!

Werner Aspenström svéd

1918. november 13. (Norrbärke) – 1997. január 25. (Stockholm)

Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévAspenström, Werner
Nemférfi

Könyvei 1

Werner Aspenström: Jégjelentés

Antológiák 3

Tótfalusi István (szerk.): Bukfencező múzsa
Bernáth István (szerk.): Skandináv költők antológiája
Thinsz Géza (szerk.): Szédítő táj

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Jó volt gyerekkorom óljában,
jók voltak a tréfás kert iszapjában
a tavasz előtti röfögések és a szavak
És abban a pillanatban?

RÖFÖGÉSEK ÉS SZAVAK

4 hozzászólás
Lunemorte P>!

Ti, akik messze a tengertől, az ország belsejében, erdőrengetegbe zárva éltek, ne csüggedjetek! Egy éjszakán eljön álmotokban hozzátok a tenger. És akkor ti is tengermellékiek, partlakók lesztek.

AZ UTOLSÓ ÁLOM

Belle_Maundrell>!

[…]
Amikor behunyjuk a szemünk vagy már nem
vagyunk képesek hosszan nézni valamit
önmagát felejtve játszik,
magát írja a szél.

JÉGJELENTÉS (részlet)

Amethyst >!

A HOMOKOZÓBAN

Halandók között ülök, akik gyermekek,
merítem vedrük a homokba,

borítják edényeiket és fordítják,
és hangosan kiáltják: Nézd! Nézd!

váraikért dicséretet érdemelnek
akkor is, ha döntik romokba

és elsietnek háromkerekűjükön
a hintához, a mászófához,

és maradok az éjszakai látvánnyal.
Nem víz, tűz hömpölygött minden folyóban.

(Elcsörömpölnek a rácskerítés előtt
halandókkal telt villamosok.)

Tűz, nem víz hömpölygött minden folyóban
az aranyfüstcsillogású tengerbe.

Változhatatlan szépségű magajáró
tar szigetek, véresre nyúzott állatok

Kis vadócok, korosodva is gyermekek,
mászkálás után újra csak homokoznak.

Segítek, építünk újabb homokvárat.
Segítenek, hogy felejtsem éji álmom.

(És egész idő alatt csörömpölnek a
halandókkal telt villamosok.)

Amethyst >!

A csigavonal a csillagködökben mutatja, hogy az örvényléssel rokon és visszatükrözi annak alakját, ezzel késlelteti a katasztrófát, elnapolja a kozmikus megsemmisülést.

Amethyst >!

HAJDAN ÁLOMTERHES VIDÉK

Rövid, sűrű fekete haj.
Szem, más mint az övé.
Bojtossapka szegélyezte játékos arc.
Sárgaréz spiráldíszes bőröv.
A lábfej körül csengettyűk.
Tűzből nyert élet.
Forrongásnak indult viszketegség.
Összecsukható kések nyitják szárnyaikat.
Sok minden közbejött mielőtt
a hó lehullott a szunnyadozó kertekre,
az álomterhes plébániákra,
ott minden fickónak szalmasárga sörénye volt.
Honnan tudom ezt?
Olyan vagyok akár a hó.

Amethyst >!

VÉGTELENSÉG ÉS KENYÉR

Ágyban, kipányvázva két infúziós csővel,
megpróbálom elképzelni a végtelent.
Felemelkedem a kórterem mennyezetéig,
és miként a csillagvizsgálók éjszaka,
felnyitom az obszervatórium kupoláját.
Az örökkévalóság nem sokat változott
azután sem, hogy ez járt az eszembe:
se férfi, se nő, fehérhajú, ránctalan.
Látja azután az asztronómus, hogy kinn
a végtelen jégvidék távolából közeledik valaki.
A felesége az, csendesen lélegzik.
Mint frissen sült, fekete mazsolás kenyeret,
leheletét tenyerében elbírja még.

Amethyst >!

“…Egy ördög, egy valóságos, de addig láthatatlan hegyvidéki birodalom átléphető határán kivárta a maga idejét. A tűz, amely a monstrum szájában vörösen lángolt igen közel került a fehér kastélyhoz, a mit sem sejtő lányhoz és a könyv első fejezetéhez.” Így kezdődött a háború, amelyről én ügyetlenül beszámolni készülök…