William Kotzwinkle amerikai

– Mama, micsodák azok az emberek, akik nem emberek?

Egy sarokba szorított csillagközi botanikussal nem jó kukoricázni.

27. oldal

Boldogtalan űrlény, betűzd: magány.

Fényévekkel távolabb E.T. azon tűnődött, hogyan lehet, hogy Elliott nem vette őt észre, mikor pedig agyhulláma tökéletesen telibe talált.
A Totyizselé ránézett. Bele is hallgatott E.T. kozmikus kommunikációjába.
-Most serdül!
– Micsoda? – kérdezte megütközve E.T., és értetlenül nézett a Totyizselére.
-Öregszik – tette hozzá a Totyizselé, és tovább folytatta az ásást.
-Öregszik, még hogy öregszik – dohogott E.T., miközben két sor növény között fel-alá járkált. Lelke felbolydult. Tapasztalta, hogy a Földön az emberek elvesztik bölcsességüket, amint kinőnek a gyerekkorból. A Zöld Bolygón ez éppen fordítva volt: E.T. társai úgy lettek egyre bölcsebbek, ahogy korosodtak.. A Földön, ha felnőttek a gyermekek, elveszítették szabadságukat, szolgákká, ostobákká váltak, és fel is robbantották egymást. Éppen eleget látott ilyesmit a reggeli tévéhíradóban.
-A barátom veszélyben van! Rövidesen a lehető legborzalmasabb lény válik belőle. Férfi lesz.

– A perverzről álmodtam, anyu.
– Ó, igazán?
– Hosszú, vicces nyaka volt és nagy, dülledt szeme…
– És esőkabátot hordott?
– Nem volt rajta semmi.
Hát ez bizony perverzre vall – gondolta Mary, de nem tudott időt szakítani további töprengésre.

Talán ginszenget kellene szednie. De lehet, hogy csak ginre volna szükség.

Inkább hadd lógjon a hajam az arcomba, jól áll a divatos, idegösszeroppanás szélén tartó nő arcképéhez.

– Vigyél el… messze… – suttogta E.T. – és hagyj ott…
– E.T. – mondta Elliott –, én sohasem hagylak el.

– E.T. akar haza telefon…álni.

98. oldal

Mit ehetne ma egy földönkívüli?
Különös vágya támadt, hogy svájci sajtot egyen.
Mú – mondta a sajt.
– Mú – felelt a vénséges látogató, és szendvicset csinált magának mustárral.