!

Závada Pál magyar

Pál Závada

1954. december 14. (Tótkomlós) –

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Závada_Pál
DIAhttps://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/zavada-pal

Könyvei 19

Závada Pál: Jadviga párnája
Závada Pál: Egy piaci nap
Závada Pál: Milota
Závada Pál: A fényképész utókora
Závada Pál: Idegen testünk
Závada Pál: Hajó a ködben
Závada Pál: Természetes fény
Závada Pál: Kulákprés
Závada Pál: Harminchárom szlovák népmese
Korniss Péter – Závada Pál: Egy sor cigány

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magyarország felfedezése (II.) · A Színház folyóirat drámamellékletei

Antológiák 8

Fábri Péter – Hegedűs D. Géza – Radnai Annamária (szerk.): Rivalda 2011
Keresztury Tibor (szerk.): A szabadság színes ceruzái
Menyhért Anna (szerk.): Kortárs irodalmi olvasókönyv I–II.
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 1998
Réz Pál (szerk.): Körkép 2000
Nagy Gabriella – Keresztury Tibor (szerk.): Eurovízió
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 2001
Körmendy Zsuzsanna (szerk.): Körkép 1997

Felolvasásai 1

Závada Pál: Jadviga párnája

Róla szóló könyvek 1

Vámos Miklós: Kedves kollégák I-II.

Népszerű idézetek

>!
cseri P

Miért nem tudja példának okáért fölfogni azt egy férfi, hogy nem csupán őneki támadhat kedve félrevonulni a világ elől, végre nem kötelezve lenni arra, hogy az embert rabtartói (kivált a hozzá tartozó családtagok és gyermekek) kényükre-kedvükre rángathassák a kívánságaik és kényelmük szerint zsinóron? Átérezni, hogy milyen áldással teli jó lehet az egyedüllét nyugalma egy nőnek, és ezért egyszer-egyszer megadni neki ezt!

253. oldal

>!
neko

Különben az ember a legtöbbet a világon a párnáját öleli.

1 hozzászólás
>!
Csabi P

Érdekes, hogy jobban emlékszem arra, mi volt látható azon a képen, amely aztán elveszett, mint a történteknek azokra a valóságos elemeire, amelyek közt a szóban forgó képet exponáltam.

133. oldal

>!
robinson P

Az ember hagyja csak békén az olyan folyamatokat, szokta mondogatni Artúr, amelyek maguktól egészen jól működnek, ám ha belepiszkálunk, el is akadhatnak.

109. oldal

>!
cseri P

Anyám átkainak kénkőbűzében és menyasszonyom kámforszagában támadt föl hát a mi szerelmünk rozmaringos illata.

8. oldal

>!
Tilla

Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megérinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk.
Egyetlen társas kivétel a tánc. Nyilvános formájában olyan társaságilag „természetes” viselkedést ír elő, mintha csak üdvözölnél valakit, pár szót váltanál vele, s akár ha ágyazáskor dunnát ölelnél át, vagy boltban ruhát simítanál sietve magadhoz próbálás végett. A szó itt felesleges, holott az, amihez most nyúlsz, amit fogdosol és melledre vonsz: élő, mozgó ember.
Rendszerint mégse történik egyéb, csak megérintünk egy kart, mint holmi lépcsőkorlátot, s izzadva megmarkolnak minket, akár egy összekötött szájú zsákot, toporgunk pár percet, és nem érzünk semmit. Baj nélkül, hamar túlesünk rajta, meghagyjuk a távolságot változatlanul, ritkábban megnöveljük, mondván, hogy vele se táncolunk többé.

333. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tánc
>!
dacecc P

Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani.

(első mondat)

1 hozzászólás
>!
bekadizajn

Szerintem nyugtot kell hagyni minden új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette, anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié.
Nem nyírbálhatom, nem gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz, aki majd továbbvándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.

134. oldal

>!
robinson P

– De tetszik tudni, mikor a németek beköltöztek hozzánk, a gettózás után ugye odakerültek a mi házunkba a Rosenstein Bélának a bútorai.
– Hogy kerültek azok oda?
– Elég nehezen, mert kézbe’ volt muszáj hazacipelnünk a férjemmel.

126. oldal

>!
robinson P

Pedig hát: Dehogyis bűnhődte meg ez a nép! A bűnhődés majd ezután jön csak.

250. oldal