Merítés 2017 júniusából

>!

Megjelent 2017 hatodik Merítése.

„Immáron javában tombol a nyár – a szerkesztőségünkben is, egyikünk-másikunk már szabadságát tölti, de ettől függetlenül – a kimaradt rovatokat is kompenzálandó – 3 rendhagyó, vendégrovattal is készültünk. A Merítés-díj gyermekirodalom kategóriájáról ki más is készíthetne nekünk egy remek összefoglalót, mint @meseanyu! Címlapképünk is ehhez a rovathoz kapcsolódik. A díj az idei évben ifjúsági irodalom kategóriával bővült (az a kivételes helyzet áll fenn, hogy a nagytestvér a fiatalabb), a zsűrizés első szakasza ott is lezárult, közzétették a listájukat. Munkájukról, a választott és a kimaradt könyvekről készült karcokat gyűjtötte @AniTiger egy csokorba. Szintén neki köszönhetjük egy igazán fontos évforduló megünneplését is, ő volt az ötletgazdája és szerkesztője annak a rovatnak, amely az első Harry Potter kötet 20. évfordulója előtt tiszteleg. A HP-sorozatnak hatalmas rajongótábora van és sokakat valóban olvasásra szoktatott, megszerettette az olvasást magát. Ezért hát hajtsunk fejet J. K. Rowling előtt! A rovatot nem csupán HP-fanoknak ajánlom, csuda érdekes dolgok vannak benne, majd meglátjátok!"