Vörösmarty Mihály magyar
1800. december 1. (Pusztanyék) – 1855. november 19. (Pest)
| Katalógusnév | Vörösmarty Mihály |
|---|
Könyvei 64
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Talentum diákkönyvtár Akkord · Színház az egész Magvető · Osiris Klasszikusok Osiris · Populart Füzetek Interpopulart · Európa Diákkönyvtár Európa · Osiris Diákkönyvtár Osiris · Füveskönyvek Lazi · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Helikon klasszikusok Magyar Helikon · Remekírók képes könyvtára Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) · Diákkönyvtár Móra · Klasszikus magyar líra Kossuth · A magyar irodalom remekei I. Népszabadság · A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra · A Színház folyóirat drámamellékletei Színház Alapítvány · NTK-klasszikusok Nemzeti Tankönyvkiadó · Kiskönyvtár Szépirodalmi · Olcsó könyvtár Franklin-Társulat · Diákkönyvek Kreatív · Diákkönyvtár Szépirodalmi · Fehér verseskötetek Szépirodalmi · Kincses Könyvek · Arany Könyvtár Szépirodalmi · Iciri-piciri könyvek Móra · Nemzeti Színház Színműtár Nemzeti Színház · Könyvkincstár Konsept-H · Fekete verseskötetek Szépirodalmi · Nagy klasszikusok (Szépirodalmi) Szépirodalmi · Magyar Remekírók - A magyar irodalom főművei Franklin-Társulat · Kriterion kincses könyvtár Kriterion · Iskola - könyv Magyar Könyvklub · Magyar Klasszikusok · Európa Diákkönyvtár Európa · Millenniumi Könyvtár Osiris · Matúra klasszikusok Ikon · A magyar költészet kincsestára Unikornis · Szépirodalmi kiskönyvtár Szépirodalmi · Remekírók diákkönyvtára Polis
Fordításai 19
Antológiák 112
Róla szóló könyvek 28
Kiemelt alkotóértékelések
Vörösmarty Mihály
Vannak költők, írók, alkotók, akiknek a sorait olvasva rájövök, hogy mennyire kihasználatlan a magyar nyelv úgy, ahogy én beszélem. (Ez persze egy csúnya kifejezés.) Szóval Vörösmarty ilyen, ízlelgeti kell a szavait és akkor az ember percek alatt belefeledkezik, hiába nem szereti a csatákat vagy a meséket.
A verseit bár szeretem, de a Zalán futása az, ami nem hagyott szabadulni magától és a Csongor és Tünde az, amit minden évben felütök, hogy képzeletben színpadra állítsam. Persze egyik sem egyszerű, sőt, kifejezetten nehezen befogadhatóak néhol, de minden pillanatban lenyűgöz.
Népszerű idézetek
Éj
Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt. Hold és csillagok,
A menny csodái lőnek bujdosók
Kimérhetetlen léghatárokon.
Megszűnt a régi alvó nyúgalom:
A test megindúlt, tett az új erő,
S tettekkel és mozgással gazdagon
Megnépesűlt a puszta tér s idő,
Föld és a tenger küzdve osztozának
Az eltolt légnek ősi birtokán;
Megszünteté a tenger habjait,
S melyet haraggal ostromolt imént,
Most felmosolyga mélyiből az ég;
S mint egy menyasszony, szépen és vidáman
Virágruhába öltözött a föld.
A por mozogni kezdett és az állat,
S királyi fejjel a lelkes porond,
Az ember lőn, és folytatá faját,
A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. –
Sötét és semmi vannak: én vagyok,
A fény elől bujdokló gyászos Éj. –
A féreg, a pillanat búboréka,
Elvész; idő sincs mérve lételének.
Madárt a szárny, a körmök állatot
Nem váltanak meg, kérges büszke fát
Letesznek századoknak súlyai.
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tűkrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán,
Még kőhegyek ragyognak sírjain,
Ezer jelekkel tarkán s fényesen
Az ész az erőnek rakván oszlopot.
De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.
Fáradtan ösvényikből a napok
Egymásba hullva, összeomlanak;
A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
Sötét és semmi lesznek: én leszek,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tükrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámul földet és eget;
De ifjúsága gyorsan elmúlik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amíg él,
Túr és tűnődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanul
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán,
Még kőhegyek ragyognak sírjain,
Ezer jelekkel tarkán s fényesen
Az ész az erőnek rakván oszlopot.
De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
Ha nem lesz föld, s a tenger eltűnik.
Fáradtan ösvényikből a napok
Egymásba hullva, összeomlanak;
A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
Sötét és semmi lesznek: én leszek,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.
124. oldal
[…] a szerelmes
Csillagot hordoz szemében:
Annak nincs sötét s homály,
Bár bolyongjon éj felében,
Kedvesére rátalál.
Első felvonás
Igaz, te nem vagy rút,
De, gyöngyöm, nincs eszed:
Egy tyúknak több lehet,
Ha jól kikérdezed.
207. oldal, Pipiske
TÜNDE
Ilma, én itt meghalok.
ILMA
Ah, ne halj meg asszonyom.
Nincs, hová temesselek.
