A személy
Idézetek
Nem szabad megfeledkeznem róla, hogy nem vagyok egyedül.
430. oldal
Belefáradtam a szavakba. A szavaknak természetesen jelentésük van, de nem közvetítik az érzéseket.
[…]
Mindig is nagy híve voltam az információs technológiának, de úgy tűnik, apró rések vannak a pajzson, melyek nem teszik lehetővé a közvetlen kontaktust a kommunikációban.
207. oldal
Lendületesen haladok, de nem rohanok a vesztembe. Az elemekkel társalgok, nem az emberekkel. Közeben izzadok, izmaim megfeszülnek, megmászom a dombokat, majd leereszkedem róluk, és vigyázok, hogy le ne csússzak, el ne essek, el ne tévedjek. Ne tévedjek el nagyon, csak egy kicsit.
És végül a megnyugvást. A látvány a csúcson. Amint megmászod az utolsó meredek ösvényt, amint befordulsz az utolsó kanyarba, hirtelen ott találod magad a világ tetején. Nem csak az eléd táruló látvány miatt, és nem azért, mintha az Everestet másztad volna meg. De elönt a megelégedettség: a legmagasabb pontról tekintesz szerteszét, társaid a felhők, a friss levegő és a bágyadt napsütés. Újra tizenegy éves vagyok, és a fa tetején nézelődöm. Tisztábbnak érzem a levegőt, mert amikor a világ a lábunk előtt hever, végre fellélegezhetünk. Ráadásul egyedül vagyunk, és ilyenkor hagyjuk, hogy lenyűgözzön bennünket a felfoghatatlan természet.
192-193. oldal