Történetek

>!

Szeretek blogbejegyzéseket írni, és szerencsére vannak olyan idők, amikor kell is írnom, mert a molyoknak igénye van rá. Úgyhogy most történetmesélés jön.

Az Adóhivatal

Nem is olyan régen levelet kaptam az Adóhivataltól, hogy ezt és ezt a papírt küldjem el nekik, és ha ezt nem teszem meg bizonyos számú napon belül, akkor ennek és ennek a törvénynek a hatálya alá kerülök. Másnap írtam a könyvelőmnek, hogy az Adóhivatal ezeket kéri tőlem, mire ő azt felelte, hogy majd telefonál nekik. Rákövetkező nap délutánján már válaszolt is, felhívta őket, minden rendben van, nem kell küldeni semmit. Te is csodálkozol, igaz? Én nem gondoltam bele a levelet látva, hogy az Adóhivatalt fel lehet hívni, hogy ott egy élő ember fogja felvenni a telefont, és neki az a célja, hogy a lehető legegyszerűbben lezárja az ügyet, nem pedig az, hogy felesleges papírmunkát csináljon nekem vagy magának.

Röviddel ezután újabb levelet kaptam tőlük, ezúttal a bűnügyi igazgatóságtól, hogy erről és erről a Moly-tagról ilyen és ilyen információkat szolgáltassak bizonyos számú napon belül, vagy ha ezt nem teszem, akkor ennek és ennek a törvénynek a hatálya alá kerülök. Nem is voltam teljesen tisztában azzal, hogy az Adóhivatal ilyen nyomozati munkát is végez, de frissen szerzett rutinommal egyből felhívtam az illetékes altisztet, aki kedvesen megköszönte, hogy segítem a munkáját, majd megkért, hogy ne csak emailben küldjem el neki az adatokat, hanem levélben is, hogy hivatalosan formában is iktatni tudja. Ki gondolta volna a Moly indításakor, hogy olyan személyek is a projekt címtárába kerülnek, akiknek a második keresztnevük – Őrmester! Mindenesetre rajta sem azt éreztem, hogy valóban meg akart fenyegetni a Büntető Törvénykönyvvel, noha a levélben több cikkelyre is hivatkoztak.

A minket körülvevő világ

A világot az emberek teszik emberivé, és ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor könnyen lehet, hogy tévútra siklanak a gondolataink. Akkor egy levélben, amelyet az Adóhivatal írt nekünk, csak azt látjuk, hogy nekik nincs más szándékuk, mint hogy megbüntessenek minket. Könnyű megfeledkezni arról, hogy azt a levelet egy olyan személy írta, aki esetleg a munkaideje leteltével az oviba akar rohanni a gyermekéért, ezért aztán minél gyorsabban a segítségünkre szeretne lenni, hogy ne kelljen túlóráznia. Nehezen juthat eszünkbe az is, hogy ő olyan szabályok szerint jár el, amelyet szintén emberek hoztak, akiknek az volt a céljuk, hogy az élet könnyebb és egyszerűbb legyen.

Könnyen válik minden dolog intézménnyé a szemünkben, és ilyenkor nem látunk más kiutat, mint hogy a hozzánk hasonló embereknek panaszkodjunk, miközben egy hivatalos levél túloldalán is egy másik személy van. Egy – megkockáztatom – ismerős. Az idegen ugyanis olyan ismerős, akivel még nem találkoztál – tartja az ír mondás.

Könnyű a Molyt is intézménynek tekinteni, noha valójában a Moly működtetésében részt vevők is elsősorban egyszerű átlagmolyok, és csak másodsorban szerkesztők, moderátorok, adminisztrátorok. Én például a múlt héten teljesítettem @imma egyik kihívását, és ezzel megszereztem az első narancssárga plecsnimet, úgyhogy egyből jelentkeztem is @Izolda Harry Potter-kihívására, amelyhez persze még vagy 20 cm vastagságban kell könyvet elolvasnom. Nem hiszem, hogy meg kellene lepődni ezen, de valójában még egy adminisztrátor is azért van az oldalon, hogy a saját olvasmányaival foglalatoskodjon, és emellett végez önkéntes munkát a többi molyért. Sőt valójában a Molyon dolgozók mindegyike önkéntes, és egy szem fejlesztőként még én sem kapok fizetést. Ezt se hitted volna, igaz?

Az önkéntes rendszer nagy előnye, hogy egy szerkesztő és egy moderátor is elmondhatja magáról: ő nem kap azért pénzt, hogy ezeket a feladatokat ellássa, hanem mindössze azért teszi, mert hisz benne. A szerkesztő hisz abban, hogy érdemes a könyvadatlapokat gondoznia, a moderátor pedig tudja, hogy a békés hangulat biztosítása olyan feladat, amelyre érdemes időt áldozni. Ők nem is foglalkoznak a tagságokat érintő ügyekkel, így végeredményben valamennyi csapattagnak az a célja, hogy minden moly jól érezze magát az oldalon, és ez a szívvel végzett munka szerencsére át is jön.

Ugyanakkor ha valakit figyelmeztet egy moderátor, akkor a levélben le kell írnia, hogy a Moly közösségi irányelveiből melyiket sértette meg az adott tag, valamint figyelmeztetnie is kell a várható következményekre. És ettől az egész olyan hivatalos színezetet kap, mintha a moderátor egy intézmény lenne, akivel szemben nem működnek az emberek közötti normális interakciók. Mintha neki az lenne a célja, hogy a másik tag büntetést kapjon. Pedig a moderátor csak azért van, hogy ne legyen olyan tartalom az oldalon, amely sért másokat – bőrszínükben, hitükben és még sorolhatnám. Ideális esetben a figyelmeztetésre elég lenne egy „ó, ne haragudj, legközelebb jobban odafigyelek” válasz is, és mintha mi sem történt volna, zajlana tovább az élet. Ez az, ami őrületesen nehéz, mert a minket körülvevő világban nem ezt szoktuk meg, és nehéz rögtön úgy tekinteni egy moderátorra, mint egy ismerősre.

A bizalom

Molynak lenni bizalmi kapcsolatot jelent. Mi bízunk abban, hogy mindenki azért jön az oldalra, hogy jól érezze magát és jó célokra használja. Tagjaink pedig bízhatnak abban, hogy őszintén megmondjuk nekik, ha valamilyen problémánk van velük. Mivel szinte mindenkivel írásban kommunikálunk, ezért igyekszünk ezt a lehető legegyszerűbben megoldani, és a leírt szavainkat tökéletes egységben tartani a mögötte rejlő gondolattal. Ha egy folytonosan politikai vitákat szító tagnak leírom, hogy kérem, gondolkozzon el azon, ez a megfelelő közösség-e a számára, akkor nem gondolom a sorok közé, hogy nem látom őt szívesen, és a köztünk lévő bizalomra alapozva azt remélem, hogy ő sem olvassa ki ezt belőle. Hanem elgondolkozik azon, hogy „igen, én tényleg minden politikai kérdésre ugrom, de ha a Moly szabályzata ezt tiltja, mert békétlenséget szül az amúgy más témában könnyedén elcsevegő tagok között, akkor inkább elkerülöm ezeket a vagdalkozásokat, megtartom a tagságomat és máshol állok ki az ügyemért”. A világ tud ennyire egyszerű is lenni, ha kellő emberséggel tekintünk rá. Megfontolandó Luther-utánérzés: „Az különösen szép és nemes erény, ha valaki mindent, amit mástól hall, javára magyaráz…”

Nem is tudok olyan, a Molyt érintő konfliktusról, amelynek az alapja ne ennek a bizalmi kapcsolatnak a megingása lett volna. Akármelyik oldalról. Ha valaki nem hiszi el, hogy egy moderátor igazat mond neki, akkor ezzel máris egy repedés kerül közénk azáltal, hogy nem bízik bennünk. Ha valaki nyilvánosan kijelenti, hogy keresztbe tesz a Molynak, akkor pedig a mi bizalmunk olvad el az ő irányában. Mivel mindenkit nyitott szívvel fogadunk, ezért általában sokáig tart, amíg elfogy az induló bizalom, de ha ez megtörtént, akkor megkérjük az adott tagot, hogy mondja el nekünk végre a velünk kapcsolatos problémáját, mert enélkül nem folytatható tovább ez a kapcsolat. – Tartsd be a közösségi irányelveket, szólj nekünk, ha valami gondod van, és ne mondj olyat rólunk, amit nem mondanál, ha éppen barátokként kávéznánk valahol – mindössze ennyi kell, hogy részünkről töretlen maradjon a bizalom.

Sokáig nem öltött határozott alakot, hogy mi is a molyos tagság mögött húzódó modell. Az az elméleti váz, amely megmagyarázza, hogy kinek ideális, és kinek nem való az oldal. Végül a bizalom lett a kulcsszó, mert ez mindenre magyarázatot ad. Én vezetem a Molyt, úgyhogy nincs kinek továbbpasszolni a labdát: korábban kellett volna foglalkoznom ezzel a kérdéssel, mielőtt még pár taggal kölcsönösen elveszítjük a bizalmat egymás iránt, és úgy kell döntenem, hogy enélkül nem lehetséges a Moly-tagságuk megtartása. Szomorú vagyok emiatt, de e fogalom köré már jól lehet építkezni a továbbiakban. Ha valakinek kérdése vagy más mondanivalója van, akkor az Üzenet a Molynak oldalon bármilyen problémával megkereshet minket, megköszönjük.

Eredetileg terveztem arról is írni, hogy miért is az Üzenet a Molynak oldal a velünk való kommunikáció elsődleges formája, de az általunk alkalmazott menedzselési módszertan kifejtése szintén elég hosszúra sikerülne. De mivel megvan köztünk a bizalom, úgy gondolom, elhiszed nekünk, hogy jelenleg ez elég jó megoldásnak számít.

UPDATE: Bár fentebb leírtam már, hogy felesleges a sorok között olvasni, mert én nem gondolok oda semmit, néhányan félreértették az utolsó bekezdésemet, úgyhogy e szabadkozás kíséretében és az egyszerűség kedvéért átírom.

Szomorú vagyok, ha valaki itt hagyja a Molyt, mert nem érzi úgy, hogy ez az oldal a megfelelő számára. Ez kicsit mindig olyan érzés, mintha nem adtunk volna elég okot a bizalomra. Ugyanakkor bizodalommal tölt el, hogy azok, akik csak kósza rosszhírek alapján jutnak el ide, ennek ellenére – körülnézve a Molyon – mégis nagy számban döntenek a regisztráció mellett. Jó molyolást!