1537 időpont
Idézetek
[…] amilyen mértékben hajlandók vagyunk rá, hogy az állatot felértékeljük és ámulattal fedezzük fel benne a kommunikációképesség legszerényebb jelét is, éppoly buzgón nyilvánítjuk fajidegenné azt az embert, akinek ismérvei túlontúl elütnek a mieinktől. E baljós jel jegyében zajlott például Európa és Amerika találkozása. Kolumbusz és utódai a karibi térség meztelen indiánjainak „vad” megjelenését mintegy felhatalmazásként értelmezték arra, hogy rabszolgasorba döntsék, kizsákmányolják és adott esetben lemészárolják őket. Nem sokat segített az sem, hogy 1537-ben III. Pál pápa Sublimis Deus című bullájában végre elismerte: az új-hispániai idegeneknek is halhatatlan a lelke. A fekete afrikaiakkal folytatott rabszolga-kereskedelem és az amerikai Dél államaiban dívó rabszolgagazdaság csak addig állhatott fenn, ameddig a fehér kereskedők és gazdálkodók meggyőződéssel hittek a feketék alacsonyabb rendűségében.
[…]
Az ember és az állat közötti határterület tehát bizonytalan, veszélyekkel, félreértésekkel és reményekkel teli zóna – és ezen a területen éltek a mi vadembereink is. Emiatt gyakran látnak bennük a két világ közötti közvetítőt, és ennek megfelelően kihasználták őket.
21-22. oldal, Hol a határ ember és állat közt?
P. J. Blumenthal: Kaspar Hauser testvérei A vadember nyomában
Hiszen az indiánok nem emberi lények, miért is kellene különféle lelkiismereti aggályokkal viseltetniük irányukban? Első ízben III. Pál 1537-es pápai bullája szögezte le, hogy az indiánok valódi emberek, és lélekkel rendelkeznek. A vita ennek ellenére még több száz évig folytatódott, és csúcspontját egyrészt a Locke és Rousseau által megrajzolt nemes vademberben – mely a független, demokratikus Amerika egyik elméleti alapvetésének tekinthető –, másrészt az indiánok kampányszerű kiirtásában érte el, melynek viszont azon elpusztíthatatlan meggyőződés szolgált alapjául, hogy csakis a halott indián jó indián.
46. oldal
1537 elején Szulejmán kétoldali támadásra készült Itália ellen, francia támogatással, és a velenceiek korfui támaszpontját szemelte ki az offenzíva közbenső állomásának. A velencei szenátus félreérthetetlen ajánlatot kapott, hogy csatlakozzon a szövetséghez. A köztársaság Szkülla és Kharübdisz között találta magát: a ki nem mondott fenyegetés azt jelentette, hogy elkerülhetetlenül választani kell Károly és Szulejmán között. A velenceiek húzták az időt, aztán közölték, hogy ők semlegesek, és fölöttébb udvariasan elhárították a szultán ajánlatát. Végül felfegyvereztek száz gályát, mert „ahogy látjuk, ezt teszi ma a világ minden fejedelme”. Úgy gondolkodtak, hogy kivárják, mit hoz a jövő.
88. oldal, 5. Doria és Barbarossa
Roger Crowley: Tengeri birodalmak 94% Végső csata a mediterrán térség feletti uralomért, 1521–1580
A velenceiek nem tudták, hogy Károly, miután nem sikerült elpusztítania Barbarossát Tunisznál, csalárd módszerhez folyamodott. 1537-ben titkos tárgyalásokat kezdett a szultán nagyadmirálisával, hogy rávegye az átállásra, és az egyeztetések még a csata idején is javában folytak. 1538. szeptember 20-án egy Barbarossától visszatérő spanyol követ megbeszélést tartott Doriával és a szicíliai alkirállyal. A feltételekben nem sikerült megegyezni — Barbarossa állítólag Tuniszt követelte vissza —, de a tárgyalások ténye bűnös egyetértésről árulkodott a két admirális között. Mindketten zsoldosvezérek voltak, jó hírük forgott kockán, okuk volt tehát óvatosnak lenni. Sokkal több veszítenivalójuk volt annál, mint amit egy széljárással folytatott hazárdjátékon nyerhettek. A spanyolok célzatos jelleggel idézték fel a közmondást, miszerint „egyik holló a másiknak nem vájja ki a szemét". Doria esetében üzleti természetű megfontolások is szerepet játszottak. Jó néhány gálya személyes tulajdonában volt, s nyilván irtózott annak gondolatától is, hogy a kellemetlen velenceiek megsegítése miatt elveszítse őket. Kevésbé tapasztalt főparancsnokokra volt szükség, hogy a széllel kapcsolatos óvatosságot félretéve mindent kockára tegyenek ugyanitt, ugyanezen a tengerszakaszon, harminc évvel később.
93. oldal, 5. Doria és Barbarossa
Roger Crowley: Tengeri birodalmak 94% Végső csata a mediterrán térség feletti uralomért, 1521–1580
Ferdinánd, akinek seregei 1537 októberében Gorjánnál katasztrofális vereséget szenvedtek a törököktől, szintén hajlott a megegyezésre
1538. február 24-én Nagyváradon a két vetélkedő király megbízottai titkos szerződést kötöttek, mely szerint egyelőre mindkét király megtartja a kezén lévő területeket, Szapolyai halála után azonban a Habsburgokjogara alatt egyesül az egész ország, Szapolyai esetleges utódait a szepesi hercegséggel kárpótolják. A felek megfogadták, hogy a szerződést a török előtt titokban tartják.
185