1797 időpont

Kovács Gábor: Az özvegyégetés
Szokolay Katalin: Lengyelország története
Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században
Soproni Sándor – Sándyné Wolf Katalin: Szentendre
Lászlóffy Aladár – Kántor László: Házsongárd
Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem – 1789–1914

Idézetek

aled>!

Az özvegyégetés értelmezésének egy merőben más változatával Goethe: Az isten és a bajadér című versében találkozhatunk. Goethe egzotikus témájú verse Indiai legenda alcímmel 1797-ben keletkezett (Goethe, 1982:162). A balladisztikus műben az ősi és távoli India világa mély erkölcsi és mítikus tartalommal telítődik. Nem kétséges, hogy a költő versében ezúttal – európai viszonylatban kivételes módon – az önfeláldozás cselekedete kerül előtérbe, amely a túláradó, „halálos szerelem” sajátos megnyilvánulása. Egy olyan titokzatos rítus, amelyben „Mahadő”, az Isten a „forró halálba” futó táncoslány lelkét végül tűzkarjaival magához öleli…

Kapcsolódó szócikkek: 1797 · halál · India · Johann Wolfgang Goethe · rítus
1 hozzászólás
ppeva P>!

Aranyosrákosi Székely Sándor 1797-ben született Székelykálon; családjában nemzedékek óta hagyományos volt a papi pálya; az antik nyelveket is még apjától tanulta, s ugyancsak a szülői háznál tanult hegedülni, amiben annyira vitte, hogy Bécsben egy hangversenyen Haydn miséje előadásán másodhegedűsként játszott. Bécsi diákként találkozott a légben úszó eposztüneménnyel is. S ez a még nagyon is tudatban élő szép mese, népmesehagyomány a Hadak útjáról az ő lelkében, eszméletében is kéznél volt. „Itten az ember erővel németté lesz” – írja haza Bécsből. – „Az én öltözetem egy magas kalap, fekete selyem lájbi, fehér nyakravaló, melynek oly magasnak kell lennie, hogy az ember örökké az égre nézni kénytelen, egy pantoffel, fekete pantalon és egy olajszín Gehroch, mindamellett úgy képzelem magamat, mint egy idegen sziget madarát, mely bármi czifra kalickában van, szirtes hazája felé fordul énekelni".

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1797
M_Milán>!

A magyar országgyűlések mint sérelmet állandóan napirenden tartották azt, hogy két területet, az 1772-ben a magyar korona jogán megszerzett Galíciát és az 1797-ben, illetve 181 5-ben a Monarchiához került Dalmáciát nem csatolták Magyarországhoz, hanem örökös tartományként igazgatták. (E követelések azonban nem jártak eredménnyel.) Horvátország a Magyar Királyságon belül autonómiával rendelkezett (erről külön is szólunk), s külön igazgatása volt a Fiume központú Magyar Tengermelléknek is.

20

Kapcsolódó szócikkek: 1772 · 1797 · 1815
M_Milán>!

A győzelmek hatására Ausztriát elhagyták itáliai szövetségesei. A Bécs felé vezető út legfontosabb erődítménye, Mantova hat hónapi ostrom után, 1797 február elején kapitulált. Bonaparte a város felmentésére küldött négy hadsereget is megverte. S mivel Ausztria sem az oroszok, sem az angolok támogatására nem számíthatott, 1797. október 17-én aláírta a campoformiói békéi. A megállapodásban Bécs lemondott Franciaország javára Belgiumról, elismerte a Cisalpin Köztársaságot, ki kellett ürítenie a Rajna bal partját, s hozzájárult a levantei szigetek francia bekebelezéséhez. ígéretet tett ezenkívül arra, hogy a német államok rastatti kongresszusán támogatni fogja a Rajna bal parti területeinek francia birtoklását. Mindezért cserébe Ausztria megkapta Velencét a Jón-szigetek nélkül, s azt az ígéretet, hogy az elvesztett területekért Németországban kárpótolhatja magát.

22

Kapcsolódó szócikkek: 1797 · Bécs · Belgium · Mantova · Rajna
M_Milán>!

Jan Henryk D^browski tábornoknak (1755-1818) nagy nehezen sikerült meggyőznie a Direktóriumot, hogy az osztrák had­seregből fogságba került vagy szökött lengyel katonákból hozzanak létre lengyel egysé­geket. Végül Bonaparte döntött, és 1797. január 9-én a Lombard Köztársaság fegyveres erejeként megalakulhattak a Lengyel Légiók. A hír ezreket vonzott a légiók soraiba, amelyek rendkívül nehéz és kedvezőtlen körülményeik ellenére igen magas katonai és erkölcsi színvonalat értek el, s a lengyel hazafiasság tényleges nevelőiskoláivá váltak.

96

Kapcsolódó szócikkek: 1797
Kek P>!

A városi magisztrátus visszaélései egyre súlyosabbak lettek, részrehajló bíráskodásuk, zsarolásuk híre eljutott az akkori uralkodóhoz, II. Józsefhez – a kalapos királyhoz –, aki végül is Ráby Mátyást 1784-ben Szentendrére küldte a panaszok kivizsgálására.
Ráby Mátyás, aki tulajdonképpen mint igazi bürokrata, eredetileg csak a visszaélések leleplezésén fáradozott, akaratlanul is a szegények harcának vezéralakja lett. Vizsgálatai során a város gazdasági életében és közigazgatásának vezetésében súlyos visszaéléseket fedezett fel. A megye akkori, korrupcióra hajlamos vezetői – akik szintén részesei és haszonélvezői voltak ezeknek a fosztogatásoknak – a vizsgálatot éveken keresztül húzták-halasztották. A város vezetőivel közösen mindent elkövettek, hogy a vizsgálat lefolytatását megnehezítsék, Ráby Mátyás működését lehetetlenné tegyék. Ráby az igazába vetett hittel küzdött ellenük, s mikor sem megvesztegetéssel, sem megfélemlítéssel nem tudták elhallgattatni, mondvacsinált vádak alapján kétszer is börtönbe vetették. Amit a börtönben elszenvedett embertelen sanyargatásokkal nem tudtak elérni, megoldotta e kor társadalmi szelleme. Az uralkodó nemesség – melynek korrupciója és kiváltságai ellen küzdött – a veszedelmes ellenséget őrültnek nyilváníttatta és száműzette az ország, illetve Ausztria területéről. Az emigrációban, Strassburgban 1797-ben kiadott önéletírásában – melynek magyarra lefordított címe: „égbe kiáltó igazságtalanság és kormányzási rémtett Magyarországon és Ausztriában” – megrázó részleteket tár fel a szentendrei jobbágyok és nincstelenek sanyarú helyzetéről, s hiteles képet fest a nemesi hivatalnokok korrupt életéről.
[…]
Ráby Mátyás, a „Rab Ráby” életét és küzdelmeit a nagy magyar mesemondó, Jókai Mór foglalta regénybe. A rendkívül lebilincselő, élvezetes olvasmány, bár sok regényszerű részletet sző az író az elbeszélésébe, mégis meglehetősen hű képet fest a XVIII. század végének szentendrei életéről.

19-20. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1784 · 1797 · Ráby Mátyás · Szentendre
M_Milán>!

A napóleoni háborúk során a birodalom jelentős területi veszteségeket szenvedett el, amelyeket 1815-ben csak részlegesen sikerült kárpótoltatnia. Belgium 1789-ben, a nagy francia forradalom külpolitikai segítségére támaszkodva kimondta elszakadását, s visz- szahódítani már csak időlegesen sikerült. 1797-ben, a campoformiói békével, végleg lemondtak róla (Belgiumot Franciaországhoz csatolták). Ugyanekkor átadtak kisebb német területeket, azután Lombardiát, kárpótlásul pedig megkapták az ezeréves önállóságát ekkor elvesztő Velencét, az általa birtokolt területekkel (Velence tartomány, Isztria, Dalmácia).

11

Kapcsolódó szócikkek: 1789 · 1797 · 1815 · Dalmácia · Franciaország · Isztria · Velence