!

William Nicholson brit

1948. január 12. (Tunbrige Wells) –

Tudástár · 4 kapcsolódó alkotó · 13 film

KatalógusnévNicholson, William
Nemférfi
Honlapwilliamnicholson.com

Könyvei 20

William Nicholson: A Szél Dalnoka
William Nicholson: A Nagymester foglyai
William Nicholson: Rokon lelkek társasága
William Nicholson: Lángoló szél
William Nicholson: Anyaföld
William Nicholson: Slaves of the Mastery
William Nicholson: The Wind Singer
William Nicholson: The Society of Others
William Nicholson: Firesong
William Nicholson: The Secret Intensity of Everyday Life

Kapcsolódó sorozatok: Aramanth titka trilógia · Noble Warriors Trilogy angol · Wind on Fire angol · Összes sorozat »

Illusztrálásai 1

Margery Williams: The Velveteen Rabbit

Népszerű idézetek

Stone>!

Szerintem a szülők egyetlen igazi kötelessége a gyerekeik felé, hogy élvezzék az életet. Végül is életük derekán járnak, annak az életnek a derekán, amit nekünk is adtak, és ha nekik nem tetszik, miben reménykedjünk mi?

26. oldal

Lindóca>!

Vagy hallgass, vagy szavaid érjenek többet a csendnél.

21. oldal

Miestas>!

– Elvitték – közli.
Most már benzinkutasokra is utaznak?
– Mert könyveket olvas.
Kezd derengeni. A könyvek ötletet adnak. Az ötletek elgondolkodtatnak. Ha gondolkodsz, még felötlik benned, hogy a hatóságok talán nem a te, hanem a saját érdekeiknek megfelelően vezetik az országot.
– A televízióval nincs bajuk?
– Nincs hát. A televízióban csak az megy, amit ők akarnak. A televízió az emberek bébiszittere. Ha nézed a tévét, kisbaba vagy.

141. oldal

Morpheus>!

– Nézed a falat, saját gondolataid vannak. Nézed a televíziót, az állam gondolatait kapod.
– Ahonnét én jövök, nem így van. Nálunk az állam nem felügyeli a tévét.
– Ott a cégek gondolatait kapjátok, akik a pénzeteket akarják. Vagyis az ő nem-gondolataikat.

141. oldal

Kapcsolódó szócikkek: állam · televízió
Sárhelyi_Erika I>!

Az ember mindig olyan nőkre gerjed igazán, akik meg rá nem gerjednek. Ez persze rohadtul nem véletlen. Az elérhetetlen dolgok pont azért kívánatosak, mert esélyed sincs, hogy megkapd. Sőt mindenáron kerülni kell, hogy megkapd, amit akarsz. Kérd a holdat.

10. oldal

1 hozzászólás
Lindóca>!

Volt egyszer egy parasztember, aki egy házikóban élt egy bükkerdő szélén. A házikó nagyon pici volt: egy kis szoba, épp akkora, hogy a paraszt és a felesége tudott főzni, enni és üldögélni a tűznél a sarokba, és egy másik kis szoba, amit betöltött a magas oldalú ágy. A házikó előtt kiskertet ültettek, ahol nyaranta mályvarózsa nőtt, s kövekkel kirakott ösvény vezetett ki az útig. A házikó mögött egy csapás vágott át az erdőn egy krumpliföldre, ahol a paraszt krumplit termesztett eladásra. A paraszt reggel is és este is ezen a csapáson bandukolt végig, akár a tél fehér zúzmarája takarta, akár a nyár napsütése pettyezte. Májusban a levelek zölden izzottak, mint a hajnal, októberben a naplemente aranyszínében lángoltak. A krumpliföldben sok volt a kő, a krumplit elültetni, gondozni és felszedni kemény munka volt, és vajmi keveset hozott, de az almafa alatt az ólban azért mindig hízott egy disznó, és a fa ősszel almát adott.
Azután egy nap, ahogy a krumpliföldet ásta, a paraszt egy követ talált, ami éppen úgy csillogott, mint az arany. Elvitte a városba, ahol egy aranyműves azt mondta neki, ez bizony arany, s ha tovább ás, talán talál még. Arany volt a krumpliföldön. arany a hátsó udvarban, arany a kiskertben. A paraszt az aranyon munkásokat fogadott, és velük ásatta fel a földet, követve az aranytelért. Hamarosan eltűnt a krumpliföld, a kiskert a mályvarózsákkal, el a hátsó udvar disznóóllal és az almafával. Egyértelmű volt, hogy a házikó alatt is van arany, hát azt is fölásták. „Jaj, jaj, most hol fogunk lakni?”, kesergett a paraszt felesége, az egyre terebélyesedő árkokat látva. „Egyet se félj – mondta neki a paraszt-, már gazdagok vagyunk. Építünk magunknak egy sokkal nagyobb házat.”
Gazdagok voltak, hát építettek maguknak egy sokkal nagyobb házat. Közben az aranytelért követve az aranyásók felásták az egész házikót, kivágták a bükkfákat, felásták az erdőt és az egész környéket. Mire abbahagyták, a paraszt lett a leggazdagabb ember messze a földön, a feleségével egy hatalmas udvarházban laktak, aminek huszonnégy szobája volt és öt szolgáló, hogy traktálja őket. A krumpli termesztés és a favágás ideje véget ért.
Egy este a központi kazánnal fűtött ház tágas szalonjában üldögéltek, amikor így szólt az asszony a férjéhez: „Hiányzik a tűz.” „Igazad van.”, felelte a férje s építtetett egy kellemes kandallót az egyik sarokba. ahogy a házikóban is volt. Ez előtt ülve aztán a felesége azt mondta: „Ez a szoba olyan nagy, fázom benne.” „Igazad van.”, felelte a férje, s kisebbre vetette a szobát. Ezután viszont maga a ház tűnt túl nagynak. „Minek nekünk ennyi szoba? – kérdezte az asszony. – Ki nem állhatom az üres szobákat.” Úgyhogy lecsökkentették a szobák számát hatra: előszoba, nappali, konyha és három hálószoba. A két plusz hálószobát a szállóvendégeknek tartották fent.
„Hiányzik a kis almafánk”, mondta egy nap az asszony. Erre ültettek egy almafát a ház mögé, aztán csak a régi szép idők emlékére, építettek alá egy disznóólat, abba meg kerítettek egy disznót. Fogadtak néhány szállóvendéget, de az asszonyt nagyon felizgatta a dolog, s úgy döntöttek, ebből ennyi is elég volt. Nem sokkal később a szakácsról kiderült, hogy meglopja őket, kénytelen voltak elbocsátani. „Ne félj – mondta az asszony. – Majd én főzök, ahogy régen.” De nem szeretett maga lenni a konyhában, miközben férje a szomszédos, kényelmes kis szobában üldögél a kandalló mellett, úgyhogy átvitették oda a tűzhelyet, a mosogatót, meg a konyhaszekrényt. Most, hogy nem fogadtak vendégeket, nem volt értelme a vendégszobáknak, hát lebontatták.
„Tudod, mit? – mondta a parasztembernek a felesége. – Ez annyira hasonlít a házikónkhoz, hogy szeretnék ültetni egy kiskertet, mint régen.” Elkészült a kiskert, benne a kövezett ösvény, sőt még egy utat is építettek odébb, amibe belefutott az ösvény, és hogy az ablakon kinézve ezt lássák, mint annak idején, hát lebontatták az előszobát.
Mostanra a nagy háznak csak két szobája maradt, és annyira kiköpött mása volt a régi házikónak, az ember el se hitte volna, hogy nem azt látja. A paraszt meg a felesége sokkal boldogabbak voltak. „Valójában megvolt mindenünk, amit akartunk – mondogatták egymásnak –, csak nem tudtunk róla. Megköszönhetjük az aranynak, hogy megtanított minket arra, mi is az: elégedettnek lenni.”
Mostanra minden olyan volt, mint annak előtte, kivéve a kivágott bükkerdőt. A paraszt új erdőt ültetett, ám a fák lassan nőnek. Még messze járt az idő, amikor árnyas ösvényt adhatnak, amin ballaghat a téli zúzmarában és a nyári pettyes napsütésben, amikor a paraszt meghalt.

103. oldal

2 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

A mosolya azt mondja: sosem foglak elítélni, akármennyire tönkreteszed a saját életedet. Ezt hívják feltétlen szeretetnek, és állítólag erre van szükségük a fiataloknak. Hát én meg azt mondom, a fiataloknak arra van szükségük, hogy békén hagyják őket. Ez a feltétlen szeretet is csak kamu. Semmi sincs ingyen. Senki sem keni meg a kenyeredet csak a poén kedvéért. Az alku az, hogy én szeretlek, cserébe te egészséges, kiegyensúlyozott személyiség leszel.

21. oldal

1 hozzászólás
Stone>!

Állandóan ilyen emberekkel futok össze. Egy bizonyos választ várnak, és ha mást kapnak, egyszerűen eleresztik a fülük mellett. Azoknak a szavaknak nincs helyük az agyukban, így olyan, mintha el sem hangzottak volna.

177. oldal

Sárhelyi_Erika I>!

[…] eszembe jut egy vitám a halálbüntetésről egy amerikai sráccal. Az istennek nem értette, mi baj azzal, ha kivégzik a gyilkosokat. Azt mondtam, elrettentésnek nem válik be, hiszen Amerikában van halálbüntetés, mégis sokkal magasabb a gyilkossági ráta, mint az olyan országokban, ahol meg nincs. Erre ő, hogy ez egyszerű igazságszolgáltatás. Erre én, hogy de sosem lehetünk benne biztosak, hogy a jó embert kaptuk el. Erre ő, hogy tegyük fel, hogy igen, tegyük fel, hogy a gyilkosságot felvették videóra, akkor oké a kivégzés? Erre én, hogy nem, akkor sem, de azt már nem tudtam megindokolni, miért nem. Csak később értettem meg. Ha az állam megöl egy embert, azzal azt üzeni, hogy a gyilkosság a jó cél érdekében legitim eszköz, pedig nem így van.

89. oldal