!

W. G. Sebald német

1944. május 18. (Wertach, Németország) – 2001. december 14. (Norfolk, Nagy-Britania)

Teljes névWinfried Georg "Max" Sebald
NemFérfi
Wikipédiahttp://en.wikipedia.org/wiki/W._G._Sebald

Képek 1

Könyvei 15

W. G. Sebald: Austerlitz
W. G. Sebald: Kivándoroltak
W. G. Sebald: A Szaturnusz gyűrűi
W. G. Sebald: Szédület. Érzés.
W. G. Sebald: Légi háború és irodalom
W. G. Sebald: Természet után
W. G. Sebald: The Rings of Saturn
W. G. Sebald: Austerlitz (angol)
W. G. Sebald: The Emigrants
W. G. Sebald: Austerlitz (német)

Népszerű idézetek

>!
egy_ember

…csalhatatlan emlékezete van, de valahogy nincs meg neki hozzá az emlékezés képessége.

112. oldal

1 hozzászólás
>!
n P

Sosem éreztem magam valamely osztályhoz, valamely foglalkozáshoz vagy valamely valláshoz tartozónak. Művészek és értelmiségiek körében ugyanolyan rosszul éreztem magam, mint a polgári életben, és hogy valamilyen személyes barátságot kössek, arra már réges-rég nem tudtam rászánni magam. Alighogy megismerkedtem valakivel, máris azt gondoltam, hogy bántóan közel kerültem hozzá, alighogy felém fordult valaki, hátrálni kezdtem. Egyébként is végül már csak bizonyos, már-már végletekig vitt udvariassági formulák révén érintkeztem az emberekkel, ám ezek, ahogy azt ma már tudom, mondta Austerlitz, nem annyira az adott személynek szóltak, hanem inkább abban segítettek, hogy elzárkózzam a beismerés elől, hogy amióta csak az eszemet tudom, mindig valamiféle elháríthatatlan kétségbeesés talaján álltam.

137. oldal

1 hozzászólás
>!
Azazello

A melegebb hónapokban nemegyszer megesik, hogy egyik-másik éjjeli pille a házam mögött lévő tenyérnyi kertből betéved hozzám. Ha azután kora reggel fölkelek, látom, hogy csöndesen ott ülnek valahol a falon. Tudják, azt hiszem, mondta Austerlitz, hogy eltévedtek, mert ha az ember nagy óvatosan ki nem engedi őket, mozdulatlanok maradnak, míg ki nem száll belőlük az utolsó lehelet, sőt, aprócska, halálgörcsbe merevedett karmukkal kapaszkodva életük vége után is ott ragadnak szerencsétlenségük színhelyén,míg egy légáram le nem fejti és egy poros sarokba nem fújja őket. Néhanapján, amikor egy ilyen szobámban elpusztult pillét látok, megkérdem magamtól, vajon miféle félelmet vagy fájdalmat érezhetett eltévedéskor.

104. oldal

>!
lex88

Az emberek ama képességét, hogy elfelejtsék, amit nem akarnak tudni, elnézzenek a fölött, ami a szemük előtt fekszik, ritkán tették jobban próbára, mint annak idején Németországban. Úgy döntöttek, kezdetben merő pánikreakcióként, hogy úgy folytatnak mindent, mintha semmi sem történt volna. Kluge beszámolója Halberstadt pusztulásáról a mozis Frau Schröder történetével kezdődik, aki a bombatalálat után rögtön megragadja a légólapátot, hogy „a romokat – lehetőleg még – a kétórás vetítés előtt eltakarítsa". A pincében, ahol mindenféle megfőtt testrészeket talál, úgy tesz rendet, hogy hirtelenjében a mosófazékba rakja őket. Nossack arról tudósít, hogy a légitámadást követő néhány nap múlva Hamburgba visszatérvén látott egy asszonyat, aki házában, „amely magányosan állt, érintetlenül a rommező közepén", ablakot tisztított. „Azt hittem, őrülttel van dolgunk", írja, majd így folytatja: „Ugyanezt érzetük, amikor azt láttuk, hogy gyerekek raknak rendbe és gereblyéznek föl egy kertet. Annyira fölfoghatatlan volt, hogy másnak is elmeséltük, mint valami csodát. Egyik nap pedig egy teljesen érintetlen elővárosba jutottunk. Az emberek az erkélyen ültek és kávéztak. Olyan volt, mint valami mozifilm, teljes képtelenség."

48-49

W. G. Sebald: Légi háború és irodalom A rombolás természetrajza

>!
Futóhomok P

(…) mily keveset tudunk megragadni, mi minden s mily sok megy feledésbe folyton, minden kioltott élettel, hogy a világ úgyszólván magától kiürül, ha a történeteket, melyek a helyek és tárgyak sokaságához tapadnak, amelyek önmaguk nem rendelkeznek az emlékezés képességével, senki sem hallja meg, jegyzi fel vagy meséli tovább.

28. oldal

>!
Jasi

….ne vásároljunk metszeteket szép tájakról és panorámákról, miket utazásunk során volt szerencsénk látni. Mert a metszet csakhamar teljesen helyébe lép saját emlékünknek, mit több, azt mondhatjuk, megsemmisíti azt.

11. oldal

1 hozzászólás
>!
n P

Végezetül az ember számára sosem marad más, mint hogy összefoglalja azt, amiről semmit sem tud, a nevetséges mondattal, hogy „ide-oda hullámzott a csata”, vagy valamilyen hasonlóan bizonytalan és semmitmondó kijelentéssel. Még azok is közülünk, akik úgy hiszik, hogy a legapróbb mozzanatra is ügyelnek, valamennyien csak kulisszákat használunk, melyeket mások már számtalanszor tologattak ide-oda a színpadon. Igyekszünk a valóságot visszaadni, de minél görcsösebben igyekszünk, annál jobban elibénk tolakszik az, ami mindig is látható volt a történelmi teátrumban: az elesett dobos, a gyalogos katona, aki épp leszúrja a másikat, egy ló megtört tekintete, a sebezhető császár, tábornokaitól körülvéve, a megmerevedett küzdelem közepette. Amikor a történelemmel foglalkozunk, fogalmazta meg tézisét Hilary, mindig előre gyártott, fejünkbe vésődő képekkel foglalkozunk, folyton csak rájuk meredünk, miközben az igazság máshol, szem még nem látta távolban van.

80. oldal

>!
n P

A kis, propelleres repülőgép, amely Amszterdam és Norwich között közlekedik, először a Nap irányába száll, mielőtt nyugatnak fordulna. (…) Láttam, amint a repülőgépünk árnya odalent sövényeken és kerítéseken, jegenyesorokon és csatornákon fut át sietve. (…)
De sehol egy embert nem lehetett látni. Mindegy, hogy Új-Foundland fölött repülünk, avagy az est leszálltakor a Bostonból Philadelphiáig érő, vibráló fények fölött, Arábia gyöngyházként fénylő sivatagjai fölött, a Ruhr-vidék avagy a frankfurti térség fölött, mindig olyan, mintha nem volnának emberek, mintha csak az volna, amit létrehoztak, vagy amiben rejtőznek. Látni a lakhelyeiket meg az utakat, amelyek összekötik őket, látni a füstöt, ami felszáll hajlékaikból és gyáraikból, látni a járműveket, amelyekben ülnek, az embereket azonban nem látni. És mégis mindenütt jelen vannak a Föld színén, folyton csak tovább- és továbbterjeszkednek, magasba törő tornyok sejtjei között mozognak, egyre nagyobb mértékben befogva az egyes ember képzelőerejét messze meghaladó bonyolultságú hálózatokba, ahogy egykoron, Dél-Afrika gyémántbányáiban kötélzetek és csörlők közé, vagy ahogy ma a tőzsdék és az ügynökségek irodacsarnokaiban a földgolyót szakadatlanul elárasztó információ áradatában.
Ha ilyen magasból szemléljük magunkat, rettenetes, milyen keveset tudunk magunkról, éltünk céljáról és a végünkről, gondoltam magamban, miközben magunk mögött hagytuk a partvidéket és kirepültünk a zselézöld tenger fölé.

110. oldal

W. G. Sebald: A Szaturnusz gyűrűi Angliai zarándokút

>!
egy_ember

Utólag most már elmondhatjuk, hogy ő magánszemélyként valójában nem is létezett, jóformán csak korrektségből állt.

110. oldal

>!
vargarockzsolt P

…korátnsem gondolta azt, hogy a német népet belehajszolták volna önnön szerencsétlenségébe; őszerinte inkább úgy volt, hogy alapvetően a nép volt az, aki az egyes emberek ábrándjaiból és a családokban ápolt érzésekből ebben a perverz formában újjáteremtette önmagát és aztán a nácik nagyjait, akiket Maximilian kivétel nélkül mind zavaros fejűnek és naplopónak tartott, belső felindultságának szimbolikus reprezentánsaiként kitermelte.
…egyszer, 1933 nyarán egy Teplitzben tartott szakszervezeti gyűlés után továbbment autójával, az Érchegységbe, és ott egy vendéglő kerthelyiségében kirándulókba botlott, akik a német oldalon fekvő egyik faluban mindenfélét összevásároltak, többek között egy újfajta cukorkát is, benne málnaszín, a cukormasszába ágyazott és ezért az ember szájában szó szerint elolvadó horogkereszttel. Ezt a náci nyalánkságot megpillantva, mondta Maximilian, egy csapásra világos lett előtte, hogy a németek immáron egész termelésüket a nehézipartól kezdve egészen le, az efféle ízléstelenségek gyártásáig újraszervezték, éspedig nem azért, mert elrendelték nekik, hanem mindenki önszántából, a nemzeti felkelés iránti lelkesedésből.

181-182. oldal

2 hozzászólás