!

Willa Cather amerikai

1873. december 7. (Gore, Virginia, Amerikai Egyesült Államok) – 1947. április 24. (New York City)

Tudástár · 17 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv · 1 film

Teljes névWilla Sibert Cather
Nem

Képek 2

Könyvei 13

Willa Cather: Az én Antóniám
Willa Cather: My Ántonia
Willa Cather: Death Comes for the Archbishop
Willa Cather: The Professor's House
Willa Cather: The Song of the Lark
Willa Cather: Sapphira und das Sklavenmädchen
Willa Cather: Consequences
Willa Cather: Az aranyszínű dóm
Willa Cather: Árnyékok a sziklán
Willa Cather: O Pioneers!

Kapcsolódó sorozatok: Az én Antóniám · Great Plains Trilogy angol · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Penguin Drop Caps Penguin angol

Antológiák 4

Géher István (szerk.): Az elveszett kisfiú
Peter Straub (szerk.): American Fantastic Tales
Mai amerikai dekameron
Ann VanderMeer – Jeff VanderMeer (szerk.): The Big Book of Classic Fantasy

Róla szóló könyvek 1

A. S. Byatt – Ignes Sodre: Imagining Characters

Népszerű idézetek

kaporszakall>!

Leültem a kert közepén, ahol aligha közelíthetett meg észrevétlenül a kígyó, és nekivetettem a hátam egy meleg, sárga töknek. A barázdákban csepleszmeggy nőtt, s teli volt gyümölccsel. Hátrahajtottam a bogyót védő háromszögű, pergamenszerű levélkéket, s megettem néhány szemet. Körülöttem óriás szöcskék, kétakkorák, mint amekkorát életemben láttam, akrobatamutatványokat végeztek a száraz tökindák közt. A szántásban pockok futkároztak fel-alá. Itt lent, a vízmosás védett fenekén nem fújt erősen a szél, de hallottam, hogy odafent, a síkon csak fújja zümmögő nótáját, és láttam, hogy hullámzik a magas fű. Meleg volt alattam a föld, és meleg, mikor szétmorzsoltam az ujjaim közt. Fura kis vörös bogarak másztak elő valahonnét, és vonultak lassan körülöttem, mint a katonák. Fényes, karmazsinvörös hátukon fekete pöttyök. Amennyire bírtam, mozdulatlan maradtam. Nem történt semmi. Nem is vártam, hogy történjék. Az voltam magam is, ami a tök, és nem is akartam több lenni: feküdtem a napon, és sütött a nap. Boldog voltam. Talán akkor érezzük magunkat így, ha meghalunk, s valami teljesség részévé leszünk, legyen az akár a nap és levegő, akár a jóság és tudás. Akárhogy is, ez a boldogság: beleolvadni valamibe, ami hiánytalan és nagy. S ha ez esik az emberrel, úgy esik, mint az elalvás, magától.

23-24. oldal (Első könyv: Shimerdáék)

_ada>!

Mikor a kemény tél után megjött a tavasz, az ember nem tudott betelni a friss levegővel. Minden reggel újra meg újra ráébredtem, hogy vége a télnek. A tavasznak egyetlen olyan jelét se láttam, mint annak idején Virginiában; nem voltak rügyező fák, virágzó kertek. Egyszerűen csak tavasz volt: tavaszi lüktetés, könnyű nyugtalanság, az élet lényege mindenütt, az égen, a fürge fellegekben, a sápadt napsütésben, a meleg, heves szélrohamokban – hirtelen támadtak, és hirtelen ültek el, szeszélyesek voltak és játékosak, mint egy-egy nagyra nőtt kölyökkutya, mely fölugrik rád, aztán lefekszik, hogy simogasd meg. Ha vakon löknek ki a vörös pusztaságba, akkor is tudtam volna, hogy tavasz van.

98. oldal, 17, Első könyv - Shimerdáék

_ada>!

Azzal a szomorkás érzéssel csaptam föl a könyvet, hogy a halandók életében éppen a legszebb napok szállnak el leghamarább.

204. oldal, 2, Harmadik könyv - Léna Lingard

_ada>!

– Tudod-e, Antónia, hogy mióta elmentem innét, senkire se gondoltam annyit, mint rád? Olyan jó volna, ha a szerelmem lennél, vagy a feleségem, az anyám, a húgom – akármi, ami egy nő egy férfi számára lehet. Te minden gondolatomnak része vagy; tőled függ, hogy mit szeretek, és mit nem, hogy mi ízlik – százszor is érzem, pedig nem is gondolok rá. Nélküled én már nem is volnék én.

248. oldal, 4, Negyedik könyv - A pionírasszony története

orvosi_székfű>!

Az ember sose tudhatja, mit hoz ki belőle a szegénység. Egy asszonyt kapzsivá tesz, ha látja, hogy a gyerekei szükséget szenvednek.

77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szegénység
orvosi_székfű>!

Jólesett a csönd, és a tiktakkoló óra ragyogó társaság volt. Elővettem a Robinson Crusoe-t, és megpróbáltam olvasni, de Robinson élete ott a szigeten egyhangúnak tetszett a mienkhez képest.

84. oldal

kaporszakall>!

Megpróbáltam aludni, de a szekér annyira zötyögött, hogy majd elharaptam a nyelvemet, s rövidesen minden tagom fájt. Lelapult a szalma, kemény volt az ágyam. Óvatosan kicsúsztam a bölénybőr alól, föltérdepeltem, és kikukkantottam a szekér oldala fölött. Mintha nem is lett volna mit látnom; se kerítés, se patak, se fa, se domb, se szántó. Ha út volt is, nem láttam a csillagok halvány fényében. Semmi, csak föld: nem is táj, csak a táj anyaga. Nem, nem volt semmi, csak föld – enyhén hullámos, azt tudtam, mert gyakran csikordult meg a keréken a fék, amint leereszkedtünk valami horpadásba, csak hogy fölkapaszkodjunk a túlsó partján. Úgy éreztem magunk mögött hagytuk a világot, valahol a világ végén járunk, túl az emberi igazságszolgáltatás határán. Soha még nem néztem föl az égre úgy, hogy ne láttam volna mindjárt egy ismerős hegygerincet is. De itt teljes volt az ég kupolája, nem volt rajta semmi csorba. Nem hittem, hogy halott apám és édesanyám odafentről nézne; ott keresnek még az akol mellett lent a patak partján, vagy a fehér úton, mely fölvisz a hegyi legelőkre. Magam mögött hagytam az ő szellemüket is. A szekér rázott, s vitt, nem tudtam, hova. Ha soha nem érkezünk meg sehova, az se lett volna baj. Ez a föld és ez az ég közt úgy éreztem: nem is vagyok már, hírmondó se maradt belőlem. Aznap este imádkozni se imádkoztam: most már, gondoltam, lesz, ami lesz.

16. oldal (Első könyv: Shimerdáék)

orvosi_székfű>!

Délutánonként, mikor nagyanyám fönt üldögélt, és foltozott, vagy kesztyűt varrt a kukoricatöréshez, én a Robinson család-ot olvastam föl neki hangosan, és úgy éreztem, hogy ami a viszontagságos életet illeti, ennek a svájci családnak nincs mivel dicsekednie velünk szemben.

58. oldal

orvosi_székfű>!

A városban kilenc után már másutt nem égett a lámpa. Csillagfényes estéken kint kóboroltam a hosszú utcákon, s morcosan bámultam a zsalus, verandás, alvó kis házakat. […] Mintha a élet bennük csupa kerülgetés, csupa tagadás volna; csak azt keresték, hogyan lehet kibújni a főzés, a mosogatás, a mosás kényszere alól, hogyan lehet elkerülni, hogy szájukra vegyék őket a többiek. Olyan volt ez az óvatosan körültekintő életmód, mintha zsarnoki elnyomás alatt éltek volna. Az emberek beszéde, hangja, még a pillantása is gyanakvó és elnyomott volt. Óvatosan megzabolázták az egyéni ízlést, még a természetes étvágyat is. Az emberek, akik bent alusznak e házakban, valahogy úgy próbálnak élni, gondoltam, mint az egér a konyhájukban; zajtalanul, nyomtalanul, szinte sötétben elsurranva a jelenségek színe fölött.

172. oldal

kaporszakall>!

Megpróbáltam fegyelmezni magam, és komolyan beszélni.
– Ha ezt énrám érti, Mr. Ordinsky, én már nagyon régóta ismerem Miss Lingardot, s azt hiszem, méltányolom a kedvességét. Egy városból származunk, együtt gyerekeskedtünk.
Pillantása lassan leereszkedett a mennyezetről, és megpihent rajtam. – Ezt úgy értsem, hogy ön szívén viseli ennek az ifjú hölgynek az érdekeit? Hogy nem kívánja kompromittálni őt?
– Ezt a szót mi ritkán használjuk itt, Mr. Ordinsky. Egy lány, aki maga keresi a kenyerét, nyugodtan meghívhat egy egyetemistát, ettől még nem keveredik hírbe. Van, amit mi itt természetesnek tartunk.

221. oldal (Harmadik könyv: Léna Lingard)