Ada Vaughan személy
Idézetek
– A háború – folytatta – összevisszaság. Zűrzavar. A háború alatt abban sem hiszünk, hogy túléljük azt a napot. A háborúban nincs holnap.
317. oldal, Harmadik rész - London, 1947. november (Maxim, 2015)
Az élet nem mulatság.
220. oldal, Második rész - London, 1945. július (Maxim, 2015)
Megint a gyárépület mellett haladtak el. Nyitva volt a kapuja. Arbeit macht frei. Hát persze, idejövet is elhaladtak mellette, Ada emlékezett a kiírásra. A munka szabaddá tesz. Bent az emberek valamit aprítottak. Némelyikük csíkos kabátot és nadrágot viselt, mint azok, akik a parancsnoki ház körül dolgoztak. Katonákat látott, kezükben írótömbbel.
– Mi történt? Itt mit gyártottak?
Frank arcán megrándult egy izom, és a semmibe bámult.
– Hullákat – felelte.
181. oldal
– De ugye megértesz engem? Amíg van erőm, addig nem kerülök a listára.
[…]
– Miféle lista?
– Ezt így mondják. Azoknak a listája, akiknek már nem érdemes élniük. A fogyatékosok. A testi hibásak. Mert hát miféle élet az övék? Jobb megszabadítani őket a szenvedéstől. Kegyes halál.
– Megölik őket?
– Ez egyfajta kertészet. […] Azt akarod, hogy a fa erős legyen és magasra nőjön? Akkor a legerősebb hajtásra kell koncentrálni, az összes többit ki kell irtani. Tudományosnak kell lenni, nem lehetsz érzelgős. Eugenetika. A jövő tudománya.
116-117. oldal, Első rész - London, 1939. január (Maxim, 2015)
A manöken. Modiste. Még mindig megvolt a varázspálcája, mellyel egyet kellett suhintania, és drámaivá változott az unalmas szürke, a teste pedig az álmok és a vágyak tájképévé alakult át.
221. oldal, Második rész - London, 1945. július (Maxim, 2015)