Kései/korai évértékelő

>!

Idén elmaradt a januári évértékelő, pedig néhány izgalmas adat már év eleje óta várja, hogy megosszam. 2015-öt azzal zártuk, hogy a Moly havi látogatóinak a száma meghaladta a félmilliót, tavaly decemberben pedig ugyanez a mutató elérte a 600.000 főt. A tavalyi és az idei októberi adatokat összevetve pedig 26%-os növekedés látszódik, így várhatóan idén decemberben 700.000 fölé nő a havi látogatók száma.

Felemelő érzés, hogy ennyi látogatónak tud a Moly hasznos információkkal szolgálni könyvekről – legyen szó akár értékelésekről, akár beszerzési lehetőségekről. Jelenleg több mint 5.000.000 olvasás és 2.000.000 értékelés található a rendszerben, és nemcsak újabb és újabb partnerekkel bővítettük a boltajánló listánkat, de a molyok is több mint 120.000 könyvet kínálnak eladásra. A Molynak ez a része szinte észrevétlenül lett ilyen nagy.

Ebből is látszódik, hogy tennivaló van elég. Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztunk azzal is, hogy az oldal gyors legyen. A rendszer most csaknem négyszer olyan gyorsan szolgálja ki a kéréseket, mint korábban, és az optimalizációnak köszönhetően olyan régi vágyak is megvalósulhattak, mint a címkék szűrésének továbbfejlesztése a „vámpíros, de nem romantikus” irányba.

2016-ban összesen 1743 bejegyzés került be a fejlesztéseket tároló verziókezelő rendszerbe, azaz átlagosan minden munkanapra 6,84 fejlesztés jutott. De itt kell megemlítenem a Moly szerkesztőinek és adminjainak kiváló munkáját is, ők tavaly 328.222 szerkesztési feladatot végeztek el (1287,22 feladat/munkanap), és 5222 üzenetet írtak tagoknak (20,48 üzenet/munkanap). A Moly napról napra egyre jobb lesz.

Két éve azt írtam: „Ma már nehéz lenne elképzelni az olvasás reneszánszát a Moly nélkül.” Hogy mennyire így van ez, azt a következő szám is mutatja: 2016-ban 96.778 olvasásért járó kitüntetés lett kiosztva, vagyis a Moly olvasásra történő rábeszélőkészsége is remekül vizsgázott (idén ez a szám is 100.000 fölött lesz).

Erre a mostani évértékelőre egyetlen üzenetem maradt még: Olvass többet! Jó könyvek ezrei várják, hogy a kezedbe vedd őket. Mi segítünk.

— Bence