!

Weszelszky Gyula

Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó

Katalógusnév

Könyvei 1

Weszelszky Gyula: A rádium és az atomelmélet

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Szent István könyvek Szent István Társulat


Népszerű idézetek

Fisu P>!

Némi lelkifurdalást érzek, amikor az előttünk fekvő kis könyvet egyedül magam neve alatt jelentetem meg. Ugyanis elfoglaltságom miatt könyvem egyes részeit csak vázlatosan írtam meg s azok kidolgozása volt tanársegédemet, Millner Tivadar urat kértem fel.
E kis ismertető füzet a természettudományok iránt érdeklődő nagy közönség részére készült. Ezért röviden csak az általánosabb érdekű kérdéseket ismertetem. Igyekeztem, amennyire lehet, népszerűen írni, ami természetesen a szabatosság rovására ment. Kissé részletesebben írtam meg a könyv utolsó fejezetét, mert annak megírásakor, magyar nyelven csak szétszórtan, itt-ott találtunk valamelyes ismertetést. Kéziratom már sajtó alatt volt, amikor Rohrer László dr. e kérdéseket is tárgyaló könyve megjelent s így ezt már nem vehettem tekintetbe. Egyébként is, csak előnyös lehet az olvasóra, ha egy és ugyanazon kérdést, különböző szemszögből megvilágítva, ismerhet meg. Könyvem fő célja, hogy általánosabb képet adjon.