William Shakespeare angol brit

Nem tudnám megmagyarázni, miért szeretem Shakespeare-t. Olyan, mit amikor kedvelek egy tanárt: nem minden egyes szavát értem, de a mondanivalója átjön, és ez a lényeg.

Ő a legjobb, wili?

Valaki egyszer azt mondta, Shakespeare már poros – hát én ezt a nevében is kikérem magamnak…

Drága William! Ha találkozunk ott fent, lesz egy-két szavam hozzád! <3

Tetszenek a drámái.

Nekem mindig is ő marad a drámák királya. Meg a vígjátékoké. Meg a… a lényeg, hogy ő SHAKESPEARE.

(Geothe Shakespeare-ről)
Emberei órák, számlapjuk van és kristályfoglalatuk; rendeltetésüknek megfelelően mutatják az idő múlását; ugyanakkor látható a kerék-és rugószerkezet is, amely hajtja őket".
(…)
A természet – mondhatnánk – csupán avégett alkotja újra és újra teremtményeit, hogy mindannyiszor megmutassa, mire képes egyetlen szerv, ha eljut tér- és időlehetőségeinek legvégső határáig. A tigris egyetlen tépőfogazat, az elefánt egyetlen hatalmas fogó-é tapogatóormány, a marha egyetlen összetett gyomor, a kutya négy lábra állított szaglószerv. Az embernél szellemi szinten ismétlődik ugyanez a folyamat: a zseni megszületésére gondolunk. Minden lángész valamilyen lelki potenciál túlnövése. Shakespeare csupa fantázia, Goethe csupa szemlélet, egyetlen, hatásos belső szem, Kantnál, mint kimerítően rámutattunk, az elméleti értelem volt meghökkentő dimenziókig fejlődött képesség, Bismarcknál pedig – a gyakorlati értelem. Schopenhauertől tudhatjuk meg, hogy mit értsünk ezen: „A tehetséges ember gyorsabban és helyesebben gondolkodik, mint a többiek; a zseni viszont egy másik világot lát maga előtt, mint látnak a többiek valamennyien, pedig csak ugyanabba néz bele mélyebben, amelyik előttük is van; mélyebben néz bele, mert fejében objektívebben, így pedig tisztábban és világosabban képzeli el”.
(…)
… a lángelmék nemcsak rejtett őrültek, hanem rejtett bűnözők is, és csak azért nem jutnak összeütközésbe a büntetőtörvényekkel, mert éppen lángelmék, és az alkotásba menekülhetnek. „Sohasem hallottam még olyan bűnről, melyet nem követhettem volna el” – mondja Goethe. Ez a költő lényege. Olyan bűn, melyet nem követhetne el, túl volna ábrázoló birodalma határain. De nem kell bűnöket elkövetnie, mert művészien is alakíthatja őket. Nagyon mélységes önbeismerés, talán mélyebb, mint ahogy ő maga is sejtette, ha Hebbel ezt írja: „Hogy Shakespeare gyilkosokat teremtett, ez volt a menekvése, ezért nem kellett neki magának is gyilkossá válnia.

(Egon Friedell: Az újkori kultúra története I-VI.)

Dárdarázogató Vilmos számomra mindig is egy furcsa szerző marad. Nem kedvelem különösebben, mert egyrészt a drámái (amit olvastam) messze túlértékeltek, túl kiszámíthatóak (mindenki meghal), és ezen az sem segít, hogy a legtöbb sztorit előtte nem írták meg sokan, mert akkor is megírták csak nem ismerjük. A vígjátékai ritkán viccesek mai szemmel nézve, számomra egészen érthetetlenek.
Az, hogy archetípusokat alkotott, amiket azóta is utánoznak, szerintem egyszerűen a jó lopások eredménye, hiszen a Rómeó-Júlia agyonismétlet sztorit, vagy a Vihar alapötletét nem ő találta ki, csak ő a legmesszebbi, akihez vissza tudunk nyúlni hozzá, mert előtte nem túl sok az írásos emlékünk.

„Shakespeare a teremtés fele”
Jóval többet tudott, mint amit a kora, vagy akár mi fel tudnánk fogni…

Mester, zseni. Nagyon kedvelem.