1863 időpont
Idézetek
1863 januárjában Lengyelország felkelt az orosz uralom ellen. A felkelők osztagokba tömörültek, és megkezdődött a másfél esztendeig tartó háború. A londoni emigránsok kérve kérték a lengyel forradalmi bizottságokat, halasszák el a felkelést; ugyanis előre látták, hogy a forradalmat leverik, s ez véget vet az oroszországi reformoknak. De már késő volt. A vad kozákrohamok a nacionalista tüntetők ellen Varsó utcáin 1861-ben, majd az ezeket követő kegyetlen, és ok nélküli kivégzések a kétségbeesésbe hajszolták a lengyeleket. Anglia és Franciaország támogatást ígért nekik – a kocka el volt vetve.
A lengyelek ügyével még sohasem rokonszenveztek annyian Oroszországban, mint ebben az időben. Nem is beszélek a forradalmárokról. Azokban az években még számos mérsékelt gondolkodású ember is nyíltan kiállt amellett, hogy inkább legyen Lengyelország az oroszok önálló jó szomszédja, semmint ellenséges hangulatú tartománya. Lengyelország sohasem veszíti el nemzeti jellegét, ehhez túlságosan önálló az arculata. Saját művészete, saját irodalma és saját ipara van, és lesz is mindig. Oroszország csupán durva erőszakkal képes rabságban tartani Lengyelországot; ez a körülmény pedig – akár a múltban, úgy a jövőben is – csupán oda vezethet, hogy magában Oroszországban is erősödik az elnyomás. Sokan osztották ezt a véleményt; még a hadapródoknál tanultam, amikor a pétervári társadalom helyesléssel fogadta a szlavofil Ivan Akszakov bátor cikkét lapjában, a Gyeny-ben. Azzal a feltevéssel kezdte, hogy az orosz csapatok kivonulnak Lengyelországból, s rámutatott, milyen hasznos következményekkel járna ez mindkét ország számára. Az 1863-as forradalom kirobbanása után számos orosz tiszt tagadta meg, hogy a lengyelek ellen harcoljon, sőt, többen át is álltak hozzájuk; ezek vagy a vérpadon vagy a csatamezőn végezték. Oroszország-szerte gyűjtöttek a felkelők javára, sőt Szibériában nyíltan tették ezt. Az egyetemeken a hallgatók szerelték fel a felkelők táborába készülő társaikat.
De az általános lelkesedés közepette egyszer csak az a hír terjedt el, hogy a január 10-re virradó éjszakán a felkelők rátörtek a falvakba beszállásolt katonákra, és álmukban végeztek velük, noha még az előző nap is úgy látszott, hogy a lakosság és a csapatok viszonya baráti. Az eseményt némileg el is túlozták, de a hír alapja, sajnos, igaz volt. Ez természetesen roppant kedvezőtlenül hatott a közvéleményre. Ismét feltámadt a régi ellenségeskedés a két nép között, amelynek eredete közös, de nemzeti jellege oly különböző.
A szomorú incidens nyomán támadt hullámok idővel bizonyos fokig elsimultak. A mindig vitézül verekedő lengyelek bátor harcra, s fáradhatatlan energiájuk, amellyel ellenálltak az óriási hadseregnek, csakhamar ismét rokonszenvet ébresztett e hős nép iránt. Egyidejűleg azonban ismeretessé vált, hogy a forradalmi bizottság a régi határok között, azaz Ukrajna bekebelezésével akarja visszaállítani a független Lengyelországot; márpedig a pravoszláv ukrán lakosság gyűlöli a pánokat – a lengyel földesurakat –, akiknek véres uralma ellen az elmúlt három évszázad alatt többször is felkelt.
Szibéria / 3. A lengyel felkelés
Bár a médiumokban nem hitt és a szeánszokat is elutasította, Dickens életét átszőtték a természetfölötti élmények. 1863 szilveszterén az írót kellemetlen előérzet kezdte nyugtalanítani, miközben gyermekeivel társasjátékot játszott. A játék kelléke ugyanis egy botról lelógó fekete rongydarab volt, s ez a temetési pálca Dickenst azokra a „komor tárgyakra” emlékeztette, amelyeket néhány nappal korábban írótársa, William Makepeace Thackeray temetésén látott. Dickens eltette a kelléket, de mivel árnyéka a falon továbbra is zavarta, lefekvés előtt az egészet szétszedte. Másnap délután fia, a 22 éves Walter Kalkuttában verőértágulat következtében váratlanul meghalt.
308. oldal, Látomások, szellemek és a felvilágosodás (Reader's Digest, 1998)
Carol Natsis – Meryl Potter (szerk.): Misztikus történetek gyűjteménye 91% Évszázadok természetfeletti jelenségei
A francia Louis Pasteur (aki vegyész volt) 1863-ban fedezte fel, hogy a vajsavas erjedést apró élőlények okozzák. Így az angol Josef Listernek (1867-ben) már könnyebb volt az általa Semmelweistől függetlenül felfedezett asepsis elveit elfogadtatnia. Nemes gondolkodását igazolja, hogy a későbbiekben, amikor megismerte Semmelweis munkásságát, nemcsak elismerte a felfedezés elsőségét, de a megalakított Semmelweis-emlékbizottság elnöke is volt.
15. oldal, Dr. Ling László: A sebészet története (Medicina, 2006)
Louis Couperus hollandi író 1863-ban született. Érdekes regényeket és mély hangulatú lírai verseket írt. Első regénye, Eline Vere (1889) nagy feltűnést keltett, mint a hollandi előkelő körök társadalmi életének rajza. Később regényei közül a legjobbak: Nodlot (A végzet), Majesteit (1893) és Wereldvrede (Világképe, 1895) és regényciklusa: De boeken der kleine Zielen (A kis lelkek könyvei). Couperus 1923-ban halt meg.
Az igazi oroszok mindig is mételynek és hazugságnak érezték, ami körülöttük létrejött. Igazi apokaliptikus gyűlölettel fordultak Európa ellen. Márpedig mindaz „Európa” volt, ami nem volt orosz. Róma is, Athén is, egészen úgy, ahogy annak idején a mágikus ember számára az ókori Egyiptom és Babilon is antik, pogány és ördögi volt. „Az orosz népi érzület felszabadulásának első előfeltétele: teljes szívvel és lélekkel gyűlölni Szentpétervárt” – írja Akszakov 1863-ban Dosztojevszkijnek. Moszkva szent, Szentpétervár maga a Sátán; Nagy Péter egy széles körben elterjedt népi legendában maga az Antikrisztus.[…] A cári Oroszországban nem volt polgárság, egyáltalán nem voltak valódi rendek, hanem csak parasztok és „urak”, ahogy a Frank Birodalomban. A „társaság” világa magáértvaló zárt világ volt, egy nyugatias irodalom terméke, idegen és bűnös. Nem voltak orosz városok. Moszkva egy palotából – a Kremlből –állt, amelyet hatalmas piac övezett. A látszatváros, amely beássa magát és elterpeszkedik Oroszország-anyácska földjén, de minden más is, csak az udvar, az igazgatás, a kereskedőréteg végett létezik; és e városban két világ él: fent a testet öltött irodalom, az „intelligencia”, olvasás útján szerzett problémákkal és konfliktusokkal, a mélyben pedig a gyökerét vesztett paraszti népesség, metafizikai léptékű szomorúsággal, félelemmel és nyomorral, amelyet Dosztojevszkij velük él meg, állandó honvággyal a végtelen föld és keserű gyűlölettel a kőből épített elaggott világ iránt, amelybe az Antikrisztus csalta őket. Moszkvának nem volt saját lelkülete. Az előkelő társaság nyugatias szellemű volt, alant a nép a vidék lelkét hordozta magában. A két világ között nem volt megértés, kapcsolat, megbocsátás. Ha a pszeudomorfózis két nagy emberi ikonját és egyben áldozatát meg akarjuk érteni, tudnunk kell: Dosztojevszkij paraszt volt, Tolsztoj a világvárosi társaság tagja. Az egyik soha nem tudott lelkileg megszabadulni a vidéktől, a másik minden kétségbeesett próbálkozása ellenére sem jutott el hozzá soha.
2.kötet, 229-230. oldal (Noran Libro, 2011)
Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II. 94% A világtörténelem morfológiájának körvonalai
Szabó István 1863-ban született a Somogy megyei Erdőcsokonyán, kisparaszti szülőktől. Nagyon mélyről indult; ifjúkorában napszámosként, erdei famunkásként, aratóként, részes cséplősként dolgozott. Szorgalommal és szerencsével 16 hold földet szerzett, amit az apai örökség és feleségének hozománya közel 40 holdra egészített ki. Mint korának legtöbb eszes és vagyonosodó birtokos parasztja, először falusi méretekben politizált. Volt tűzoltóparancsnok, olvasóköri pénztáros, hitelszövetkezeti igazgatósági tag, majd községi elöljáró és bíró.
69
