Hírcsatorna

Tíz nap Moly – utolsó nap

>!

Kísérletezgetünk. Például azzal, hogy a Twitter-integráció révén még egy csápot nyújtsunk a külvilág felé. Egyrészt az oldalra került fel olyan dobozka, amelyben a Mollyal kapcsolatos csiripek jelennek meg, másrészt a könyvértékelések kerülnek ki a molyhu felhasználó tweetjei közé. A kettő jelenleg kicsit furán működik együtt, mivel az előbbibe az utóbbi üzenetei is visszakerülnek, úgyhogy ezen majd még dolgozunk.

A másik érdekes fejlesztés szintén lazán kapcsolódik a Twitterhez, de csak annyiban, hogy ott egyedivé lehet szabni a felhasználói oldalakat. Mostantól ennek egyszerű formája a Molyon is működik, a profilok szerkesztésénél a Felület cseréje gombra kattintva jönnek elő a rendelkezésre álló kinézetek. Egyelőre két egyszerűbb sablon került fel – Svájc és Fű néven -, amelyek tetszhetnek a kéket kevésbé kedvelő tagoknak. Szintén nem végleges funkcióról van szó, először is a stíluslapokat kellene alaposan letisztogatni, hogy aztán bárki készíthessen saját kinézetet.

Tegnap volt Startup konferencia, majd bővebben is lehet olvasni róla itt a blogban. Most csak annyit, hogy a visszhangok szerint a Moly sokaknak tetszik, és a Tíz nap Moly így eredményesnek tekinthető. Várhatóan lassabb fejlesztési ütemben, de azért folyamatosan haladunk tovább. Jó molyolást!

Tíz nap Moly – 8,71828. nap

>!

Nem titkoljuk, hogy hívei vagyunk a „do less” elméletének, éppen ezért a mostani változások talán mindenki számára érthetőek: a kezelőfelületet nagy mértékben egyszerűsítettük, amelynek következtében megszűnt az állandó jobb oldali hasáb, és inkább az adott fülnek megfelelő egyedi kezelőszervek kerültek oda. Szerencsére a fejlesztéshez használt rendszer bámulatos könnyedséggel tette ezt lehetővé, bár a megoldásunk szintén nem nélkülözi a fifikát. És ennek örülünk.

A minap alaposan megnéztük a Livingsocial könyves oldalát. Csak összehasonlításképpen: míg a Molyon a Harry Potter és a bölcsek köve című könyvet 175-en olvasták, addig a Livingsocial-ön 269467-en, és nagyjából az értékelések száma is hasonló arányokat mutat. A Livingsocial ráadásul mindent tud, amit egy ilyen közösségi helynek tudnia kell, a szolgáltatások és a kezelőfelület egyaránt remekbe szabott darab. Rengeteg ötletet lehetne meríteni, ha ez lenne a tervünk (szerencsére a legjobbak magunktól is eszünkbe jutottak már).

A Moly éppen hogy csak elkezdte járni a saját útját. És ez soha nem lesz hatsávos autópálya kilométerenként benzinkutakkal és gyorséttermekkel. Inkább amolyan erdei ösvény, ahova barátokkal jár az ember, amikor kirándulni van kedve. Ezért a sok útba eső göröngy és benyúló gyökér. De egy igazi molyolónak úgyis van bakancsa, mi meg igyekszünk tartózkodni a továbbiakban a metaforáktól…

Google-jóságok

>!

Két apró dolog változott a Molyon, mindkettőnek a Google-höz van köze. A jól bevált felsorolás:

1. A blog RSS-csatornája a továbbiakban a FeedBurner-en keresztül érhető el: http://feeds2.feedburner.com/moly. Érdemes váltani, mert egyrészt valószínűleg a blog címe változni fog, másrészt mi statisztikához jutunk ezáltal.

2. Szintén csak a blogon belül a jobb oldali hasáb alján megjelent egy Google Friend Connect dobozka. Egyelőre sok értelme nincsen, csak hát ugye: a divat. Meg legalább ezzel is ki lehet fejezni a Moly iránti rajongást, nem csak a címünkre küldött szívecskés levelekkel…

A Tíz nap Moly folytatódik, talán ma is készül valami rendes a boszorkánykonyhában.

Tíz nap Moly – 7,14159. nap

>!

Két nagy területen történtek változások, a címkék és a polcok ezek. Felsorolásszerűen:

1. A könyvek adatlapján ezentúl megjelenik az is, hogy az adott címkét ki adta a könyvhöz. A legördülő hozzáadásnál ezentúl csak az alapértelmezett címkéket lehet kattintással hozzáadni – ezeket természetesen még lehet bővíteni, most csak a címkék egy szűk metszetét mutatja.

2. A címkék gyűjtőoldalán (a Könyvek fül alatt) a 200 legtöbb találatot kapott címke jelenik meg.

3. A polcoknál bevezetésre került a Nyilvános paraméter, vagyis mostantól más polcára is lehet pakolni könyvet (erről a Friss nézetben lehet értesülni), alapértelmezetten minden polc nyilvános. A könyvek levétele a polcok szerkesztése alá költözött át, a jobb felső sarokban található ceruzaikonnal lehet elérni.

4. A polcoknál megjelenik, hogy az adott könyv hány más polcon szerepel még.

Röviden (és felsorolásszerűen) ennyi. A Tíz nap Moly folytatódik, várhatóan a Facebook-os alkalmazás pofozgatásával, hogy az is elindulhasson hivatalosan. A polcokkal és címkékkel kapcsolatos további ötleteknek, véleményeknek a továbbiakban is örülünk…

Tíz nap Moly – 6. (?) nap

>!

Összevonjuk a napokat mostanában, így legalább tovább tart a Tíz nap Moly. Ennek egyszerű oka van: az elmúlt pár napban jelentős strukturális változások történtek, a kódbázis kis mértékben csökkent is, ami egyértelmű jele annak, hogy jó irányba haladnak a dolgok. Ahogyan Antoine de Saint Exupéry mondta: a tervezésben akkor érjük el a tökéletességet, amikor már nincs mit elvenni belőle.

Érdekes módon ekörül forog az agyunk mostanában, főképpen hogy most már van két másik magyar nyelvű könyves közösségi oldal is (a LibraryThing-ről és a Könyvkolóniáról van szó). Ez azért lényeges, mert a Moly soha nem is akart minden lenni mindenki számára. Egy nagyon határozott cél köré szerveződött, ez az oldal fejlécében olvasható is. Vagyis nem akart soha könyvtári katalógus lenni. Sem olyan oldal, amelyik katalógusként néz ki. Az napokban viszont a legördülő menükön keresztüli bukdácsolások során úgy éreztük, hogy kicsit irányt tévesztettünk. Az oldal legjobban használható része a Friss (nem is értjük, hogy ezt miért is nem Falnak nevezzük). Dinamikusan, lendületesen alkalmazható, nem is csoda, hiszen a kedvenc oldalainkon (Twitter, Google Reader) látott megoldásokat vetettük be. Az oldal többi része viszont sajnos túlságosan is egy on-line áruházhoz kezdett hasonlítani, úgyhogy ezért is szükség van a váltásra. Mi sem vagyunk túl komolyak, miért lenne a Moly az?

Független kezdeményezésként több játék is indult az oldalon (a Témák között kell keresni őket). A Moly ilyen szeretne lenni. Könyves játszótér. A katalógusfülek helyett életteli funkciók. Mint mondjuk a Reading Trails, amely szinte semmi másból nem áll, mint hogy könyveket lehet nyomvonalakká rendezni, amelyek mentén haladni lehet, és megvizsgálni, hogy hol metszi a többi vonalat. Tulajdonképpen ugyanez már a Molyon is megvan a polcok képében. Mégsem annyira használható, mégsem lengi át a joie de vivre.

A rendszer felépítésén sokat csiszoltunk. Egyre tömörebb és hatékonyabb a belső mag. Most egy remek játszóteret akarunk építeni köré. Keep in touch!

Tíz nap Moly – 5. nap

>!

Ilyen korán délelőtt még nem született bejegyzés a Tíz nap Moly kezdet óta. Most is főképpen azért, mert az elmúlt egy órában nem volt elérhető az oldal. A háttérben olyan előre nem tervezett adatbázis-változások történtek, amelyeket már csak úgy lehetett végrehajtani, hogy leállítottuk a szervert. Mindenkitől elnézést kérünk, tudomásul vesszük, hogy a Moly adatbázisa elérte azt a méretet, amikor már minden változást pontosan meg kell tervezni.

Az alaprendszerben történt változások persze nem látványosak, egyedül talán csak a Tagok fül bővülését érdemes kiemelni: ezen az oldalon megjelentek a szerkesztői jogosultsággal rendelkezők is. A hasonló ízlésű tagok algoritmusa pedig finomodott: ezentúl azt is figyelembe veszi a rendszer, ha egy könyvet valaki lepontozott. A rossz vélemény ugyanis éppen annyira közel hozhatja az embereket.

Még várhatók fejlesztések a nap folyamán, bár elsősorban ismét a Facebook-os részen lesz a hangsúly (reményeink szerint ez hamar megy majd). A rendszer alapjainak rendbetétele után pedig következik majd a kívánságlista…

Könyvkolonizáció

>!

Milyen is lenne, ha egy könyves közösségi oldal születéséről nem az első ilyen magyar oldal, a Moly számolna be?! Úgyhogy örömteli szívvel jelenthetjük be: elindult a Könyvkolónia. Örömünk persze elsősorban nem a konkurenciának szól – őket valószínűleg minden épeszű fejlesztő egy afrikai szolgáltatóhoz kívánná –, hanem annak, hogy egy, az irodalomból komoly üzletet csináló cég is úgy látja, érdemes a magyar könyvszerető emberekből internetes közösséget szervezni.

A Moly úttörő szerepet vállalt abban, hogy az emberek idehaza is megosszák egymással könyvekkel kapcsolatos élményeiket. Nem gondoltunk soha arra, hogy az internetnek éppen ez a szegmense lenne olyan, amelyben sokáig egyedül tevékenykedhetünk. Azt pedig minden iskolás megtanulja, hogy a monopóliumok rosszak, így végső soron a vevők, vagyis az olvasók járnak jól az újabb közösségi oldal megjelenésével.

A Moly számára ez még inkább megerősíti a követendő irányt, segít minket fokuszálni arra, amiben a legjobban vagyunk: igazi közösséget tudunk szervezni egy alapvetően magányos tevékenység köré. A Moly tagsága példátlan mértékben járult hozzá az oldal adatbázisának létrehozásához. Örülünk, hogy mindez így történt, és nem kellett nekünk is egy újabb Libri-áruházzá válnunk ehhez. A Moly olyan közösségi tér lett, amelyet jó használni, nekünk, fejlesztőknek is…

Összegezve: molyoljatok, vagy akár kolonizáljatok, a lényeg, hogy olvassatok jó könyveket. És persze a „Tíz nap Moly” még zajlik, ötleteket nyugodtan lehet adni nekünk, akár olyanokat is, amelyeket esetleg máshol találtok. Persze ne feledjétek közben, hogy milyennek is szeretitek a Molyt…

Költözés Újlipótvárosba

>!

Várhatóan jövő héten új helyre költözünk, ahogyan jófajta kis start-uphoz illik, az új lakás egyben iroda is lesz. A legelső blogbejegyzés arról számolt be, hogy fél évet töltöttünk Rákospalotán, és a Moly megszületése is részben ennek köszönhető. Az eddigi napi másfél órás utazás mostantól kezdve inkább napi fél órává zsugorodik, de legalább a fejlesztésre több idő marad itt.

A bérelt lakást egészen jó kis házikönyvtárral vesszük át, a galéria alatti könyvespolcon az Olcsó Könyvtár tekintélyes mennyiségű kötete foglal helyet. Könyvekre tehát nem lesz panasz egészen biztosan…

Tíz nap Moly – 4. nap

>!

Ma a Facebook-integráció elmélyítésén volt a sor, egyrészt a Facebook felületén használható alkalmazással léptünk előre, másrészt a Molyról is lehet ezentúl az egyes olvasásokat a Facebook feed-jébe helyezni, így az ottani ismerősök is értesülnek a felhasználói aktivitásokról. Erre valamikor még egy napot rá kell szánni, ugyanis a Moly fejlődésének mégiscsak a felhasználók számának növekedése a záloga, persze addig még vár ránk ötszáz oldalnyi Facebook-dokumentáció, mert jó lenne tényleg a velejébe látni.

Holnap általános rendszerjavítás lesz terítéken. Bizonyos pontokon indokolatlan az adatbázis terhelése, noha ma egy új és gyorsabb csatlakozó felület állt üzembe, amelyik egy ideig még gond nélkül tudna működni így is, de hát ugyebár itt van a törött ablakok elmélete. Addig viszont ma már csak kikapcsolódás és igazi olvasás a program. Olvass, molyolj, miegymás…

Tíz nap Moly – 3. nap

>!

Amint az már olvasható volt a Zoom-on, bizonyos idő és megjelölt olvasmány után érdemes már olyan vizsgálatokba bocsátkozni, hogy különböző személyek mennyire hasonlóan értékelnek könyveket, hogy aztán lehessen a hasonló ízlésű felhasználókat keresni. Így ma olyan fogalmak repkedtek mifelénk, mint például a Pearson-féle korrelációs együttható. A fejlesztés eredménye pedig egy eléggé aprócskának tűnő alfül a Tagok fül alatt: Hasonló ízlésű tagok.

Már most lehet látni, hogy a tíznapos Moly-fejlesztés szakaszaiban felváltva lesznek haladós és csiszolgatós napok. Ma csiszolgatós volt, de talán holnap is az lesz. Bár a hasonló ízlésű tagok keresése elég érdekes módszerrel lett megoldva (vagyis nem a Pearson-bla-bla-bla lett bevetve), már most úgy tűnik, hogy lehet javítani rajta. Természetesen az eredmény a könyvekre adott csillagok számától függ, amennyiben ez elmaradt, az a könyv nem számít bele a keresésbe.

Az elmúlt éjjel változott a Moly alatt üzemelő technika, most egy kisebb erőforrásokkal bíró virtuális szerver szolgálja ki, viszont nem osztozik más oldalakkal. Valószínűleg egy hónap múlva költözni fog úgyis a rendszer, de egyelőre még nincsen meg a végleges helye. Annyi biztos, hogy a költözés után még gyorsabbá fog válni, valószínűleg még a megnövekedett terhelés mellett is. Remélhetőleg. Mármint, hogy meg fog növekedni a terhelés…