Werner Aspenström svéd
1918. november 13. (Norrbärke) – 1997. január 25. (Stockholm)
Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Aspenström, Werner |
---|---|
Nem | férfi |
Könyvei 1
Antológiák 3
Népszerű idézetek
Jó volt gyerekkorom óljában,
jók voltak a tréfás kert iszapjában
a tavasz előtti röfögések és a szavak
És abban a pillanatban?
RÖFÖGÉSEK ÉS SZAVAK
[…]
Amikor behunyjuk a szemünk vagy már nem
vagyunk képesek hosszan nézni valamit
önmagát felejtve játszik,
magát írja a szél.
JÉGJELENTÉS (részlet)
A HOMOKOZÓBAN
Halandók között ülök, akik gyermekek,
merítem vedrük a homokba,
borítják edényeiket és fordítják,
és hangosan kiáltják: Nézd! Nézd!
váraikért dicséretet érdemelnek
akkor is, ha döntik romokba
és elsietnek háromkerekűjükön
a hintához, a mászófához,
és maradok az éjszakai látvánnyal.
Nem víz, tűz hömpölygött minden folyóban.
(Elcsörömpölnek a rácskerítés előtt
halandókkal telt villamosok.)
Tűz, nem víz hömpölygött minden folyóban
az aranyfüstcsillogású tengerbe.
Változhatatlan szépségű magajáró
tar szigetek, véresre nyúzott állatok
Kis vadócok, korosodva is gyermekek,
mászkálás után újra csak homokoznak.
Segítek, építünk újabb homokvárat.
Segítenek, hogy felejtsem éji álmom.
(És egész idő alatt csörömpölnek a
halandókkal telt villamosok.)
HAJDAN ÁLOMTERHES VIDÉK
Rövid, sűrű fekete haj.
Szem, más mint az övé.
Bojtossapka szegélyezte játékos arc.
Sárgaréz spiráldíszes bőröv.
A lábfej körül csengettyűk.
Tűzből nyert élet.
Forrongásnak indult viszketegség.
Összecsukható kések nyitják szárnyaikat.
Sok minden közbejött mielőtt
a hó lehullott a szunnyadozó kertekre,
az álomterhes plébániákra,
ott minden fickónak szalmasárga sörénye volt.
Honnan tudom ezt?
Olyan vagyok akár a hó.
VÉGTELENSÉG ÉS KENYÉR
Ágyban, kipányvázva két infúziós csővel,
megpróbálom elképzelni a végtelent.
Felemelkedem a kórterem mennyezetéig,
és miként a csillagvizsgálók éjszaka,
felnyitom az obszervatórium kupoláját.
Az örökkévalóság nem sokat változott
azután sem, hogy ez járt az eszembe:
se férfi, se nő, fehérhajú, ránctalan.
Látja azután az asztronómus, hogy kinn
a végtelen jégvidék távolából közeledik valaki.
A felesége az, csendesen lélegzik.
Mint frissen sült, fekete mazsolás kenyeret,
leheletét tenyerében elbírja még.
“…Egy ördög, egy valóságos, de addig láthatatlan hegyvidéki birodalom átléphető határán kivárta a maga idejét. A tűz, amely a monstrum szájában vörösen lángolt igen közel került a fehér kastélyhoz, a mit sem sejtő lányhoz és a könyv első fejezetéhez.” Így kezdődött a háború, amelyről én ügyetlenül beszámolni készülök…