1640 időpont
Idézetek
A Heves megyei B. községben előkerült egy ember (Rakasza Károly árokásó), aki 1640. augusztus 7-én, amikor kellett volna, elfelejtett meghalni. Máskülönben is szórakozott volt, így például sose tudta, ki a király, jobban mondva, 1655-től egészen máig abban a hitben élt, hogy I. Lipót az uralkodó.
Így történt, hogy egyszerűen megfeledkezett súlyos bélcsavarodásáról. Csak ásta az árkot, s eközben észre se vette, milyen fájdalmak gyötrik, elfelejtette, mije fáj, majd a betegség neve s végül az egész betegség kiment a fejéből. Több mint 400 éve egészséges, mint a makk.
154. oldal, Örkény István: Egyperces novellák - Új közmondás (Szépirodalmi, 1971)
1640-ben jelent meg az igen elterjedt illemtan, a Lois de ia galanterie, ebben szó szerint ezt olvashatjuk: „Néha elmehetünk a fürdősökhöz, hogy testünk tiszta legyen, s naponként fáradságot vehetünk magunknak ahhoz, hogy megmossuk kezünket. Majdnem olyan gyakran mossuk meg arcunkat is.”
XIV. Lajos napi toalettje abból állt, hogy reggel parfőmbe mártott kendővel letörölte arcát, s egy nemesúr néhány csepp rózsavizet öntött a kezére. XV. Lajos korában a versailles-i palotában végzett munkálatok során egy befalazott helyiségre bukkantak, amelyben egy fürdőkád állt. Nem tudván mit kezdeni a díszes medencével – Pompadour márkinő utasítására – átalakították szökőkútnak.
De hogy magyar történeti adalékokkal is szolgáljunk e furcsa tisztaságiszony felől, bemutatunk egy részletet Bethlen Miklós önéletírásából. Íme, hogyan vélekedett egy magyar főúr, ez az igen képzett, kitűnő férfi a 17. században: „Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte – sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták.”
Mióta fürödnek az emberek? (részlet)
Bélley Pál: Kíváncsiak klubja Válogatás a Rádió műsorából
A tanácstalan bárók Yorkban vészgyűlést rendeztek. 1640. szeptember 24-én dokumentumot fogadtak el. Ebben rögzítették, hogy csakis akkor működnek együtt Károllyal, ha összehívja a parlamentet. És gyűlést tartottak a londoni City pénzmágnásai is. Úgy határoztak, hogy az uralkodónak nem kölcsönöznek, de a parlamentet pénzügyileg is támogatják. Közben Károly követei megalázó tárgyalásokba bocsátkoztak a skótokkal, akik harmadik hónapja vendégeskedtek Angliában. Visszamenőleg napi 850 font értékű ellátmányt követeltek, továbbá kijelentették, hogy békeszerződésüket akkor tekintik érvényesnek, ha a londoni parlament szentesíti.
53
Számukra Károly aláírása fabatkát sem ért. Ezeket az őszi belpolitikai, nem igazán katonai eseményeket nevezi a történetírás „második püspökháborúnak". Károly ezt is puskalövés nélkül, tárgyalóasztal mellett vesztette el. A megszégyenített, megalázott uralkodónak nem maradt más választása: 1640. november 3-án összehívta az esztendő második parlamentjét, az ún. hosszú parlamentet.
53
1640. április 13-án – tizenegy esztendei szünet után – összeült a két ház. Tüstént petíciólavina zúdult a királyra, aki természetesen csupán az adók megszavazását kérte volna a parlamenttől. John Pym, az ellenzék vezére kétórás beszédben sorolta az angol nemzet sérelmeit, a személyes uralom törvénytelenségének jogi bizonyítékait.
53
Egy londoni könyvesboltos, George Thomason 1640 óta gyűjtötte a nyomtatott röpiratokat. A British Libraryban őrzött kollekció 18 ezer traktátust számlál.
Az elemzők megállapították, hogy az évtized angol szellemiségének alaptónusát Károly kivégzését követően az ún. Ötödik Királyság eljövetelét hirdető szekta határozta meg.
60
És csakugyan: az alsóházi képviselők többsége Laud püspöki egyházának eltörlését tekintette fő feladatának. A teendőket illetően 1640 őszén még teljes az egyetértés a parlamentben. Fel kell számolni Károly személyes uralmát és annak pillérét, a Rómára tekingető egyházi rendszert. Az ellenzéki vezetők még ennél is sürgetőbbnek tekintették személyes biztonságukat. Úgy érezték, hogy Károly, Laud érsek és Wentworth csak az alkalomra vár, hogy a megaláztatásokért elégtételt vegyen rajtuk.
54