Aachen helyszín

Drago Jančar: Katarina, a páva és a jezsuita
Mário de Andrade: Makunaíma
Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor I-II.
Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem – 1789–1914
Sandra Regnier: Az elfek öröksége

Idézetek

Nazanszkij>!

Poljanecnak […] sikerült eljutnia az érsekségi titkárig. Neki volt néhány listája, de Poljanec Katarina nem szerepelt rajta.
– Ez persze egyáltalán nem jelent semmit, mondta, nagy a fejetlenség ebben a dologban.
Kiderült, hogy az érsekségen mindenki elég rosszkedvű a legutóbbi zarándoklat miatt. Panaszok érkeztek Bajorországból és Pfalzból, meg Kölnből és Aachenből is az ő hívei és más osztrák püspökségek zarándokai magaviselete miatt. Kölnben még egy könyvecskét is kinyomtattak a számukra érthető szlovén nyelven, hogy megtanítsák őket a helyes viselkedés szabályaira, de ez sem segített. Súlyos szabálytalanságok történtek, ezekről azonban az érseki titkár nem mondhat bővebbet Jozef Poljanecnak. Tovább gyűjtik a híreket, valószínűleg be fogják tiltani a búcsújárásokat, már ez is szóba került. Nem, Katarina Poljanec egyetlen listán sem szerepel, sohasem hallotta a nevét, ami jót is jelenthet. Hiszen azoknak a nevét hallotta, akik a legsúlyosabb kihágásokat követték el az úton az ottani tartományok törvényei ellen, nem is szólva a fő- és a halálos bűnökről. Aztán hozzátette, amiről nem akart beszélni, nehogy bárki a szemére hányja valamikor, hogy különböző okokból páran meg is haltak az úton, de ezek az adatok még nincsenek összegyűjtve. Az egész világon nagy zűrzavar uralkodott, majdnem akkora, mint Jozef Poljanec fejében.

383. oldal, 47 (Jelenkor, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: Aachen · Bajorország · Köln
M_Milán>!

A konstantini adománylevél szövegét talán 804-ben Aachenben mutatta be Leó pápa a császárnak, s esetleg ott szerezte meg annak másolatát Saint-Denis apátja.

209

Kapcsolódó szócikkek: 804 · Aachen
M_Milán>!

Lothár 855-ben halt meg a prümi kolostorban. Területét három fia között osztotta fel: II. Lajos (855-875) Itáliát kapta, II. Lothár az északi részt Aachennel a Schelde és a Rajna között, mely Frízföld kivételével a régi Austrasia nagy részét foglalta magában, III. Károly pedig a Rhone völgyét, a régi Burgundia (Provence és Lyon hercegség) területét örökölte.

200

Kapcsolódó szócikkek: 855 · Aachen · Burgundia · Schelde
Kek P>!

– Aachenben vagyunk – magyarázta Lee, és az almájába harapott.
– Hol van Aachen? – kérdeztem rémülten. – Úgy értem, ugye nem a németországi Aachen? Biztosan valamilyen shropshire-i Aachenre gondolsz.
     Lee nevetett. – Semmiképp. Aachen a Frank Birodalomban, hogy pontosak legyünk. De igen, később Németországhoz tartozik.

296-297. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aachen
Nazanszkij>!

São Paulo hét dombra épült, akárcsak valamikor Róma, a Császárváros, minden latinok „feje”, ahonnan mi is sarjadtunk; lábait pedig a Tieté kecses és szeszélyes habjai mossák. Vizei kristálytiszták, levegője oly édes, mint Aachené vagy Antwerpené, és földje is éppoly egészséges és termékeny, így hát választékos modorban elmondhatjuk mi is, hogy e három elem spontán egybevegyüléséből keletkezett a városi fauna.

151. oldal, IX. Levél az amazóniai asszonyoknak (Magvető, 1983)

Kapcsolódó szócikkek: Aachen · Antwerpen · Róma · São Paulo
M_Milán>!

A Szent Szövetség első, 1818 szeptemberében Aachenben megtartott kongresszusa tehát nem a német diákok könyvégetéseivel foglalkozott, hanem Franciaországgal. S mivel Párizs kifizette a rá kiszabott jóvátételt, ezért megszüntették az ország megszállását, a nagyköveti konferenciát, így Franciaország jogilag ismét tagja lett a nagyhatalmak klubjának.

33

Kapcsolódó szócikkek: 1818 · Aachen · Franciaország · Párizs
M_Milán>!

Az Aachenben 1818-ban aláírt titkos konvenció ilyen esetben lehetővé tette a négyes szövetség beavatkozását. A Waterlooi győztesek fellépése azonban elmaradt, ami a Júliusi Monarchia ügyes külpolitikájának volt köszönhető.

39

Kapcsolódó szócikkek: 1818 · Aachen
M_Milán>!

A francia patriotizmust táplálták a Nagy Károly személye köré szőtt hőseposzok (chanson de geste), melynek első darabjait ekkor foglalták írásba: az „édes haza," a dulce France szeretete fűti az 1170 táján anglo-normann dialektusban lejegyzett Roland-éneket. Egy másik népszerű geszta azt beszélte el, hogyan hozta el Nagy Károly a keresztet Jeruzsálemből Aachenbe és hogyan vitte innen Kopasz Károly Saint-Denis-be.

250

Kapcsolódó szócikkek: Aachen · Jeruzsálem
M_Milán>!

A birodalom egységes irányítása érdekében 802- ben Aachenben egyházi és világi méltóságok nagygyűlését hívta össze, ahol a világi klérus számára (püspökök, papok, diakónusok) felolvasták a kánoni törvényeket és a pápai dekrétumokat (774-ben Adorján pápa elküldte Nagy Károlynak az V. század végén, a VI. század elején Dionysius Exiguus által összegyűjtött kánoni gyűjtemény, az. úgynevezett Dionysiana kiegészített változatát az úgynevezett Dionysio- Hadrianát).

192

Kapcsolódó szócikkek: Aachen · V. század