1348 időpont

Jacques Le Goff: Az értelmiség a középkorban
Cs. Szabó László: Görögökről
Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor I-II.
Bertényi Iván: Nagy Lajos király
Katus László: Európa története a középkorban
Edward Rutherfurd: London

Idézetek

SDániel P>!

És aztán, annak az 1348. évi nyárnak az elején kitört a pestis.
Már végigpusztított Európa nagy részén, és elképesztő sebességgel terjedt tovább. A fekete halál végigszáguldott Britannia szigetén, és megölte lakosainak körülbelül egyharmadát. Hirtelen csapott le. Áldozatain szörnyű fekélyek és daganatok jelentek meg; láz követte, a tüdő felmondta a szolgálatot, és általában néhány napon belül beállt a gyötrelmes halál. A nagy elhalálozás – így emlegették.
[…]
A város a nagy megrázkódtatás ellenére, meglepő sebességgel magához tért. Semmi sem vethetett véget London kereskedelmének. Újabb bevándorlók érkeztek. Az életben maradottak gyermekei kezdték betölteni az ásító űröket. Úgy tetszett, az élet visszatért a rendes kerékvágásba. De végleg nem tűnt el a pestis. Csak elrejtőzött. Három évszázadon át meg-megjelent váratlanul, mint valami szörnyű métely, és egy-egy évszakra tönkretette a város derűs életét, majd minden átmenet nélkül eltűnt megint. Hogy közben hol és hogyan lapult – a város méhének valamilyen sötét, megfertőzött zugában, vagy a párás szél hozta-e vissza egy felhőben –, azt senki sem tudta. Az 1361. évnek azon a tavaszán újra megjelent. Számos londoni egyházközösség megszenvedte. Rengeteg halott volt Southwarkban.

388-389. oldal, 9. fejezet - A London híd

Edward Rutherfurd: London Az ezerarcú, nyüzsgő város

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · 1361 · járvány · London · pestis
Milán>!

A járvány a legforgalmasabb kereskedelmi útvonalak mentén terjedt. Londonba 1348 végén, Németalföldre 1349-ben, Dániába, Norvégiába és Észak-Németország- ba 1350-ben érkezett el. A legtöbb adat Angliából áll rendelkezésre, itt tehát a járvány lefolyásának jóval több részlete ismeretes, mint másutt. Kiderül, hogy szerte Angliában 35-40 százalékos volt a halandóság, ami igazi katasztrófát jelent. Hasonlónak látszik a helyzet a Németalföldön is, és a szórványos adatok azt mutatják, hogy Észak-Németországban sem különböztek a körülmények ebből a szempontból.

75

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · 1349 · 1350 · Anglia · Dánia · járvány · London · Németalföld · Németország · Norvégia
Bolondkandúr>!

A környező országokban ekkor már működő egyetemek után – a prágait 1348-ban, a krakkóit 1364-ben, a bécsit 1365-ben alapították – 1367. szeptember 1-jén V. Orbán pápa jóváhagyta Nagy Lajos király kérelmét, s így Pécsett megalakították az első magyarországi egyetemet.

152. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · 1364 · 1365 · 1367 · Pécs · V. Orbán pápa
Milán>!

A középkor vége nagy változások időszaka. A demográfiai növekedés megáll, majd erősen visszaesik; a pályát a mind sűrűbben visszatérő éhínség és pestis súlyosbítja (elsősorban az 1348. évi katasztrofális járvány); akadozik az európai gazdaság nemesfémellátása, ami valóságos ezüst-, majd aranyínséghez vezet; tovább élezik a helyzetet a háborúk: a százéves háború, a rózsák háborúja, az ibériai és itáliai háborúk – mindez gyorsítja Nyugat-Eu- rópában a gazdasági és társadalmi struktúrák átalakulását.

149 A KÖZÉPKOR ALKONYA

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · pestis
LNB >!

Luxemburgi IV. Károly (1346-78, 1355-től császár), a késő középkor legjelentősebb német uralkodója, műveltségével is kiemelkedett a kortárs fejedelmek közül. Ifjúkorában éveket töltött a francia udvarban, és székvárosát, Prágát a korabeli Európa egyik vezető kulturális és művészeti központjává tette. Prágában alapította 1348-ban az első német egyetemet (Prága lakossága akkoriban jórészt német nyelvű volt), amelyet 1365-ben követett a bécsi, majd a század végén az erfurti, heidelbergi és a kölni egyetem. Károly minden téren ügyes, hajlékony, a konfliktusokat kerülő politikát folytatott. Jó viszonyt tartott a pápákkal, az itáliai ügyekbe nem avatkozott bele. A koronázáson kívül csak azért ment 1368- 69-ben Itáliába, hogy támogassa a pápa hazatérését Avignonból.
A birodalom politikai konszolidációját célozta a királyválasztást szabályozó Aranybulla kiadása 1356-ban. A családi birtokállományt Szilézia egy részével, Lausitzcal és a Brandenburgi őrgrófsággal gyarapította. Kisebb fiát, Zsigmondot összeházasította Lajos magyar király leányával, s ezzel megszerezte számára a magyar koronát. Az idősebbik fiút, Vencelt, aki a cseh koronát is örökölte, még apja életében megválasztották római királynak. Az egyre jobban elharapódzó belháborúkon és feszültségeken azonban Vencel nem tudott úrrá lenni, ezért négy választófejedelem 1400-ban letette őt (a cseh királyságot megtartotta), és Ruprecht rajnai palotagrófot választotta királlyá. Az ő halála után, 1410-ben ismét visszatértek a Luxemburgok, de nem Vencel, hanem öccse, Zsigmond, aki egyúttal brandenburgi őrgróf és magyar, majd cseh király is volt.
Zsigmondnak (1410-37) több mint két évtizedet kellett várnia, míg római királyból császárrá lehetett 1433-ban. Őt erősen lekötötték a Magyar és a Cseh Királyság, majd pedig a pápaság problémái, ezért uralkodása nagy részében nem tudott elég figyelmet szentelni a németországi ügyeknek. A Német Királyság és a császárság tekintélyét azonban sikeres nemzetközi politikai szereplésével helyreállította. Ügyes diplomata volt, s jelentősen hozzájárult a kor európai problémáinak rendezéséhez. Legnagyobb sikere a konstanzi zsinat összehívása és lebonyolítása volt 1414 és 1418 között, ahol megszüntették a nyugati egyházszakadást, s megkezdték az egyház belső reformját. Nehezen boldogult viszont Csehországban a huszitákkal, akik 1419-ben nyíltan felkeltek, s a következő években Jan Zízka és Nagy Prokop vezetésével többször súlyos vereséget mértek az ellenük vonuló birodalmi „keresztes” seregekre, majd hadműveleteiket a szomszédos országokra is kiterjesztették. Végül is 1433-ban bizonyos engedmények árán sikerült megegyezni a husziták mérsékelt szárnyával, a kelyhesekkel (Prágai Kompaktátumok), akik a következő évben Lipanynál legyőzték a radikális táboritákat.

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · 1356 · 1365 · 1433 · Csehország · Jan Žižka · Prága
Milán>!

A méreteit is lehet jellemezni néhány statisztikai adattal. így például a burgundiai Givry faluban 1347 előtt évente 28-29 temetést jegyeztek be a plébániai anyakönyvbe. 1348 augusztusa és novembere között azonban 615 temetés volt itt. Megjegyezzük, hogy Givryből maradt fönt Európa talán legrégibb plébániai anyakönyvsorozata. Drámai volt a pusztulás az itáliai városokban is, Firenzében öt lakó közül három elpusztult a járványban, Sienában a lakosság fele lett a pestis áldozata. Általában másutt is a városi részeken is legalább ötven százalékos volt a pusztulás.

77

Kapcsolódó szócikkek: 1347 · 1348 · Givry · pestis · Siena
Milán>!

Orbán támogatta a fennálló egyetemeket és újabbakat is alapított Közép-Európában: IV. Károly 1348-es prágai alapítását követően 1364-ban Bécsben, 1367-ben pedig Pécsett engedélyezte bolognai mintájú egyetem felállítását, bölcsészeti és jogi fakultással, de teológiai kar nélkül.

182

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · 1364 · 1367 · Bécs · Pécs
Demčik_Norbi>!

Múzeumi gyűjtemény lehetőleg legyen kíméletes, emberszabású, ne nagyobb, mint amit két óra alatt andalgón végignézhetünk. Három gyönyörű példájából egyik a firenzei Dóm múzeum: Opera del Duomo (kevesen ismerik), késő középkori flamand nagymesterek képtára, a másik a belgiumi Brugge-ben, harmadik az akropoliszi múzeum. Törzsi vándorlások, földfoglalások és városalapítások leülepedése után kinyíló s helyi vonatkozású remekműveiket rakták fedele alá, szobortöredékeket a perzsa hadjárásban elpusztult
Athéné-templomról s fogadalmi szobrokat a térről, amilyen Rhombosz, a már említett fiatal bárányvivő i.e. 570-ből s kortársa, a „Rampin lovas", egy hálás versenyző, az első ismert ógörög lovasszobor, de csak másolat a fiatal férfifej, az eredeti a Louvre tulajdona, mert jó ideje múzeumok ugyanolyan mohón kapkodnak antik töredékekért, mint középkori papok csodatevő ereklyecsontok után; mondjuk Kölné volt Szent Elájula egyik térdkalácsa, Liège büszkélkedett a másikkal. …

Honnan olyan ismerős ez a szelíd, de szilárd nyugalom, fenséges egyszerűség, belső csend, csendes komolyság és összhang, honnan annyira ismerős ez a világi alakban is imádságos művészet? Azt kell hinnem, hogy az ember tigrislelkének vannak megismétlődő s fájdalom, elég rövid békekötései a világgal. Bárány napjai. Többfelé láthattam beszédes nyomait, láttam Delphoiban s Olümpiában, s ezzel a békével, éppen ezzel éltem együtt Firenzében, ahányszor csak kilátástalan jövőmbe bámulva elfeledkeztem szorongató mindennapi gondjaimról, s háttal a második világháborúban félig szétrombolt városnak
Donatello, Brunelleschi, Masaccio, Luca della Robbia és Michelozzi ötöstanácsához folyamodtam csitító lelki s nem politikai menedékért. Mindig megadták. Nyilván hasonló érzés sugárzott volna át rajtam — ártalmatlan röntgenbesugárzás! —, ha Firenze helyett történetesen az egykorú Flandriában Van Eyck, Roger van der Weyden, Hugo van der Goes, Petrus Christus és Memling segítségéhez fordulok. Egy másik ötöstanácshoz
a lecsitult szellemvilágból.

Nincs az archaikus görög s a XV. századi firenzei és németalföldi civilizáció között történelmi hasonlóság, idegenek egymástól. Annál erősebb a rejtélyes lelki rokonságuk. Forrása alighanem vallásos: fanatizmus nélküli, rövid kegyelmi állapot, a Bárány hatalma a Tigrisen.

Külsőleg az történt, hogy Ióniától Attikáig misztériumokban megfékezték és beavatási szertartás-renddé hűtötték le az Ázsiából s északról, Thrákiából tántorogva betörő, önkívületi vallásokat, állatmarcangolást, vérivást, önsebzést megistenülésért s halhatatlanságért, ugyanakkor sok száz telepítésük messzi partokra lecsapolta a túlnépesedést, végül népbarát zsarnokok áthidaló önkényuralma bomló feudalizmus s éretlen demokrácia közé ékelődve, a városállamok örökös belviszályai fölé kerekedett. Erre a vérszárító szünetre gondolok.

Volt egyszer ugyanilyen az ádáz Firenzében is. Ott két borzalmas évszám emlékét kellett kiűzni az ideggócokból. Lassan eloszlott az 1348-as Nagy Pestis haláltánchangulata s az 1378-as első, igen véres proletárlázadás, il tumulto dei Ciompi rémülete, traumatikus kettős örökség az anarchikus XIV. századból. Hazafias humanizmusuk egy időre megzabolázta a második természetükké vált, szenvedélyes pártoskodást, hogy politikailag egyetértőn fölkészülve, rendületlenül érjék őket a római Kúria hatástalan átkai s a falánk milánói herceg hiábavaló hódító becsvágyai. Így lett visszahozhatatlan, egyszeri aranykoruk a XV. század
első fele, az én vigasztaló ötöstanácsomé. De Flandria egyidejű megnyugvásának is volt ésszerű magyarázata: mérsékelt városatyák, okulva az elrémítő takácslázadásokból, kiegyeztek fejedelmi uraikkal, a műpártoló és zenerajongó, dúsgazdag burgundi hercegekkel a bensőséges polgári misztika, devotio moderna jegyében, s e szövetség évtizedekre majdnem olyan társadalmi szélcsendet teremt, mint Krisztus a galileai tavon. Erasmus az utolsó gyümölcse, az aranyalmája.

Akik benne élnek, azt hiszik, hogy örökkévaló, holott csak rövid kegyelmi állapot. Áldás és szerencse, amíg tart, de hiába hívjuk, van vagy nincs. Mi például, mi ugyan hasztalanul szólítgatjuk a századunkban. Érjük be azzal a vigasszal, hogy voltak az emberiség történetében szünetek, amikor a Parthenón templomelődje: Hekatompedon körül a Korék italáldozattal járultak a városvédő Nagy Szűzhöz; Luca della Robbia firenzei éneklő karzatán angyali serdülők, a zsoltár buzdító szavaira hallgatva, zengő hangszerekkel
s énekszóval magasztalták az Urat; Flandriában Van Eyck szárnyasoltárán pedig az imádandó égi bárány felé sereglettek álomszép csúcsíves városokból az Igaz Bírák és Krisztus Lovagjai, a Remeték és Zarándokok. Persze, maradjunk fél lábbal a földön: a tele erszényt akkor is szerették. Mindig, szünet nélkül. …

…amikor időnként be-betörnek a csodák évei — ezúttal a görögöknél i.e. 460 körül —, elképesztő az ugrás egy fél emberöltő alatt. Későbbi korokat tekintve a zenére s irodalomra is áll ez.

57–59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1348 · 1378 · i.e. 570