!

Washington Irving amerikai

Irwing Washington

1783. április 3. (New York) – 1859. november 28. (Sunnyside, Tarrytown, New York, Amerikai Egyesült Államok)

Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó · 4 film

Nemférfi

Könyvei 21

Washington Irving: Rip van Winkle / Az Álmos-völgy legendája
Washington Irving: The Legend of Sleepy Hollow
Washington Irving: Rip van Winkle / The Legend of Sleepy Hollow / Other Stories
Washington Irving: Vázlatkönyv
Washington Irving: Rip van Winkle
Washington Irving: Az Alhambra meséi
Washington Irving: The Legends of Sleepy Hollow / Rip Van Winkle (Macmillan Readers)
Washington Irving: Rip Van Winkle and other stories
Washington Irving: Rip Van Winkle / The Legend of Sleepy Hollow (Penguin Readers)
Washington Irving – Alan Hines: Rip Van Winkle / The Legend of Sleepy Hollow (Oxford Dominoes)

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Világosság Könyvtár · Világosság Könyvtár · Penguin Classics Penguin · Vintage Classics Vintage · Kétnyelvű klasszikus könyvtár · Wordsworth Children Classics angol · Oxford Dominoes Oxford University Press angol

Antológiák 10

Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Vic Parker (szerk.): Klasszikus rémtörténetek
Domokos János – Görög Lívia (szerk.): Világirodalmi dekameron I-III.
Takács Ferenc (szerk.): Amerikai elbeszélők
Sziládi János (szerk.): Galaktika 97.
Géher István (szerk.): Lélekvesztőn
Whodunit?
Országh László (szerk.): Az el nem képzelt Amerika
Peter Straub (szerk.): American Fantastic Tales
Ann VanderMeer – Jeff VanderMeer (szerk.): The Big Book of Classic Fantasy

Népszerű idézetek

pwz IP>!

A szomjas ember szökőkútról vagy rohanó folyóról álmodik, az éhes lakomáról, a szegény egy rakás elrejtett aranyról; a koldus képzeleténél bizonyára semmi sem gazdagabb.

25. oldal, Az utazás (OlvasóSarok, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: álom · arany · koldus
Szürke_Medve>!

Van valami rendkívül ünnepélyes és félelemkeltő e gótikus síremlékeken nyugvó képmásokban, amint ott kiterítve a halál álmát alusszák, vagy éppen a halálos órán imádkoznak. Mérhetetlenül nagyobb hatást tesznek érzelmeimre, mint azok a fantasztikus pózok, túlzó ötletek és allegorikus csoportozatok, melyeket oly bőven láthatni modern síremlékeken. Az is meglepett, hogy sok régi felirat mily sokkalta találóbb a maiaknál. Régente nemes egyszerűséggel és mégis büszkén tudtak mondani dolgokat, s nem ismerek oly sírfeliratot, mely egy előkelő család érdemének és tisztes származásának fennkölt öntudatát jobban kifejezné, mint a következő: „valamennyi fia vitéz, minden leánya erényes volt”.

A Westminster apátság

psn>!

Az ördög és minden műve ellenére barátunk élete boldog is lett volna, ha útját nem keresztezi valaki, aki a halandó ember kebelében több zavart okoz, mint a kísértetek, manók és boszorkányok minden fajtája együttvéve – tudniillik egy .

_Gábor_>!

Megálltam egy síremlék előtt, és tetőtől talpig páncélba öltözött lovag képmására esett a tekintetem. Hatalmas pajzs a lovag egyik karján, két keze mintegy könyörgést kifejezőn összekulcsolva pihen a mellén, az arcot csaknem teljesen elfedi a sisak, két lába keresztben fekszik, jeléül annak, hogy részt vett a szent háborúban. Keresztes lovag síremlékénél álltam,tehát ama lelkes katonák egyike volt az, akikben oly különös módon keveredett a vallás a romantikával, s kiknek tettei a hiányzó láncszemet alkotják valóság és képzelet, történelem és tündérmese között. Van valami roppant festői e kalandorok nyers rajzú nemesi jelvényekkel és gótikus kőfaragványokkal díszített síremlékein. Jól illenek a mellékoltárhoz, ahol rendszerint rájuk bukkanunk, s mikor az ember elmereng rajtuk, képzelete szívesen felidézi a legendás képeket, romantikus történeteket, lovagi pompát és fényeket, melyekkel a költészet a Krisztus sírjáért vívott háborúkat feldíszítette. Teljességgel elmúlt idők, az emlékezetből kifakult emberek maradványai ezek, kiknek szokásaival, magatartásával a jelenkornak semmi közös vonása nincs. Idegen, távoli országból valóknak tűnnek, biztosat nem nyújt róluk a tudás, s csak homályosat, megfoghatatlant a képzelet. Van valami rendkívül ünnepélyes és félelemkeltő e gótikus síremlékeken nyugvó képmásokban, amint ott kiterítve a halál álmát alusszák,vagy éppen a halálos órán imádkoznak. Mérhetetlenül nagyobb hatást tesznek érzelmeimre,mint azok a fantasztikus pózok, túlzó ötletek és allegorikus csoportozatok, melyeket oly bőven láthatni modern síremlékeken. Az is meglepett, hogy sok régi felirat mily sokkalta találóbb a maiaknál. Régente nemes egyszerűséggel és mégis büszkén tudtak mondani dolgokat, s nem ismerek oly sírfeliratot, mely egy előkelő család érdemének és tisztes származásának fennkölt öntudatát jobban kifejezné, mint a következő: „valamennyi fia vitéz, minden leánya erényes volt”.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

_Gábor_>!

Elidőztem egy kissé a Költők Zugában, mely a templom egyik kereszthajójának végében van.A síremlékek általában egyszerűek, mert íróemberek élete nemigen nyújt különösebben megkapó témákat a szobrásznak. Shakespeare és Addison emlékét szobrok őrzik, a többiekét inkább csak mellszobrok, kerek emléklapok, sőt néha csak puszta feliratok. Bármily egyszerűek is ezek a síremlékek, mindig megfigyeltem, hogy a templom látogatói itt időznek a leghosszabban. Nyájasabb, melegebb érzés váltja fel azt a hideg kíváncsiságot vagy bizonytalan bámulatot, mellyel az emberek a nagyok és a hősök fényes síremlékeit szemlélik. Itt úgy járnak az emberek, mintha barátaik, társaik sírjánál időznének, mert hiszen csakugyan van valami társas kapcsolat az író és az olvasó között. Más embereket az utókor a történelemközvetítésével ismer meg, ez viszont idővel egyre halványul és homályba vész; ám az író és embertársai közötti kapcsolat örökké új, aktív és közvetlen. Inkább szenteli életét nekik, mint saját magának; feláldozza a környezet kínálta szórakozásokat, magányba zárkózik a társas életörömei elől, csakhogy távoli elmékkel, távoli korokkal léphessen benső kapcsolatba. Jól teszi a világ, ha ébren tartja az író hírnevét, mert ő nem erőszak és vér, hanem az örömről való állhatatos lemondás árán szerezte azt. Jól teszi az utókor, ha hálás az író emlékének, mert ő nem üres nevet vagy hangzatos tetteket hagyott örökül, hanem egész kincsesháznyi bölcsességet, a gondolat fényes ékköveit és a nyelv arany kincseit.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

_Gábor_>!

Szomorú kopárság van e pompában, sírok és győzelmi jelvények e furcsa egyvelegében, ahol a még eleven és törtető törekvés jelvényei oly szoros közelségben állnak azokkal a mementókkal, melyek arra intenek, hogy előbb-utóbb mindennek porba és feledésbe kell hullnia.Semmi sem teszi elménkre a magányosság érzésének oly mély benyomását, mint mikor a hajdani sürgés és pompa e néma és elhagyatott maradékát látjuk. A lovagok és fegyverhordozóik megürült stallumait, a poros, de még mindig pompás lobogókat szemlélve, melyeket egykor előttük hordoztak, képzeletem elővarázsolta azt az időt, amikor ez a csarnok az ország színe virágától volt fényes, amikor ékszerrel díszes rang és katonai pompa ragyogott, sürgő lábak s álmélkodó sokaság morajlott benne. Mindez már a múlté; a hely fölé ismét a halál csendje borul, amit csak itt-ott szakít meg a madarak csiripelése, melyek utat találtak a kápolnahajójába, és fészket raktak a frízeken és függő díszeken – biztos jeléül a magánynak és elhagyatottságnak.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

_Gábor_>!

Megkíséreltem valamiképp rendezni elmémben az imént nyert benyomásokat, de rájöttem,hogy máris elhalványodtak és összekeveredtek, holott még csak most hagyta el lábam a templom küszöbét. Nos, gondoltam, e hatalmas sírgyűjtemény nem egyéb, mint a megaláztatás kincsesháza: kőből emelt óriási prédikáció-gyűjtemény, mely mind a hírnév ürességéről és a feledés bizonyosságáról szól! Valóban, a halál birodalma ez – hatalmas, sötét palota, trónusán a halál ül, gúnyolva az emberi dicsőség maradványait, porral és feledéssel borítva fejedelmek síremlékeit. Minő hiú kérkedés is egy név halhatatlanságáról beszélni. Az idő szüntelenül,csöndben forgatja lapjait, bennünket meg túlságosan leköt a jelen, semhogy azokra az emberekre és eseményekre gondolnánk, amelyek a múlt érdeklődésének középpontjában álltak; minden kor egy-egy kötet, melyet, ha betelt, sürgősen félredobnak és elfelednek. A tegnap hősét kiszorítja emlékezetünkből a ma bálványa, őt meg holnapi utóda követi majd.„Atyáink – írja Sir Thomas Browne – rövid emlékezetünkben lelik sírjukat, és szomorú példával szolgálnak arra, hogyan temetkezünk majd mi el utódainkban.” A történelem regévé halványul, a tények a kételkedés és vita ködébe burkolóznak, a felirat lekopik az emlékkőről, a szobor leomlik állványáról. Oszlopok, boltívek, piramisok – mi egyebek, mint porba rótt betűk? Mit ér a sír biztonsága és a balzsamozás örökkévalósága? Nagy Sándor hamvait szétszórták a szélben, üres szarkofágja most semmi más, mint egy múzeum ódon ritkasága.„Az egyiptomi múmiákat, melyeket Cambyses vagy az idő megkímélt, most a fukarság pusztítja; Mizraim sebkenőcs, a fáraót meg balzsam gyanánt árulják.”
S vajon ezt az épületet, mely most fölöttem tornyosul, megóvhatja-e valaki attól, hogy ugyan-arra a sorsra ne jusson, mint más, még hatalmasabb mauzóleumok? Eljő még az idő, amikor majd arannyal díszített boltívei, melyek most oly magasra szökkennek, romokban hevernek az ember lába alatt, s amikor a dallamok és imádság hangjai helyett szél fütyül a leszakadt bolthajtások között, és bagoly huhog az omladozó toronyból – amikor majd vakító napsugár tör be a halálnak e komor lakhelyei közé, borostyán fonja körül a leomlott oszlopot, és a gyűszűvirágszirmai bókolnak a névtelen hamvveder körül, mintegy csúfolva a holtakat, így múlik el az ember: neve kipusztul a feljegyzésekből és az emlékezetből, története puszta mesévé halványul, és még síremléke is rommá porlad.

A WESTMINSTERI APÁTSÁG

Kapcsolódó szócikkek: borostyán
Amadea>!

Helyesnek tartom, hogy a lovagi hőstörténet szelleméhez híven, röviden leírjam hősünk és paripája külsejét, valamint felszerelését. Az állat, melyen ügetett, girhes igásló volt, amely már mindent túlélt, amit túlélni lehet, kivéve saját maga hamis természetét.

psn>!

Nincs az életben olyan helyzet, amelynek ne volnának előnyei és örömei – feltéve, hogy a tréfát úgy fogadjuk el, ahogy ér bennünket;

kkata76>!

Hogy igazi lovagként mutatkozhassék kedvese előtt, kölcsönkérte akkori házigazdája, egy Hans Van Ripper nevezetű, mérges öreg hollandus gazda lovát, s így gálánsan, lóháton indult útnak, igazi kóborlovag módján, kalandkeresésre.

Helyesnek tartom, hogy a lovagi hőstörténet szelleméhez híven, röviden leírjam hősünk és paripája külsejét, valamint felszerelését. Az állat, melyen ügetett, girhes igásló volt, amely már mindent túlélt, amit túlélni lehet, kivéve saját hamis természetét. Ösztövér volt és gubancos szőrű; rideg nyakán úgy állt a feje, mint kalapács a nyélen; rozsdás sörénye és farka csupa tompa folt, egyik szeméből kialudt a szembogár, és a holt golyó a szivárvány minden színét törte vissza, a másikból viszont ezer ördög szikrázott.

Az Álmos-völgy legendája