Merítés 2020 novemberéből

>!

Megjelent 2020 tizenegyedik Merítése.

Ez az év alighanem mindannyiunkat próbára tett, és új kihívások elé állított. Így az év vége közeledtével talán visszatekintünk a 2020-as esztendőre, és hálát adunk mindazért, amink van. A megpróbáltatások idején hajlamosak lehetünk megkeseredni, pedig ilyenkor a legfontosabb az a bizonyos pozitív hozzáállás, hogy megbirkózhassunk azokkal a nehézségekkel, amelyek ebben a faramuci 2020-as évben kijutottak nekünk.

Mostani számunkban ismét jelentkezik Kopogtatás nélkül című pszichológiai rovatunk, @stippistop szerkesztésében. Sci-fi rovatunkban @csartak többek között a Zsoldos Péter-díjjal és a tudományos-fantasztikus irodalom egyéb aktualitásaival is megismertet minket, a _Sikerkönyvek_ből pedig @Röfipingvin jóvoltából megtudhatjátok, mely könyvek a legnépszerűbbek mostanában a molyok körében. A Tudomány hasábjain @Ibanez ezúttal ismeretterjesztő könyveket válogatott nekünk, olyan izgalmas témákról, mint például a csillagászat, vagy Steve Jobs élete és munkássága, s végül, de nem utolsósorban MolyMazsolázó című, gyermekirodalmi rovatunkban @PTJulia a karácsonyra készülődéshez és az év végi bekuckózáshoz ajánl könyveket.