Tudástár

>

Závada Péter (Budapest, 1982. június 8. –) magyar költő, drámaíró, zenész.

Tanulmányai

Závada Pál

1982. június 8-án született Budapesten Závada Pál író és Gyetvai Ágnes (1952–1991) művészettörténész első és egyetlen gyermekeként. Gyermekkorát Budapesten töltötte. 2001-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 2001 és 2003 között a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem közgazdász-tanár szakos hallgatója volt. 2009-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett angol-olasz szakos diplomát (Angol–Amerikai Intézet és Romanisztikai Intézet). 2015-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett színháztudományi diplomát. 2016-tól kezdve az ELTE Esztétika Doktori Iskola doktorandusza, 2022-ben ledoktorált, disszertációját a "Kortárs színházi tapasztalat fenomenológiai közelítései Edmund Husserl elméletei alapján" címmel írta, azóta esztétikát tanít. 2023-ban doktorrá avatták.

Irodalmi pályafutása

Kemény István · Borbély Szilárd

Závada Péter: Ahol megszakad
Závada Péter: Mész

Závada Péter: Ahol megszakad · Závada Péter: Mész

2009-ben a Jelenkorban jelentek meg először versei, azóta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. Verseit többek között az Élet és Irodalom, az Alföld, a Holmi, a Műút, az Ex Symposion, a Pannonhalmi Szemle, a Zempléni Múzsa, a Szkholion, a Bárka és a Helikon közölte. Első verseskötete Ahol megszakad címmel a Libri Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben, amiért 2013-ban Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték, ahol bejutott a zsűri által legjobbnak ítélt három végső jelölt közé. 2013-ban részt vett a berlini International Poesie Festivalon, ahol Kemény Istvánnal és Borbély Szilárddal olvasott fel. Második verseskötete 2015-ben Mész címmel jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, amiért második alkalommal is Horváth Péter irodalmi ösztöndíjra jelölték, ahol szintén bejutott a zsűri által legjobbnak ítélt három jelölt közé.

Závada Péter: Roncs szélárnyékban
Závada Péter: Je suis Amphitryon

Závada Péter: Roncs szélárnyékban · Závada Péter: Je suis Amphitryon

2016-ban Örkény István drámaírói ösztöndíjat kapott. 2017-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült. 2017-ben megjelent harmadik, Roncs szélárnyékban című verseskötete a Jelenkornál. 2017-ben neki ítélték a Horváth Péter irodalmi ösztöndíjat, melynek köszönhetően 2018 nyarán egy hónapot töltött a berlini Literarisches Colloquium Berlinben. 2018-ban Je suis Amphitryon című drámájáért, mely szintén a Jelenkornál jelent meg, Szép Ernő-különdíjban részesült. 2018-ban Iphigeneia továbblép című szövegével harmadik helyezést ért el az Alföld folyóirat Határ-pályázatán. 2019-ben meghívást kapott Rotterdamba, Európa legnagyobb költészeti fesztiváljára, a Poetry International-ra. 2020 januárjában ösztöndíjas volt Stuttgartban, a Schloss Solitude-ben. 2012-től fennállásáig (2019) a József Attila Kör tagja. Verseit angol, német és román nyelvre fordították le.

Színházi pályafutása

Molière

2010 óta folytat színpadi szerzői és dramaturgiai tevékenységet. 2010-ben a Merlin Színházban működő Spidron színi társulat házi szerzője volt. 2012-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem és Kovács D. Dániel rendező szakos hallgató számára írt vizsgadarabot, Molière Versailles-i rögtönzésének parafrázisát. 2013-ban a Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál (Divadelna Nitra) Parallel Lives pályázatára Reflex címmel írt drámát, amelyet Kovács. D. Dániel rendezésében Bodó Viktor Szputnyik Hajózási Társasága mutatott be Nyitrán, Budapesten, Strasbourgban, Toruńban és Drezdában.

2014-ben a Krétakör Korrupció című előadásához írt dalszövegeket, amit Gulyás Márton rendezésében mutattak be. Ugyanebben az évben szintén a Krétakör A párt című előadásához fordított dalszövegeket, amit Schilling Árpád rendezésében mutattak be. 2014-ben operalibrettót fordított Astor Piazzola Maria de Buenos Aires című művéből készült A nagyvárosok Máriája című előadáshoz, melyet a Katona József Színház Sufnijában mutattak be Láng Annamária főszereplésével Rába Roland rendezésében. 2014-ben dramaturgként működött közre a Tünet Együttes Voyager 3 – Mission is possible című előadásában, amit a Jurányi Közösségi Házban mutattak be Szabó Réka rendezésében.

William Shakespeare · Nádasdy Ádám

William Shakespeare: Ahogy tetszik

William Shakespeare: Ahogy tetszik

2015-ben a Hair című musical dalait fordította a Mohácsi János és Mohácsi István Belvárosi Színházban rendezett előadásához. Ugyanebben az évben dalszövegeket írt a Krétakör A harag napja című előadásához, amelyet Schilling Árpád rendezett. 2016-ban William Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját dolgozta át Nádasdy Ádám fordítása alapján, amit Kovács D. Dániel rendezésében mutattak be a Katona József Színház Kamrájában.

Nádasdy Ádám

2017-ben Ascher Tamás rendezésében a Katona József Színház nagy színpadán mutatták be Moliére A nők iskolája című vígjátékából készített színpadi átiratát. 2017-ben a Vígszínházban szintén Kovács D. Dániel rendezésében mutatták be az eredetileg Nádasdy Ádám által fordított és az előadás kedvéért Fekete Ádámmal közösen átdolgozott Szentivánéji álom-átiratát. 2017-ben a Budapesti Operett Színházban librettót írt a Csárdáskirálynő Broadway-verziójához, a Riviera Girlhöz, melyet Kerényi Miklós Gábor rendezett. Ugyanebben az évben az Operettben Szenteczki Zita rendezésében bemutatták a Lázár Ervin regénye alapján készült Szegény Dzsoni és Árnika című zenés darabot, melynek a dalszövegeit írta.

2017-ben ismét a Vígszínházban dolgozott, ahol Georges Feydeau Egy éj a Paradicsomban című darabját Mátrai Eszter Diánával közösen dolgozták át Michal Dočekal rendező előadásához. 2017-ben a Vígszínház Pesti Színházában közreműködött a Rudolf Péter rendezte Shakespeare-dráma, a Lóvátett lovagok előadásszövegének elkészítésében. 2017-ben a K2 társulatával New Yorkba utazott, hogy interjúkat készítsen az '56-os forradalom idején Amerikába emigrált magyarokkal, mely anyagból aztán 2017-ben a Szkéné színpadán, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében Holdkő címmel mutatták be dokumentarista színdarabját.

Závada Péter: Je suis Amphitryon

Závada Péter: Je suis Amphitryon

2018-ban a Radnóti Színház felkérésére szövegíróként dolgozott az Andrei Şerban rendezte III. Richárdban, mely alakításért 2018-ban, a 39. Kritikusdíj-átadón Alföldi Róbert kapta a legjobb férfi főszereplő díját. 2018-ban Fehér Balázs Benővel és Bíró Bencével a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház számára készítették el, Georges Feydeau A hülyéje című drámája alapján, A balek című előadást. 2018-ban Székely Kriszta rendezésében, Szabó-Székely Árminnal együttműködve Homérosz Odüsszeiája alapján megírták az Ithaka című előadás színpadi szövegkönyvét. 2018-ban a budapesti Trafó színpadán Geréb Zsófia rendezésében és Varga Zsófia dramaturg közreműködésével bemutatták önálló drámáját, a Je suis Amphitryont. 2018-ban két előadás létrehozásában is közreműködött az Operett Színházban, ahol Szenteczki Zita felkérésére dalszövegeket írt Maurice Maeterlinck A kék madár című drámájához, valamint angolról magyarra fordította a Béres Attila rendezte Carousel librettóját.

2019-ben dramaturgként dolgozott Szabó Kimmel Tamás Széttépve című önálló estjén, melyet Novák Eszter rendezett a Belvárosi Színházban. Ezt követően állandó zenésztársával, Ratkóczi Hubával dalokat írtak a Magács László által rendezett Tizenkét szék című előadáshoz. 2019 szeptemberében az Örkény Színházban, Bodó Viktor rendezésében bemutatták A Kertész utcai Shaxpeare-mosót, melynek a szövegkönyvét készítette.

Zenei pályafutása

Zenei pályafutása több, mint húsz évet ölel fel. 1996-ban Süveg Márkkal (Saiid) megalapította az Akkezdet Phiai együttest. Első lemezük 2004-ben jelent meg Akkezdet címmel a WacuumAirs független lemezkiadó gondozásában, amely bekerült a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe. A második duplalemez hat évvel később, 2010-ben jelent meg Kottazűr címmel a DDK gondozásában. 2016-ban az Akkezdet Phiai a VIVA TV által szervezett Magyarország Legjobb Rapperei szavazáson az első helyen végzett. 2016-ban trAnzKaPHka: kastély címmel önálló, hat számos szólólemezt jelentetett meg.

Művei

Könyvei

Závada Péter: Ahol megszakad
Závada Péter: Mész
Závada Péter: Roncs szélárnyékban
Závada Péter: Je suis Amphitryon
Závada Péter: A muréna mozgása

Závada Péter: Ahol megszakad · Závada Péter: Mész · Závada Péter: Roncs szélárnyékban · Závada Péter: Je suis Amphitryon · Závada Péter: A muréna mozgása

Antológiák

  • Szép versek 2013, Magvető, 2013
  • Szép versek 2014, Magvető, 2014
  • Szép versek 2015, Magvető, 2015
  • Szép versek 2016, Magvető, 2016
  • Szép versek, 2017, Magvető, 2017
  • Szép versek, 2018, Magvető, 2018
  • Grand Tour, szerk.: Federico Italiano, Jan Wagner, Carl Hanser Verlag, 2019
  • All Over Heimat, szerk. Matthias Engels, Thomas Kade, Thorsten Trelenberg, Stories and Friends, 2019
  • Dies wird die Hypnose des Jahrhunderts, Szerk. Orsolya Kalász, Peter Holland, Klak Verlag, 2019

Drámái

Závada Péter: Je suis Amphitryon

Závada Péter: Je suis Amphitryon

  • Reflex, 2013, rendező: Kovács D. Dániel
  • Holdkő, 2017, rendező: Benkó Bence és Fábián Péter
  • Je suis Amphitryon, 2018, rendező: Geréb Zsófia
  • Én, Iphigénia, 2019, rendező: Gryllus Dorka, Soós Attila, Spáh Dávid, Sándor Dániel Máté
  • A széplélek, 2021, rendező: Geréb Zsófia

Előadásszövegei

Molière · William Shakespeare · Nádasdy Ádám

William Shakespeare: Ahogy tetszik
William Shakespeare: Szentivánéji álom
William Shakespeare: Lóvátett lovagok
William Shakespeare: III. Richárd

William Shakespeare: Ahogy tetszik · William Shakespeare: Szentivánéji álom · William Shakespeare: Lóvátett lovagok · William Shakespeare: III. Richárd

  • Molière: Versailles-i rögtönzések, átdolgozás, 2012, rendező: Kovács D. Dániel
  • Korrupció, dalszövegírás, 2014, rendező: Gulyás Márton
  • A párt, dalszövegfordítások, 2014, rendező: Schilling Árpád
  • Astor Piazzola: A nagyvárosok Máriája, operalibretto fordítás, 2014, rendező: Rába Roland
  • James Rado, Gerome Ragni: Hair, dalszövegfordítások, 2015, rendező: Mohácsi János
  • A harag napja, dalszövegírás, 2015, rendező: Schilling Árpád
  • William Shakespeare: Ahogy tetszik, átdolgozás, Nádasdy Ádám fordítása alapján, 2016, rendező: Kovács D. Dániel
  • Moliére: A nők iskolája, színpadi szöveg átírás, 2017, rendező: Ascher Tamás
  • William Shakespeare: Szentivánéji álom, átdolgozás, Nádasdy Ádám fordítása alapján, Fekete Ádámmal közösen, 2017, rendező: Kovács D. Dániel
  • Kálmán Imre, P.G. Wodehouse, Riviera Girl, 2017, rendező: Kerényi Miklós Gábor
  • Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika, dalszövegek, zene: Szirtes Edina Mókus, 2017, rendező: Szenteczki Zita
  • William Shakespeare: Lóvátett lovagok, színpadi szöveg Mészöly Dezső fordítása alapján, 2017, rendező: Rudolf Péter
  • Georges Feydeau: Egy éj a Paradicsomban, színpadi szöveg átírás, Mátrai Eszter Diánával közösen, 2018, rendező: Michal Dočekal
  • William Shakespeare: III. Richárd, előadásszöveg átírás, 2018, rendező: Andrei Şerban
  • Georges Feydeau: A balek (A hülyéje), Bíró Bencével és Fehér Balázs Benővel közösen, 2018, rendező: Fehér Balázs Benő
  • Ithaka, színpadi szövegkönyv Homérosz Odüsszeiája alapján, Szabó-Székely Árminnal közösen, 2018, rendező: Székely Kriszta
  • Maurice Maeterlinck: A kék madár, dalszövegek, 2018, rendező: Szenteczki Zita
  • Rodgers and Hammerstein, Carousel, dalszövegfordítás, 2018, rendező: Béres Attila
  • Ilf-Petrov: Tizenkét szék, dalszövegek, 2019, rendező: Magács László
  • A Kertész utcai Shaxpeare-mosó, színpadi szövegkönyv, 2019, rendező: Bodó Viktor

Dramaturgiai munkái

  • Tünet Együttes: Voyager 3 – Mission is possible, 2014, rendező: Szabó Réka
  • Széttépve, 2019, rendező: Novák Eszter

Lemezek

  • Akkezdet Phiai: Akkezdet, 2004
  • Akkezdet Phiai: Kottazűr, 2010
  • trAnzKaPHka: Kastély, 2016

Díjai

  • Horváth Péter irodalmi ösztöndíj (jelölés) (2013)
  • Horváth Péter irodalmi ösztöndíj (jelölés) (2015)
  • Örkény István drámaírói ösztöndíj (2016)
  • Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2017)
  • Horváth Péter irodalmi ösztöndíj (2017)
  • Szép Ernő-jutalom (2018)
  • Látó-nívódíj (2018)
  • Versum-díj (jelölés) (2019)
  • Alföld folyóirat Határ-pályázata, harmadik helyezés (2019)
  • Halász Péter díj a Kertész utcai Shaxpeare-mosóért (2020)
  • Libri irodalmi díj (jelölés) (2022)

Interjúk