!

Zsedényi Csaba

KatalógusnévZsedényi Csaba

Könyvei 1

Zsedényi Csaba: Kulcs a nőkhöz – Hódítási és párkapcsolati ismeretek férfiaknak

Népszerű idézetek

virrasztó>!

Egy kísérlet során felnőtt embereknek azonos videofelvételt mutattak, amin egy 9 hónapos csecsemőt egy varázsdobozból kiugró rémisztő figurával megijesztettek. A csecsemő reakcióját kellett megítélniük. Egy részük úgy tudta, a csecsemő Dana, tehát kislány. A másik csoportnak pedig azt mondták, hogy Dávid, azaz kisfiú. Akik azt gondolták, kislányt látnak, jellemzően úgy gondolták, „félelem” jelent meg a csecsemőn. Akik pedig azt hitték, kisfiút látnak, „dühöt/haragot” mondtak. Azaz már egy 9 hónapos csecsemő esetében is az a hozzáállás, hogy a nőket védeni és támogatni kell, míg a férfiakat meg kell szelídíteni.

157. oldal

miss_antrophy>!

Sajnos az emberi viszonyokat, így a párkapcsolatokat is a kommunikációs problémák megléte mellett amúgy sem az önzetlen szeretet jellemzi. Sokkal inkább egyfajta üzleti viszonyról van szó. A felszín alatt a legtöbb embernek a következő a hozzáállása: Ha a másik megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik és elvárásomnak megfelelően viselkedik, valamint minél többször azt teszi, ami számomra kellemes, akkor cserébe szeretem. Ha nem, akkor ellenséges vagy közönyös leszek. Azt hisszük a másikat szeretjük, közben csak magunkat a másikban.

15. oldal

Mircsi>!

Mert egy nő akkor nyer igazàn, ha végre megadhatja magàt valakinek. Egy férfinak, aki sok szempontból erősebb nàla, és aki nem él vissza ezzel. Akire tàmaszkodhat bizonyos helyzetekben, de ettől még mindketten egyenrangúak és egyformán értékesek.

15. oldal

miss_antrophy>!

Aki nem változtat magán és azon, amit tesz, az nem várhat jobb eredményt, mint amilyet jelenleg elér.

3. oldal

miss_antrophy>!

[…] Inkább olyan ez, mint amikor a sivatagban két napja víz nélkül bolyongó ember bármilyen folyadékot elfogad, és nem nézi, hogy szennyezett csapvizet, vagy 100%-os gyümölcslevet kap. A férfiak, a sivatagban bolyongva, jobb híján néha belekóstolnak a szennyezett csapvízbe (szex), a szomjúság és a délibábok hatására a 10%-os almalének örök hűséget esküsznek (házasság), holott csak a legalább 50%-os ananászlé lenne az, amivel hosszútávon elégedettek lennének. Ezután milyen választási lehetőségük marad: vagy szakítanak, vagy beletörődve helyzetükbe, együtt maradnak egy boldogtalan párkapcsolatban. […] Ha nem hiszed, kérdezd meg a házas barátaidat néhány sör után: szívesen együtt maradnának-e továbbra is a feleségükkel, ha nem lennének gyerekeik.

12-13. oldal

miss_antrophy>!

Egy nő akkor nyer igazán, ha végre megadhatja magát valakinek. Egy férfinak, aki sok szempontból erősebb nála, és aki nem él vissza ezzel. Akire támaszkodhat bizonyos helyzetekben, de ettől még mindketten egyenrangúak és egyformán értékesek.

15. oldal

miss_antrophy>!

Léteznek szociológiai elméletek, amelyek az ösztönvilágunk részeként jelenlévő félelemként magyarázzák ezt. A törzsi viszonyok között, amikor kis létszámú közösségben élt az ember, amelyet az erős főnök vezetett, az életével játszott az, aki rosszul mérte fel a viszonyokat. Ha a meglévő 5-10 szabad lány közül valamelyiket megközelítette, kihívhatta az erőseb férfiak haragját. Ha ez nem is történt meg, de a megközelített lány elutasította, a többi lány szemében azonnal értéktelenné vált; hiszen kinek kell valaki, aki másnak nem jó. A kis közösségek ezen szabályai később a falvakban élőkre is vonatkoztak.

22. oldal

miss_antrophy>!

Végtelen számú lánnyal próbálkozhatsz megismerkedni. Ha egy kis vidéki faluban laksz, akkor is könnyebb ma utazni, mint régen; az internetes társkeresők segítségével pedig a szobádból tudsz lányokkal kapcsolatot teremteni. Ha végtelen számú lánnyal van lehetőséged megismerkedni, ez azt jelenti: egy lánynál ugyan csak egy esélyed van, de ha nem jön össze, mindig van másik, tehát soha nem tudod véglegesen elrontani az életed. Akárhányszor megpróbálhatod újra, akárhányszor kipróbálhatsz és gyakorolhatsz bármilyen általad elképzelt ismerkedési módot vagy szöveget. Ma már igazából nincs veszítenivalód. Csak akkor veszíthetsz, ha semmit nem is próbálsz tenni.

24. oldal

miss_antrophy>!

Oda kell menned a lányhoz, mert valószínűtlen, hogy ő váratlanul megközelít. Azaz csak nyerhetsz, csak jól jöhetsz ki az odamenésből! Bármit csinálsz, bármilyen gyenge módon, és bármilyen dumával.

26. oldal

miss_antrophy>!

Ha eddig bárki azt mondta nekem, hogy ő képtelen megszólítani egy lányt, akkor én a következőt szoktam kérdezni: „Ha adnék neked egymilliárd forintot azért, hogy odamenj ahhoz a topmodell-külsejű lányhoz, oda tudnál menni?”. A válasz minden esetben igen volt. A végső érvemet még soha nem is kellett bevetnem: „És ha pisztolyt fognék a halántékodhoz, akkor képes lennél?” (Mégiscsak jobb valami pozitív dologgal rávenni valakit valamire, mint negatívval.) Tehát képes vagy rá, hogy a gondolatvilágod segítségével uralkodj az akaratodon, a cselekvéseiden, és a célod eléréshez – az érzelmeidben meglévő félelmek és egyéb frusztrációk ellenére is – azt tedd, amit akarsz.

28. oldal