és szerinte túlságosan fájdalmas volna a régi életedet élni tovább, és könnyebb lenne neked, ha mindörökre kitörölnél bennünket az életedből. Ez ugyan nagyon szar lenne, de a kedvedért ezt is vállalom. Hajlandó vagyok hosszú távon lemondani rólad, ha ma még nem veszítelek el. El foglak engedni, ha maradsz.

Egy jó darabig nem szóltunk egymáshoz, és Adam egy számomra ismeretlen dallamot játszott. Megkérdeztem, mi az.
– Úgy hívom, hogy A Barátnőm New Yorkba Megy Egyetemre, És Apró Darabokra Törve Hagyja Itt A Szívem blues – mondta eltúlzottan éneklő hangon a címet. Aztán felöltötte azt az idétlen, szégyenlős mosolyát, amiről mindig úgy éreztem, hogy a lelke legmélyéből fakad. – Csak vicceltem.
– Örülök – mondtam.
– Félig meddig vicceltem – igazította ki magát.