!

Virág László magyar

1956. –

Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv

Nemférfi
Életrajz

Könyvei 1

Horváth Róbert – Kocsi Lajos – Virág László – Vukics András: A Tradíció ösvényei 2.

Szerkesztései 15

Virág László (szerk.): Hasta I.
Virág László (szerk.): Hasta II.
Virág László (szerk.): Hasta IV.
Virág László (szerk.): Hasta III.
Virág László (szerk.): Hasta V.
Virág László (szerk.): Hasta VI.
Virág László (szerk.): Hasta VII.
Virág László (szerk.): Hasta VIII.
Virág László (szerk.): Hasta IX.
Virág László (szerk.): Hasta X.

Fordításai 5

René Guénon: Megjegyzések a beavatásról
Frances M. M. Comper (szerk.): Ars Moriendi
Rosarium Philosophorum
Abhinavagupta: Gītārthasaṁgraha
Aleister Crowley: Kisesszék az igazság felé / Nyolc előadás a yogáról

Antológiák 3

Virág László (szerk.): Hasta I.
Virág László (szerk.): Hasta II.
Horváth Róbert – Murányi Tibor (szerk.): Láthatatlan rezgéseim tánca minden

Népszerű idézetek

jivanmukta>!

A profán szemlélet tulajdonképpeni lényegét a természeten (a változás világán, az időbeliségen), avagy a létesülteken túli rend tagadásaként határozhatjuk meg. Semmilyen emberfeletti elemet nem hordoz, így elkerülhetetlenül a mennyiségi szempontok előretöréséhez és materializmushoz vezet. A civilizáció minden összetevőjének pusztán emberi elemekre való korlátozása, az individuum szempontjából, egyet jelent az individuális észt meghaladó, tévedhetetlen intellektuális tudás létének tagadásával; közösségi vonatkozásokban pedig annak elvetésével, hogy a társadalomban jelen kell lennie a szóban forgó tudást képviselő szellemi tekintélynek, amelynek viszonylatában az organikus közösség tagjainak társadalmi szerepe és helyzete – természetükből adódó képességeiknek megfelelően – meghatározódhat.

A társadalmi kérdéseknél maradva, az előbbiek fényében érthetővé válik, hogy a minden tekintetben profán modern és posztmodern világban a közösség atomisztikus és pusztán az individuumok számtani összegeként létezhet. Szemléleti alapjai, felépítése teljesen alkalmatlanná teszik, hogy valami önmagánál magasabbrendű szellemi elemet hordozzon és tápláljon, amely harmonikus életének meghatározója és szabályozója lehetne. A társadalom így, az intellektussal megragadható ideák létszintjének kétségbe vonásával és az ahhoz való igazodás tagadásával, álközösség lesz. Áltekintélyeken és álértékeken alapuló irányelvei az együttélés normális kereteit felbomlasztják, s többnyire ember- és életellenes szabályokat állítanak a helyükbe. Ezzel szemben valóban szerves kapcsolat csak akkor jöhet létre az emberek között, ha minőségi tagozódásuk szerint társulnak, közösségük működését pedig végső soron egyetlen princípium irányítja, amely az emberi természetek különbözősége szerint tagolt hierarchikus viszonyok csúcsán áll, s amelyből a sokféleség és sokrétűség minden formája ered. „Mivel pedig a világ rendje az égi körökben foglaltatott rendet követi – írja Dante –, ahhoz, hogy a szabadság és béke hasznos tanai a hely és idő követelményei szerint alkalmaztassanak, szükséges, hogy ama gondviselő sugározza szét őket, aki mind az egész ég rendjére egyidejűleg ügyel. Ez pedig Ő, az egyedüli, aki mind e rendet előre elrendezte, hogy általa előrelátásában mindeneket helyére helyezzen.”

138. oldal, Kocsi Lajos: "A fény, amely eget éltet és vezérel..." (Persica Kiadó, 2012)

Horváth Róbert – Kocsi Lajos – Virág László – Vukics András: A Tradíció ösvényei 2. Előadások és tanulmányok a világvallások szellemi hagyományai kapcsán

jivanmukta>!

A nemzet modern nacionalista megközelítése, legyen az bal- vagy jobboldalinak titulált, tradicionális szempontból tévútra és előbb-utóbb elkerülhetetlenül felbomláshoz vezet. A természeti meghatározottságok és a megtartásukra irányuló törekvések (ha pusztán e természeti tényezőkből indulnak ki) önmagukban elégtelenek ahhoz, hogy egy nemzet fennmaradjon. A társadalmat nem a nemzetiség mint pszicho-fizikai természeti tény tartja össze, hanem ugyanazon szellemi princípiumok, amelyek a társadalom és a nemzet számára egyaránt magasabb igazodási pontként szolgálnak. E princípiumok felismeréséhez bizonyos kvalitások szükségeltetnek a nemzet tagjai részéről, amiből az következik, hogy szellemi értelemben e kvalitások megléte határozza meg a nemzethez tartozást is. Hagyományosan nem tartozik a nemzethez az, aki nem képes a nemzetet összetartó és fenntartó ideákhoz igazodni, életét azok szerint rendezni. Ezért volt mindig kiemelkedően fontos azon képességek kiművelése, amelyek révén a közösség szellemi meghatározottságra tett szert. Ilyen például az önuralom, ebből fakadóan a hierarchia iránti érzék, a religionális beállítottság, a hűség, a becsületesség, a bátorság, az önfeláldozás, az egyetemességben gyökerező eszmék (adottságokhoz mért) megértésének és az irántuk való odaadásnak a képessége, amelyek hiányában a pusztán fizikailag körülhatárolható alakján kívül nem beszélhetünk nemzetről. Mint fentebb is kitűnt, mindez alapvetően szükséges, hogy a közösség ne váljon egy társadalomnak nem nevezhető képződménnyé, azaz, hogy képes legyen felismerni a szellemet, a szellem tevékeny erőinek alá tudja rendelni magát.

E kvalitások gyakorlása és a korábban már tárgyalt tradicionális társadalmi viszonyok – tehát az eredeti értelemben vett béke megvalósulása – egymást feltételezik. „Virágzás ott van, ahol az ember mindenkor rendelkezésére álló szellemi erőinek birtokában tudatosan virágzást teremt, amikor pedig ezektől az erőktől elfordul, menthetetlenül elpusztul.” Ahogy az egyes ember esetében, úgy a közösségre nézve is feltétlenül igaz Hamvas Béla megállapítása, mert a közösséget a szellemmel áthatott, és aszerint differenciált emberek hozzák létre azzal a céllal, hogy általa is a tökéletesség magasabb fokára juthassanak. Ebből kiindulóan a nemzet egy olyan körülhatárolható szubsztancia, amelynek tradicionális szempontból elsőleges rendeltetetése, hogy magában helyet adjon a társadalom organikus felépítését meghatározó ideák kibontakozásának, illetve hogy eme nemzetfeletti valóságokból levezetett törvényeivel és az egyetemesség felé mutató életrendjével védelmezze az ideák érvényesítéséhez szükséges társadalmi feltételeket. A nemzeten belül a társadalom kapcsán korábban felvázolt szellemi rendnek kell megjelennie ahhoz, hogy a nemzet fogalma a közösség biológiai, fizikai dimenziójánál többet jelentsen. Ilyen értelemben a nemzetet a természeti meghatározottságokon túl éppen azt teszi nemzetté, hogy benne, illetve tagjaiban, a tökéletességre irányuló törekvés a lehető legszélesebb vonatkozásokban érvényesül.

Kocsi Lajos: "A fény, amely eget éltet és vezérel..."

Horváth Róbert – Kocsi Lajos – Virág László – Vukics András: A Tradíció ösvényei 2. Előadások és tanulmányok a világvallások szellemi hagyományai kapcsán

jivanmukta>!

Itt van ez az ajtókeret, például. A maga vaskos és materiális és objektív és
hétköznapi valóságában egy ajtókeret, de ha szimbolikus látásmóddal rendelkezünk,
elsőlegesen nem így fogunk rátekinteni. Ez az ajtókeret, még mielőtt
– és afelett, hogy – ajtókeret lenne, két függőleges vonalból áll, a vertikum egy
paradox megsokasodásából, az égbe tartó függőlegesség egy különleges megkettőződöttségéből,
amit fölül egy vízszintes vonal köt össze, hogy egy kaput,
egy átjárót, egy kibúvót, egy rést biztosítson számunkra. Amibe a kapu vezet, az
egyszersmind maga az Üresség. A szimbolikus szemlélet számára ez az ajtókeret
tehát messze több mint ajtókeret. Kapu is, amely az Ürességbe vezet. Abszolút
értelemben maga az Üresség, hiszen oda vezet, és a kapu mindig azt is jelenti,
ahova vezet. Más szavakkal oda, ami az ajtón és az ajtófélfákon túl van, és ami
nem formai – akkor sem, ha pár méterre látunk bizonyos dolgokat.
Amennyiben szimbólumként tudunk tekinteni minden körülöttünk lévő
tárgyra, de a tárgyakon túlmenően, például történésekre, viszonylatokra, akkor a
tárgy, a történés, a helyzet megszűnik csupán tárgynak, történésnek és helyzetnek
lenni. Ekkor nemcsak a helyzet, hanem a helyzet összetevői külön-külön is
a tökéletesség valamiféle megtestesítői. Az egyik ajtófélfa éppúgy, mint a másik,
az azokat összekötő vízszintes vonal, a szemöldökfa éppúgy, mint a kilincs. Itt
minden szimbólummá válik, minden szimbólummá válhat, és elveszítheti azt
a merevségét, azt a determináltságát, azt a korlátoltságát, azt az áthághatatlanságát
és azt a megváltoztathatatlanságát, ami az emberi létezés végtelen szenvedéseit
okozza – hogy be vagyunk zárva formák és keretek közé. Itt a keretek
már úgy jelennek meg, mint amik nem keretek, hanem felszabadító részek, mint
amik csodás elemek egy nagy egészben – annak ellenére, hogy determináltságból
adódóan, máskülönben, tőlünk különálló részként éljük meg őket.

25. oldal, Horváth Róbert: A szimbolikus látásmód szerepe a metafizikai megvalósítás útján (előadás) (Persica Kiadó, 2012)

Horváth Róbert – Kocsi Lajos – Virág László – Vukics András: A Tradíció ösvényei 2. Előadások és tanulmányok a világvallások szellemi hagyományai kapcsán

jivanmukta>!

Korunk egyik nagyon jelentős válságpontját talán ott találhatjuk meg, hogy a különböző szellemi hagyományokat létrehozó és éltető szellemiség nem hatja át a mai társadalmak életét meghatározó körök tevékenységét, ezért jelenléte már nem érhető tetten a társadalmi rend alapvető értékeit kinyilvánító és érvényesítésüket lehetővé tevő elvekben, amelyek az államelméleti, gazdasági, egyéb, a közösség fenntartását szabályozó kérdésekben iránymutatással szolgálnak. […]
A tradicionális ember, tartozzon a társadalom bármely szegmenséhez, pontosan látta e sarkalatos kérdés rendkívüli jelentőségét. Ezért sohasem politikai szempontból közelítette meg a szellemet, hanem fordítva, szellemi vonatkozások alá rendelte és azok szerint ítélte meg a politikát. Ez azt jelentette, hogy az általa felépített közösségben mindenki gondosan őrizte az adott szintű tudást, hogy a szellem minemű kvalitások révén válhat uralkodóvá az ember világában.

Horváth Róbert – Kocsi Lajos – Virág László – Vukics András: A Tradíció ösvényei 2. Előadások és tanulmányok a világvallások szellemi hagyományai kapcsán