!

Vlagyimir Majakovszkij grúz orosz

Владимир Маяковский

1893. július 19. (Badgagi, Grúzia, Orosz Birodalom) – 1930. április 14. (Moszkva, Szovjetunió)

Teljes névВлади́мир Влади́мирович Маяко́вский
Nemférfi
Életrajz

Képek 11

Könyvei 22

Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő
Vlagyimir Majakovszkij: Majakovszkij versei
Vlagyimir Majakovszkij: Járjuk be az állatkertet!
Vlagyimir Majakovszkij: Majakovszkij válogatott versei
Vlagyimir Majakovszkij: Majakovszkij levelei Lili Brikhez
Vlagyimir Majakovszkij: Erről
Vlagyimir Majakovszkij: Lángfaló-csodaló és más versek
Vlagyimir Majakovszkij: Neki a tollal!
József Attila – Vlagyimir Majakovszkij: Versek
Vlagyimir Majakovszkij: Gyerekeknek

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Populart Füzetek · A világirodalom gyöngyszemei · Művészet és elmélet · Szerző válogatott művei · Világirodalmi kiskönyvtár · Lyra Mundi · A világirodalom gyöngyszemei

Antológiák 29

Tótfalusi István (szerk.): Bukfencező múzsa
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 11.
Lakits Pál (szerk.): Századvég és avantgarde
Bauer Gabriella (szerk.): Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény
Dornbach Mária – Ágai Ágnes (szerk.): Göndörű nyírfácska
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Borbély Sándor (szerk.): Asszonyaink arca
Illés Lajos (szerk.): Aki legdrágább, aki legszebb…
Csukás István (szerk.): Koncert
Elbert János – Gagai Gábor – Kardos László (szerk.): Egy égbolt alatt

Róla szóló könyvek 6

Lev Kasszil: Majakovszkij
Bakcsi György: Orosz századforduló
Kuczka Péter: Majakovszkij
M. Muratov – L. I. Tyimofejev: Az orosz irodalom klasszikusai
E. Fehér Pál – Szabó Mária (szerk.): A hetvenes évek
Alekszandra Alekszejevna Majakovszkaja – Lev Fedorovics Zsogin: Kortársak beszélnek Majakovszkijról

Népszerű idézetek

ParadoxH>!

Valahány egyetemista lány
mielőtt lefekszik,
nem mulasztja
elalélni verseim során.
Nekem, pesszimistának,
nem talány:
mindig
lesz a világon egyetemista lány.

6 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!

Írj, édesem, írj, édesem, szeress, édes-édesem!
150000000-szor csókollak.

35. oldal, Moszkva, 1921. november 28. (Európa, 1984)

3 hozzászólás
ParadoxH>!

Vánszorgok,
roskadva önmagam alatt.
Vajon miféle éjszakában,
vad kórban,
lázban
milyen titánok fogantak engem,
hogy ily groteszk óriás lettem
és így nem illő – sehová sem?

Vers szeretett önmagamhoz

1 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!

Tegnap előadóestem volt. Nagy volt a bevétel, de nem pénzben, hanem a jó ismerősök kedvességében. Kezdhettem volna nyugodtan a beszédemet a hideg „polgártársak” helyett a bensőséges „kedves Abram Vasziljevics, Elsa és Ljová”-val.

5. oldal, Moszkva, 1917. szeptember 25. (Európa, 1984)

2 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!

Ha nem írsz semmi magadról, belebolondulok. Ne felejts el! Szeress!

23. oldal, Moszkva, 1921. október 26. (Európa, 1984)

ParadoxH>!

De hozzám,
ember,
– bár gúnyod bántott –
mégis te vagy a legközelebb.

Látod,
az ütő kezet hogy nyalja az eb?

Nadrágba bújt felhő

Ákos_Tóth IP>!

Örömest
        elélnék
            Párisban holtomig,

el én, ha a földön
        nem volna
            Moszkva.

132. oldal, Búcsú (Új Magyar, 1951)

ParadoxH>!

Kedveseim,
a falhoz,
a tapétához
tapadok
de köztetek arra ki termett,
hogy a szavakkal párbajt vívjon?
Tudjátok-e, hogy
ha nem írt verset:
rabolt
és fosztogatott Fransois Villon?

A költő is munkás

Rebane P>!

BESZÉLGETÉS AZ ADÓFELÜGYELŐVEL A KÖLTÉSZETRŐL

Adófelügyelő polgártárs!
    Bocsánat a zavarásért.
Köszönöm…
    Inkább csak állok…
        Ne fáradjon, ha mondom…
Kényes kérdéssel
    háborgatnám,
        ha ráér:
Mi a költő
    helye
        a munkás-társadalomban?
Mintha nekem is
    volna
        boltom vagy földem,
rám adót,
    sőt bírságot is kiszab.
Félévenként
    ötszázat
        követel tőlem,
s huszonötöt
    a vissza nem küldött űrlapok miatt.
Munkám
    bármilyen
        munkával
            egyívású.
Nézze csak –
    milyen veszteség súlya nyom,
termelési
    költségem milyen óriási
és mennyibe kerül
        a nyersanyagom.
Hogy a rím milyen jelenség,
            azt Ön is sejti persze.
A sor végén
    mondjuk
        az a szó áll, hogy
             bandzsa,
és akkor
    egy másik sorvégén
        a szótagot megismételve
fölcsendül
    valami
     halandzsa
Az Ön nyelvén szólva
        a rím:
            váltó.
Lejár a sorvégen –
        ez a rendelet.
S a névszó-
    s igeragozás
        ürülő kasszájából
a képző- s rag-aprópénzt
        kikeresheted.
E szót
    be akarnád
        gyömöszölni a sorba,
de nem hagyja magát –
            széttört, ni csak, csorba.
Adófelügyelő polgártárs,
            becsületszavamra,
a költő
    sokat költ a szavakra.
A mi nyelvünkön szólva
        a rím:
            hordó.
Dinamitos hordó.
        S a sor:
            gyújtózsinór.
Végigég a sor,
        robban az utolsó szó,
s levegőbe röpíti
        a várost
            a sor.
Hol hajthatsz föl,
        és milyen áron
rímet, mely öl,
        mihelyt célba hatol?
Talán
    valahol,
        Venezuelában
öt
    el nem használt rím
            még lapul.
Ez vonszol
        hőségen
            és a tél fagyán át.
Rohanok
    előleg s kölcsön hurkába tekeredve.
Polgártárs,
    vegye számba
        a vasúti jegy árát!
A költészet –
        utazás
            az ismeretlenbe.
A költészet –
        akár a rádiumtermelés.
Egy gramm rádium
            egy évi robot.
Tízezer tonna
        szó-érc sem kevés,
ha azt az egy szót
            közte fölhozod.
De ez a szó
        _milyen emésztően éget!
Mellette a nyers-szavak
            tömbje hunyorog csak,
e szó átragyog
        sokezer évet,
és szív-milliókat
        mozgat!
Persze
    másfajta költőt is látok.
Sok költőnek
        a keze ragad!
Bűvészként húzza ki
            maga és mások
szájából
    a szavakat.
S a lírai heréltek
        rajával mit csináljak?
Idegen
    szavakat
        illeszt be – s röhög.
Ez
    közönséges
        lopás és sikkasztás csak
az országot átfogó lopások között.
Ezek a
    mai
        ódák és versek
a tapsok
        zokogó zuhatagában
a történelem során
            pótköltségei lesznek
annak,
    mit alkottunk,
        ketten vagy hárman.
Megeszel,
    mint mondják,
        egy pud asztali sót,
és száz cigarettát
        fújsz az egekbe föl,
hogy fölhozz
        egy értékes,
            igazi szót
az ember
    artézi mélyeiből.
Ezért
    adómat
        csökkentenie kell ma!
Egy nulla kerekével
            kurtuljon
                az adó!
Hisz egy rubel kilencven
                a száz cigaretta,
s egy rubel hatvan
            az asztali só.
Űrlapján a tömérdek
            kérdést nem is értem:
– Utaztam-e eddig?
            Utazok-e most?
És ha
    az utóbbi
        tizenöt évben
agyonhajszoltam
            tíz
                pegazust?
Viszonyaimat
        firtatja érdeklődve.
Van-e szolgám
        s vagyonom
            itt vagy amott?
És ha
    én a
        nép vezetője
s ugyanakkor
            a nép szolgája vagyok?
Mi vagyunk
        a toll
            proletár-hada, motorja.
Szánkon át
        beszél
            az osztály.
Az évek
    elkoptatják
        a lélek gépeit sorra,
s azt mondják:
        Kimerült!
            Irattárba való már!
Apad a merészség,
            apad a szerelem.
Az idő
    rohama
        koponyámat benyomja.
A legszörnyűbb
        amortizáció
            végez már velem:
a szív és a lélek
        amortizációja.
És mikor
    hízott ártányként
            a nap
a koldusok
    nélküli
        jövőre melegen süt,
én
    már
        rothadok
            a kerítés alatt
tucatnyi
        kollégámmal
            együtt.
Készítse el
        végső
            mérlegem mielőbb!
Állítom
    – és szavamnak hinnie kell –:
a mai
    kis ügyek
        és ügyeskedők
között
    az adósság
        csak engem nyel el!
A mi dolgunk,
        hogy süvöltsünk,
            mint szirénák rezes torka,
nyárspolgár-ködökben,
        viharban, mindenkinek.
A költő
    mindig
        a Mindenség adósa,
a kamatot
    s bírságot
        bánattal fizeti meg.
Adósa
    vagyok
        a broadwayi lampionoknak,
Japán meggyfáinak,
            neked, bagdadi ég,
a Vörös Hadseregnek
            s minden olyan dolognak,
amit
    nem tudtam
        megírni még.
De miért
        e sok hűhó,
            ez az oktalan lárma?
Hova célzok a rímmel,
            e ritmus hova szúr?
A költő szava
        az Ön föltámadása,
halhatatlansága,
        tintakukac úr.
Egy évszázad múlva
            idézd az időt fel,
papír keretben,
        e sorokon át.
S feltünik e nap
        az adófelügyelővel,
csodás ragyogásban,
            és tintabűzt okád.
Önnek csak a Mában horgonyzik meggyőződése,
váltson
    a Vasúti Népbiztosságon
            a halhatatlanságba jegyet.
s verseim hatását
        fölmérve
            háromszáz évre
ossza szét
    jövedelmemet!
De a költő ereje
        nem merül ki abban,
hogy csuklás rázza azt,
                ki a jövőben
                    Önre gondol…
Nem!
    A költő rímében
        ma is ott lappang
a gyöngédség,
        a jelszó,
            a szurony
                és az ostor!
Adófelügyelő polgártárs,
            ötöt fizetek,
a nullákat
    ne is lássam!
Joggal
    követelek
        egy arasznyi helyet
a legszegényebb
        munkások
            és parasztok sorában!
S ha Önök
    szerint
        nincs más dolgom,
csak idegen szócskákat kell
            a papírra helyeznem,
akkor,
    elvtársak, itt a tollam,
írjanak
    maguk
        helyettem!

70. oldal

ParadoxH>!

Lenin népe,
az ifjú had.
A városok erének
mi adjuk
a vért.
Vagyunk mezőn szél,
eszmefonálon bog.
Lenin
élt,
Lenin
él,
Lenin
élni fog

5 hozzászólás