

Zelk Zoltán magyar
1906. december 18. (Érmihályfalva, Osztrák-Magyar Monarchia) – 1981. április 23. (Budapest)
Nem | férfi |
---|---|
DIA | pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/zelk-zoltan |
Életrajz |
Könyvei 65
Kapcsolódó sorozatok: Zelk Zoltán művei · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Már tudok olvasni! Móra · Nagy magyar mesemondók Unikornis · Harminc Év Magvető · Poesis Hungarica · A magyar költészet kincsestára Unikornis
Fordításai 1
Antológiák 69
Róla szóló könyvek 7
Népszerű idézetek




Este jó, este jó…
Este jó, este jó,
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül,
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár,
mégse szomorú.
Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok…
Ki emel, ki emel,
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül, és ott ülök
az ölében én.




Negyedórai megfigyelés után már tudtam, hogy mi a futball.
Hát ez kétségtelenül nagyszerű valami. Először is kell hozzá tízezer ember, akik a tribünön állnak vagy ülnek és ordítoznak másfél óra hosszat. Néha abbahagyják az ordítozást és pofozkodnak. Aztán eltörik egymáson ernyőjüket és sétabotjukat. Ilyenkor azt hiszi az ember, hogy haragszanak egymásra, holott nagyszerűen megértik egymást, mert egy perc múltán már egyszerre ordítják mindnyájan:
– Hülye! Hülye!
Aztán kell még ehhez a szép sporthoz három civil. Két zászlós és egy fütyülős. Aztán egy emberfej nagyságú bőrlabda és huszonkét fiatalember, akik szaladnak a labda után, és bosszantásul elrúgják egymás orra elől. Ha ez nem sikerül, egymás lábait rúgják, de néha akkor is, ha sikerül.
Én így láttam. Ez a futball.
Egy kezdő drukker kalandjai
Zelk Zoltán: Nappali menedékhely Prózai írások 1927–1955




„Az erdőben három szörnyek, puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák, nem láttál még ilyen csodát!”
Szedte lábát a vadász is, eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta: most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek, sohase vadászik többet.
Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben…




Alszik a szél, föl se kelt,
olyan kedve van ma,
a vihar is lehevert,
a szél öreganyja.
Alszik az egész család,
nem fut a szellő sem –
mitől csörren hát az ág,
levél mitől zörren?
Nem egyébtől, két madár
röpül éppen erre,
az egyik a hársra száll,
a másik a cserre.
Jó a hárs is, a cser is
a fáradt madárnak,
azon is, meg ezen is
pihenőt találnak.
Éppen arra jártam én,
fák alatt megállva,
hallgatóztam, vártam én:
fütyül-e madárka?
Megértettem a szavuk,
ha „csúrr” volt, ha „csírr” volt,
tanum reá a kakukk,
szóról szóra igy volt:
– Honnét, szomszéd?
– Ahol voltam, onnét!
– Mit evett?
– Eleget!
– Mi jót?
– Hernyót!
– Hány volt?
– Egy volt!
– És még?!
– Kukacot!
– Mennyit?
– Hatot!
– Hát még?
– Legyet!
– Hányat?
– Hetet!
– Mást még?
– Pondrót!
– Sok volt?
– Nyolc volt!
– Jó volt?
– Jó volt!
Hallgattam volna tovább
ezt a párbeszédet,
de hirtelen akkorát
fújt a szél! fölébredt!
A vihar is vele kelt
s húga is, a szellő –
ezer levél útra kelt,
szinte szállt az erdő!
Az égen egy felleg állt,
dézsa a kezében
s mint aki csak erre várt,
ránk öntötte éppen!
Megáztak a madarak,
megázott a szél is,
szedhettem a lábamat,
bőrig áztam én is!
Alszik a szél - 33-34.o.